Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-60

60. országos ülés 1892. május 25-én, szerdán. 33.} gróf Apponyi Albert képviselő urnak tegnapi kinyilatkoztatásai után egy perczig sem késlekedhetnek hozzánk átjönni. (Tetszés hal felöl. Derültség a jobboldalon.) Nem vagyok én, t. ház, sem pap, sem jogász s lehet, hogy ezért gondolkozom ágy, hogy ott a hol a jogászok és theologusok megállapodásra jutái nem tudnak, meg kell hallgatni a közvéleményt, a közóhajtást és a szerint eleljárni. Azon közóhajtást kívántam keresetlen szavakban tolmácsolni, mely óhajtás minden vallásfelekezet hazafias követőinél első sorban és mindenek felett az, hogy a béke a különböző vallástelekezetek között sem most, sem később, sem az elkeresztelési, sem más kérdésben meg ne zavartassák. (Helyeslés a baloldalon.) a mi úgy érhető el, hogy valamint mi katholicusok tiszteletben tartjuk minden vallásfelekezet jogait, azokat csorbítani nem szándékunk: úgy a magunk részére sem kívánunk egyebet, mint hogy a mi jogainkat is hagyják érintetlenül, ne kényszerítsék papjainkat oly cselekedetekre, melyeket vallási dogmáink tiltanak és hagyják meg a szülőknek természeti jogait, gyermekeik vallási nevelése felett tetszésük szerint intézkedhetni. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Ha a lelkiismereti szabadság, a jogegyenlőség és jogviszonosság a vallásszabadság behozatala által elérhető, mint n, hogy az el is érhető: úgy miért nem terjesztett be a kormány már korábban egy erre vonatkozó javaslatot? Azt kell hinnünk, hogy azért, mert a vallásszabadság törvénynyé válása esetén majd nem nyújthat egyik vallásfelekezet rovására a másiknak előnyöket s úgy látszik, hogy ezen erős fegyvert — melyet hatalmi állásának megvédc-e és megszilárdítására esetleg fényes eredménynyel használhat és gyakran megvillogtathat — nem akarja kezeiből kiejteni s ezt tehette mindaddig, míg végre tegnap a szabadság dicső bajnoka gróf Apponyi Albert által le nem fegyvereztetek. (Éljenzés bal felől.) Azt is felhozták, hogy vallási kérdések felvetése a parlamentben legalább is nem kívánatos s bizonyára mi katholicusok volnánk az utolsók ezt tenni, de a katholicus egyház felett az állam eddig még mindig gyámkodik s így ügyeinket csak úgy intézhetnénk el másutt, ha mielőbb autonómiát kapnánk. Ez esetben a mienk lenne a püspökök candidálásának joga s mi is csak jó hazafiakat candidálnánk, mienk lenne a katholicus iskolák felett való rendelkezési jog s biztosíthatom a t. házat, hogy ott akkor is csak jó magyar hazafiak neveltetnének, végűi mienk lenne a katholicus alapok feletti rendelkezési jog, mely alapok jövedelmei bizonyára csak hazafias és culturalis czélükra fordíttatnának. (Helyeslés bal felöl.) Magától értendő, hogy ez esetben is érintetlenül hagyatnék '6 Felségének az apostoli királynak legfelsőbb kegyúri joga a katholicus egyház és annak alapjai felett, valamint az államot az iskolák és egyházak felett megillető felügyeleti jog. Fel akartam hozni, t. ház, de ezt még most is tehetem, hogy megfoghatatlan jelenségnek tartom, hogy míg azon képviselők felszólalásait, kiknek a phylloxera és perenospora elpusztította szőleit, vagy az új vasút birtokaik határát elkerülte, vagy a viz a védgátat elszakította: természeteseknek és idetartozőknak találják, addig ha valaki — oly törvény hiányában, mely a vallásszabadságot biztosítja — vallási kérdésben felszólal és a sérelmeket elmondja s különösen ha M felszólaló jó kathoükus és ennek bevallása közben el nem pirul, ezen képviselőt már nem is tartják a XlX-ik századba való felvilágosodott embernek. (Igaz! Úgy van!a baloldalon.) Pedig higyjék el, uraim, hogyha a vallástalanság phylloxerája befészkeli magát egy nemzet polgárainak szívébe, az nagyobb baj, mintha a szőlők elpusztulnak, mert ezek helyébe lehet mást ültetni, de a kinek szívében a vallási érzület, bármily valláshoz tartozik is, kihalt, ott szerintem minden nemesebb érzelem s így a hazafiság plántája is vajmi hamar ki fog száradni. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Egyszóval kívánjuk, miszerint engedje a törvényhozás szabadon a katholicus vallást, hogy erről is elmondható legyen, hogy az szabad egyház szabad államban. Készemről meg vagyok győződve arról, hogy a katholicus clerus olyannyira át van hatva hazafias érzülettől, hogy kész a vallási béke helyreállítása kedvéért minden lehetőt elkövetni, ezt hozván különben magával saját jól felfogott érdeke is. Hiszem, hogy ezt a t. kormány is tudta és tudja, de tudnia kellett azt is, hogy van egy határ, melyen túl a katholicus pap semmi körülmények között sem mehet, mert akkor a sérthetetlen dogmákkal s így lelkiismeretével is összeütközésbe jönne. Ha ezt tudta a t. kormány és ha a »Nemzet« szerint »a teljes vallásegyenlőség és szabad gyakorlat természetes következménye az 1868: LIII. tczikknek« : akkor nem lett volna szabad a t. kormánynak e törvény alapján oly rendeletet kiadnia, melynek keresztülvitelére a katholicus vallás dogmái folytán egy pap sem vállalkozhatok. Ismerem a mentséget, mely szerint a rendelet kibocsátása előtt több katholikus püspök véleménye kikéretett. A t. püspök urak vallási türelmességük fényes példáját ad 43*