Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-60

ftö, országos ülés 1892. májas 25-én, szerdán. B51 is foglalkozott. Kijelenthetem, t. ház, hogy a t. képviselő úr beszédének első részével megörven deztetett; második részével azonban megszomorított. (Halljuk! Halljuk!) Megörvendeztetett beszédének első részével, mert hiszen kiemelte a nemzeti szellem ápolásának szükségét az iskolákban és elismerte, hogy e tekintetben igen sok történt. Kiemelte a maga részéről azt is, hogy csekély a dotatio, a mely rendelkezésemre áll és hogy öszszehasonlítva e dotatiot azzal a rengeteg feladattal, melyet megoldanom kell, ebben semmiféle arányt nem találhat. De a képviselő úr ezen kijelentéseit is, melyek — mint említem — megörvendeztettek — bizonyos tekintetben rectifieálnom kell. (Halljuk!) A nemzeti szellem ápolását illetőleg azt monda, hogy esak az én munkálkodásom eredménye alapján indult meg az, hogy az iskolákban a nemzeti szellem uralkodik. Ezt a bókot, ezt a megtisztelő kijelentését a képviselő úrnak én nem fogadhatom el. A mióta a magyar kormány fennáll, tényleg mindig meg volt ez az irány és a működés is. Csak az igaz a dologban, hogy én tágabb tért találtam magam előtt s az eszközök rendelkezésemre állcttak és hogy úgy a a tért, mint az eszközöket iparkodtam kihasználni. (Helyeslés, éljenzés a jobboldalon.) A mi a dotatio csekély voltát illeti, ebben arra vagyok bátor figyelmeztetni a képviselő urat, hogy harmad fél évi működésem alatt, melyet a t. ház megbírálni hivatott, a költségvetésben nekem megszavazott összeg jelentékenyen emelkedett és közel egy milliót tesz ki az öszszeg, melylyel azóta szaporodott a költségvetés és remélem, ha pénzügyi helyzetünk oly állapotban marad, a mint van, vagy esetleg tán javul is, azon összeg még emelkedni fog, mert, hogy a szüksége megvan, az iránt aenki kétségben nincs. (Általános helyeslés.) Sőt legközelebb a törvényhozás hívatva lesz egy oly törvényjavaslatommal foglalkozni, mely a költségvetést már is fel fogja emelni, értem az elemi iskolai tanítók fizetésének emeléséről szóló javaslatot. (Általános helyeslés.) Ez volt Győrffy Gyula t. képviselő úr beszédének az a része, mely engem megörvendeztetett. De megszomorított azután a t. képviselő úr azzal, hogy beszédében a eontradictiók egész sorozatát látom. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy csekély a dotatioja a közoktatási ministernek, de egyúttal azt kívánja, hogy a közoktatási minister az összes iskolákat vegye át. Hát, t. képviselőház, ha jelenlegi feladatunknak a jelenlegi ügykörben nem tudunk elégé megfelelni azért, mert nincs hozzá elég pénzünk, hogy felelhetnénk meg e feladatnak akkor, ha az összes iskolákat átvennök. (Úgy van! jobb felöl. Felkiáltások a baloldalon: Megfelelő dotatióval!) Továbbá azt mondja a t. képviselő ár (Halljuk ! Halljuk! jobb felöl.) — és igen figyelemre méltó indokokat hoz fel az ő nézete mellett — hogy igen kívánatos, szükséges volna Magyarországon az összes felekezeti iskolákat államosítani és nyomban rá ugyan ő a teljes katholicus autonómiát kívánja. Hát, méltóztassék megengedni, én a magam részéről ezt nem fogadom el. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy az állam tekintélyét minden körülmények között meg kell óvni és nyomban azt követeli tőlem, hogy az elkeresztelések ügyében kibocsátott rendeletemet vonjam vissza; midőn pedig e rendeletnek czélja nem lehetett más, mint a törvény tekintélyének megóvása. Tehát ily úton nem lehetne az állam tekintélvét megóvni. Es, t. haz, végül felemlítve az osztrák és porosz példát, a melyet felhoztam és felhoztam volt olyképen, hogy ott más törvényhozási intézkedések lehetségesek, mivel ott egy nagy felekezeti többség van, t. i, a lakosság legnagyobb része egy felekezethez tartozik, a képviselő úr azt mondja, hogy mivel Ausztriában és Poroszországban ily intézkedés van, épen azért ezt az intézkedést nálunk is be lehet hozni, hol a felekezeti viszonyok egészen mások. Hát, t. ház, szomorúságomat felderítette egy reminiscentia a 48-ik évi mozgalmas időkből. (Halljuk! Halljuk!) A 48-ik évi nagy mozgalmak eljutottak a német birodalom egy kis államába s annak a kis államnak kis fővárosába. E kis íővárosnak különben nagyon nyugodt lakossága, a mely a maga nagyherczegét igen nagyon szerette, tombolva, kiabálva vonult a nagyherczegi palota elé s ott lármázva követelte : »Wir wollen die Republik, mit dem erblichen Grossherzog an der Spitze.« (Élénk derültség a jobboldalon.) Horánsaky Nándor t. képviselő úr és később utána gr. Apponyi Albert különösen megrótták azt, hogy a rendelet nem hajtatott végre teljesen és hogy így csorbát ejtettünk az állam és a törvény tekintélyén. Nem úgy áll a dolog, t. ház, hogy a dolog nem hajtatott teljesen végre és hogy a rendelet végrehajtásában hiány volna; de az áll, hogy a rendelet maga bizonyos tekintetben hiányos volt és azért nem lehetett a rendelet útján mindazt elérni, a mit vele elérhetni gondoltunk. És ez igén könnyen megmagyarázható. A rendelet kibocsátásakor épen nem lehettem abban a nézetben — a mit az előbbiekből is méltóztatnak megérteni — hogy e rendelettel nem fogjuk elérni czélunkat; sőt ellenkezőleg az volt a meggyőződésem, hogy a rendelet az anyakönyv vezetését biztosítani fogja, mert épenséggel nem tehettem fel azt sem, hogy egyes concret esetekben az illető anyakönyvvezető lelkészek nem felelnek meg a rendeletben foglaltaknak és ennélfogva büntetni