Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-60
342 60. országos Illés 1892. müjes iá-én. szerdán. szabadságot illető dolgok és mozgalom iránt. De megvallom, mennél töb'iet foglalkozom a kérdéssel, annál kevesebb gyönyörűséget találok benne s érzem, nincs helyén, hogy ez ügyben felszólalok. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) És midőn én perhonescálom a t. előadó urat, midőn én őt le akarom szállítani a cultus-budget előadói székéről : ezzel nem akarok mást elérni, mint azt, hogy kissé több gőzerővel haladjon ez a cultusügyi vita és haladjon előre a vallás- és közoktatási reformok effeetuálása. (Helyeslés a szélsőbalon.) És azt hiszem, hogy ha Hieronymi Károly t. képviselőtársamat, a cultus-budget előadóját, a közlekedési Igaz ! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) mozdonynak az élére állítanák, (Helyeslés a bölcs szélsőbalon.) akkor igazában a maga helyén volna (Úgy van! Élénk helyeslés a' bal és szélsőbalon.) s a közügyeknek hatalmas előmozdítója lenne. (Úgy van! bal felől.) De ha már distinguálva saját hozzászólásom ellen is kifogást teszek, mint nem helyénvaló ellen, annál kevésbbé hiszem helyén valónak itt e rendelet tárgyalását. Helyén való itt igenis, hogy a közoktatási minister lépjen előtérbe, vegye fel a rengeteg feladatok vezényletét, vegye kezébe a culturalis kérdéseket, nem csupán azokat, melyek a bureaukból intéztetnek, hanem a hol egy valóban alkotó vezérszeliem felülről lefelé osztja az áldást, a hol a legmagasabb szempontokra, a legmagasabb művelődési, nemzeti czélzatok iránt kelti föl úgyszólván magas inspriratioja által a közlelkesedést és teremti meg a valódi helyes iránynak vezérelveit. (Igaz! Úgy van! Tetszés a bal- és szélsőbalon.) És ezért óhajtom én, t. ház, hogy ejtessék el ez a kérdés, a mely jelentéktelen a minister munkaerejéhez, az ő culturalis egyéniségéhez képeit. (Egy hang balról: Egészen más, mint Asbóthé! Derültség a bal- és szélsőbalon.) T. ház! Midőn egy keresztény társadalomban élünk, szinte ellenmondásnak látszik, de én mégis osztozom abban, hogy én azt az első vallásos actust, a melyben minden gyermek részesül, a keres-ztelést állami szempontból mellékesnek tartom. Kern tartom azt elég jelentékenynek arra, hogy a ház egész egy valóban vehemens és viharos kis ülésszakot töltsön be ennek a tárgyalásával. Vájjon a keresztelés adja-e meg a polgári jelleget? Avagy a mellékes elkeresztelési panaszok okából, egy száraz kis ága miatt, érdemes e az egész fát tövestől kivágni, az egész intézményt felbolygatni? Méltó-e hozzánk az, hogy ezért a legvitalisabb közművelődési kérdéseket egészen mellőzzük ? Nem arra van-e nekünk szükségünk, hogy a polgárok a nevelés által találják meg a valódi vallást ? (Helyeslés a szélsőbalon.) Nem arra van-e szükségünk, hogy a felekezeti karakter minél inkább eltöröltessék? (Helyeslés a szélsőbalon.) Hiszen Magyarországon minden államok közt talán a legtöbb nemzetiség van, s ez eléggé súlyosan gátolja a kormányzat szabad haladását, eléggé késlelteti nemzeti egységünk teljes kifejlődését, de ennél csak a felekezetiség több Magyarországon, s ennél veszedelmesebb csak a most fölzaklatott felekezeti szellem. Hiszen évtizedeken át nem láttuk azt a mi közéletünkben, hogy ilyen kis okok ily mérges eredményekre vezettek volna. (Úgy van ! bal felől.) Ha érdekli valami a ministert, a ministeriumot és a cabinetet, igenis érdekelheti a pénzügyministert, hogy miként neveltetik fel az állampolgár arra, hogy az államterheket viselje ; érdekelheti a honvédelmi ministert, hogy minő testi nevelésben részesül az ifjúság — mely téren különben ép a cultusrainistemek kitűnő és elismerésre méltó initiativái vannak — hogy annak idején megfeleljen a hadkötelezettségnek ; érdekli a földmívelési ministert, hogy helyes gyakorlati munkaerőt nyerünk-e benne? De mindenek felett érdekli az egész nemzetet, hogy miféle közszellem fejlődik itt ki, minő mértékben fejlődik ki Magyarországon a valódi szabad és különösen a nemzeties gondolkozás, (Helyeslés a szélsőbalon.) az a nemzeti szellem, uraim, a mely épen közjogi helyzetünknél fogva Ausztriával szemben nem bir teljes levegővel és melynél fogva minduntalan összeütközésbe jövünk oly érdekekkel, melyek hazánkon, hazánk valódi létfeltételein kívül esnek. (Úgy van! bal felől.) Én óhajtom, hogy ejtessék el és merüljön feledésbe ez az egész vita tárgya, mert itt nem arról van szó, hogy az állam a felekezeteket nem respectálja, hanem az a czél, hogy minden felekezet érdekeit mellőzve szigorúan megteremtse a vallásszabadságot, a vallás egyenlőségét. E szempontból igenis óhajtom, hogy az autonómia és az általános polgári könyvvezetés behozassék. De nem óhajtom, hogy ez csak részlegesen történjék, félrendszabályokkal; oly félrendszabályokkal és fellépésekkel, melyekkel ha megindulunk, biztosan előre tudhatjuk, hogy a távoli nagy ezélhoz nem fogunk elérni. (Igaz! Úgy van! a szélső' baloldalon.) Óhajtom, hogy ez a szakasz is odatétethessék azon másik két nagy közigazgatási reform szakasz mellé ; legyen ez »der dritte im Bunde« és borítsuk a rendeletre a feledés fátyolát, aztán haladjunk előre mindenek i felett a közoktatási téren. (Helyeslés a szélsőbal felől.) Az állam a felekezetekkel szemben most azon helyzetben van, hogy szaporítja a szerencsétlen kitaszított gyermekeket azokkal, a kik — mert különböző felekezetű szülőktől származnak — most külön fognak intabuláltatni egy
