Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-61
370 Alt országos ülés 1884. május '21-én, pénteken* kettőt hatóságnak ismeri el és sokszor a neológok rovására a másikat pártolja: addig magok a zsidók sem léphetnek fel kezdeményezőül ezen a téren. Én különben a magam álláspontomból kiindulva, nagyon természetesnek tartom a t. kormány ezen álláspontját. A zsidók nagy része valószínűleg nem fogja olyan természetesnek találni; de én, a ki látom, hogy a kormány egyszerűen hatalmi érdekei számára, politikai ezéljai előmozdítására miképen használja fel a magyarországi zsidókat (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) és ha azt látom, hogy a kormánynak nem is áll érdekében a receptio elfogadásával a zsidó önérzetet fejleszteni, mert ezen felekezeti önérzettel a politikai önérzet is fejlődnék a zsidókban s akkor a kormány oly anyagot veszítene el vá lasztói tömegéből, melyet az egyes választásoknál felhasználni nagyon is érdekében áll. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Hiszen igazán érdekes, ha tekintetbe veszszük, hogy mennyi tartózkodással, mennyi tépelődéssel, mennyi egyes dolgok kerülgetésével nyilatkozik a t. kormány a zsidók receptiojáról és ha látjuk, hogy ugyanaz a t. kormány menynyire igyekszik felhasználni a zsidókat az ő saját hatalmi ezéljaira: akkor valóban csodálkoznunk kell azon, hogy azok, kik a t. kormányhoz sokkal közelebb állanak, tárgyalnak bizonyos határozatok benyújtása és visszavonása tárgyában ; tárgyalnak bizonyos taktikai kérdések megtétele vagy meg nem tétele tárgyában, ma is a rendkívüli ragaszkodásnak a jeleit mutatják a t. kormány iránt. Mit tett a 15 évi régime a zsidókkal szemben ? A receptio megvalósítására a t. kormány máig egy kezdeményező lépést sem tett, a melyeket a szabadelvű államokban megszoktunk. A zsidóság azon szégyenletes és kolduló szerepre vállalkozott, hogy egy culturalis kérdés megoldását kérje és követelje, mely tulaj donképen, ha a zsidók receptioját czélozza is, még sem zsidókérdés, mert az általános culturához tartozik. Az önérzetet nem fejlesztve felhasználta a zsidóság ezen állapotát arra, hogy a zsidók közül proselitákat csináljon. Tanárokat nem neveztek ki, ha az illető ki nem keresztelkedett, egyenesen megfizetve a zsidónak azt, ha vallását elhagyja. Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister: Kicsoda? Visontai Soma: Nem mondom, hogy a mostani kormányzat alatt, de én hivatkozom arra, hogy mi történt a szabadelvű kormány alatt. Ha méltóztatik kívánni, élő tanúkra hivatkozom. Sőt ígértek tanári állásokat azért, ha kikeresztelkednek s vannak, a kik meg is kapták ezen állásokat s azt hiszem, hogy Berzeviczy Albert államtitkár ár egy esetről bizonyára tudomással fog bírni. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Berzeviczy Albert: Nem bírok tudomással 8 nem is hiszem, hogy történt volna. (Halljuk ! Halljuk! a szélső baloldalon.) Visontai Soma: Megnevezem, ha tetszik, mert az államtitkár úr leveléből olvastam. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalán.) Szilágyi Sámuel. Berzeviczy Albert: Határozottan tagadó u ! Visontai Soma: Spiegelnek hívták és most Szilágyi Sámuel a neve; ifjúkori barátja az államtitkár úrnak. Gr. Károlyi Gábor: Elfelejtette? (Derültség a szélső baloldalon.) Visontai Soma: De hát nem akarok ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni. Elvárom, hogy a t. minister úr megnyugtató választ adjon abban az irányban, hogy azon törvény keretén belül, a melyet Irányi t. képviselő úr határozati javaslata czéloz, ezen kérdést is megoldja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Csak még egy dolgot vagyok bátor megjegyezni, a mi azon szabadelvű törekvésre, a melyet a kormány a zsidókkal szemben táplál, igen élénk világot vet. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) S ez, t. ház, a zBidógymnasium kérdése. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Őszinte sajnálattal, őszinte fájdalommal vette tudomásul minden szabadelvű ember azt, hogy ugyanakkor, a midőn ily szabadelvű mozgalom indult meg az országban; a midőn felekezeti egyenjogosításról beszélünk; midőn oda törekszünk, hogy lehetőleg minden válaszfal leronttassék, mely egyes emberek és társadalmi osztályok közt különbségeket jelent: a kormány e mozgalmat nem támogatja és nem lép közbe kezdeményezőleg, hogy ugyancsak a 19. század vége felé, midőn azthiszszük, hogy minden szabadelvű irány pártolásra talál, a zsidógymnasium létesíttessék. (Egy hang a jobboldalon: Freystädtler!) Rám nézve az sem képez indokot, ha igaz az, hogy a zsidó tanúlók számára többé nem volt hely az állami, vagy a felekezeti gy T mnasiumok termeiben, hogy egy szabadelvű kormány segítséget njujtson arra, hogy újabb felekezeti és különösen zsidó jellegű gymnasium létesíttessék itt a fővárosban. Hiszen, ha azt látjuk, hogy épen az iskolai élet, az ifjúságnak az a bizonyos összetörődése, mennyire hozzájárul egyes előítéletek leküzdéséhez, egyes ellentétek elsimulásához; ha azt látjuk, hogy mily elfogultság nélküli barátság, szeretet és ragaszkodás keletkezik abban a még minden előítélettől ment ifjúkorban, a melyben az iskolában töltik el a különböző felekezetűek az ő éveiket; ha azt látjuk, hogy az a barátság, az