Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-61
382 61. országos Blés 1S'J2. május 27 én, pénteken. tok czéljaira minden rendelkezésre álló erőt egyesítenünk kell; hol a felekezetek nagy számánál fogva a felekezeti harcz öt-hat táborra oszthatja a nemzetet és a hol a felekezeti kérdés oly szoros összefüggésben áll a nemzetiségi kérdésekkel: a legnagyobb könnyelműségnek, sőt teljes lehetetlenségnek tartanám, hogy az állam bárminő radicalis jelszavak vagy theoriák kedvéért abdieáljon történelmileg szerzett jogairól és kiszolgáltassa az egyházban fennálló felügyeleti hatalmát akár a elericalis, akár a nemzetiségi túlzók számára. (Élénk helyeslés jobb \elöl.) Nem mondom, hogy e veszélyhez ma közel állunk, de hamar eljöhet az idő — kívánom, ne legyen úgy — midőn a veszély sokkal nagyobb arányokat fog ölteni; hisz nézzünk szét a külföldön : ott a hol az állam és a clericalismus közti harcz terén sokkal bővebb tapasztalatokat szereztek, mint hála Isten, mi szereztünk és meg fogjuk látni, hogy az az egyenes, őszinte, majdnem azt mondhatnám brutális faja a clericalismusnak, mely a felekezeti állam fogalmát állította fel és directe, leplezetlenül uralómra akart jutni az állam felett, ma már hanyatlóban van, talán már el is enyészett. De helyét elfoglalta egy új fajta, egy sokkal ügyesebb, vészeJelraesebb clericalismus, mely a radicalismus álláspontjáról intézi ostromát az állam ellen, mely gyöngíteni, csorbítani akarja az állam hatalmát, hogy azután az egyház összes anyagi és erkölcsi hatalmát kezébe kerítve, azzal a saját külön czéljaira szabadon operálhasson. Ily viszonyok között, azt hiszem, minden kételyt kizárólag ki kell jelentenünk, hogy ragaszkodunk a magyar állam szerzett jogaihoz, ragaszkodunk a történelmi fejlődés alapelveihez, nem mereven megállva a status quo-nál, hanem fejlesztve, bővítve az intézményeket, a fej!ődő élet igényeihez képe s t és lépésről-lépésre, nem új theoriák elfogadása mellett, hanem mindig a történeti alapon maradva menjünk e téren előre. (Helyeslés, jobb felől.) Horváth Gyula: Apponyi sem akart más térre menni! (Halljuk! Haljuk!) Tisza István: Ismétlem, a mit már egyszer mondtam, hogy örülni fogok, ha a képviselő úr constatálja, hogy velem egyetért. (Zaj bal felöl), Én azzal a szándékkal vetettem fel a kérdést, hogy e tekintetben minden kétely eloszlatható legyen és azt hiszem, ez első sorban a t. képviselő úrnak tett szolgálat. (Úgy van! jobb felől) Korántsem kívánok e téren a statusquo mellett megmaradni; hiszen az élet fejlődik és az államnak alkalmazkodnia kell a fejlődő élet követelményeihez. Itt van mindjárt egy kérdés, a kaííiolicus autonómia kérdése, melynél elismerem, hogy igazságos és czélszeríí volna a mai állapotokon bizonyos módosításokat tenni. Azt hiszem, természetesnek fogja tartani a t. ház, ha épen e speciális kérdésben bizonyos reservatával nyilatkozom, minthogy egy más felekezet tagja vagyok. Egyáltalában nem lehet szándékom egy más vallás belügyeibe avatkozni; de minthogy e kérdés állami szempontokat is érint, egész őszinteséggel legyen szabad kijelentenem, hogy én nemcsak nem venném közönyösen, nemcsak belenyugodnám, hanem benső örömmel látnám, ha az a nyolez millió magyar katholicus ingerentiát nyerne az egyház ügyeinek intézésébe és ha sikerülne, azon nagy nehézség daczára is, melynek alapját én az egyház hierarchicus szervezetében és abban látom, hogy e szervezet egy idegen központtól áll teljes függésben, sikerülne e kérdést az állami felügyelet legnélkíílözhetetlenebbííi szükséges mértékének megtartási mellett megoldani. Végül egy sajnos és végzetes illusiora kell a a t. képviselő urat figyelmeztetnem. A t. képviselő úr azt mondja, hogy »a lelkiismereti és vallásszabadság elvének az egész vonalon való elfogadása az, mely véget vet a felekezeti küzdelemnek, mely küzdelemre sem az országnak, sem az országban levő egyes egyházaknak semmi szükségük nincs«. A ki azt a mozgalmat, a mely most ezen a téren megindult, figyelemmel kíséri ; a ki azon mozgalom bevallott czéljaival — nincs is szándékom másokat impu tálni neki — megismerkedett: az, fájdalom, nem lehet abban a nézetben, hogy a vallásszabadság kivívása meg fogná szüntetni azt az ingerültséget, mely mint nyugtalanító jelenség, közéletünkben mutatkozik. Hogy többet ne említsek ezen mozgalom zászlajára nemcsak az 1868: I LIII. tcz. revisioja ; nemcsak a katholicus j autonómia van kiírva, de ki van írva, mint külön pont, a polgári házasság megakadályozása és ki van írva a katholicus egyház felekezeti felfogá| sának a magyar államéletbe való bevonása. ! (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Polónyi Géza: Ugyan ki írta azt ki? Tisza István: A rozsnyói püspök. (Zaj a szélsőbalon.) A rozsnyói püspök ő excellentiája azt mondja, hogy a kérdés ma az: (Halljuk! Halljuk!) »Megmarad-e Magyarország kereszténynek «, mert »ma a harcz a hitöket védő keresztények és a szabadkőmívességgel szövetkezett keresztényellenes secták közt folyik.« »A fusio keletkeztével a protestantismus és annak ikertestvére, a szabadkőmívesség vergődött uralomra.* Tajay István: Ez áll! (Élénk derültség.) Madarász József: Legalább egyhangúlag. (Derültség.) Perczel Béni: Vajay képviselő úr is felírta.
