Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-57

^76 *>?* országos Ülés 1892. május 21-én, szombaton. képzelni, mint a melyet ez élvez. És meg lehet gátolni ágy részben maga az autonómia útján, mint ha kell, állami intézkedések által is azért azt, hogy ezen nemzetiségi agitatiok az állam hátrányára a vallás örve alatt ne űzessenek. (Úgy van! bal felől.) És még egy nehézséget hozott fel az igen t. cultusminister úr, tudniillik azt a nehézséget, hogy azt mondja, hogy akkor az államnak kell kezébe venni az összes iskolákat és ezt talán financiális okokból is gondolja egyik akadályául a határozati javaslat megvalósíttatásának. Én ezt az okot, a financiális nehézségül sem ösmerem el. Megmondom, hogy miért? Én a teljes vallásszabadság követelményéből folyónak — nem tudom ágy értelmezi-e a t. képviselőtársam is, mint én — nem tartom azt, hogy szükségképen minden iskolát a felekezetek köréből ki kell ragadni, hanem értem azt úgy, hogy az állam megszabja azon feltételeket, a melyek mellett ez iskolák fentarthatók s megszabhatja a tanulmányi rendet és azt, hogy csak azon iskolák, a melyek a megszabott feltételeknek eleget tesznek, láthatók el a nyilvánosság jellegével és csak ezek bocsáthatnak ki államilag érvényes bizonyítványokat. Ezek tehát nem oly akadályok, a melyek a határozati javaslat megvalósítását és keresztülvitelét meggátolhatnák. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) De a mint mindezeknél fogva hozzájárulok Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatához: úgy e részben egész más álláspontra vagyok kénytelen helyezkedni a t. kormány és a cultusminister úr álláspontjával. A.z igen t. cultusminister úr tegnapelőtti beszédéhen maga elismerte azt, hogy az ő rendelete a maga teljes mértékéljen nem valósítható, hogy az végrehajthatatlan s hogy azt a czélt, a mely szemei előtt lebegett: az 1868: LIII. törvényczikkvégrehajtását 8 a vallási béke biztosítását épen nem érte el, hanem hogy a mai zűrzavaros helyzetnek, a mai vallásviszálykodásoknak ép az ő rendeletei képezik kiindulási pontját. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Én elismerem a t. cultusminister urnak jóakaratát, elismerem azt, a mit ő maga is constatált és a mit általános helyesléssel constatáltunk, hogy nem volt szándéka val'ási súrlódásoknak felidézése az ő rendeletével, de azt a jóakaratot a kormányzásban én nem tartom elégségesnek, (Igás ! Úgy van! balfelöl.) a kormányzásban messzeható előrelátással kell az intézkedéseket megtenni, (Úgy van! Úgy van! bal felől.) a korámnyzásban mélyebb megfontolás nélkül ily rendeletet, a mely az ország békéjét felzavarni alkalmas, könnyelmű módon kibocsátani nem szabad és ha már a hiba elkövettetett, a minister úr már 1890-ben, mikor a rendelet e házban tárgyaltatoft, átlátva azon eredményeket s következményeket, melyek feltárattak s melyek rendeletéből következtek, tud hattá, hogy a míg rendelete fenáll — miként a felkorbácsolt hullámok, addig nem c rendesednek, a míg szél van — a rendelete által okozott hullámok sem fognak lecsendesedni, addig, míg annak oka meg nem szűnik: a minister urnak, belátva a tévedést, azonnal kellett volna visszavonni elhibázott rendeletét s addig, a míg más utat és módot talált volna a kormány álláspontjának valósítására, a statnsquo ante-t. kellett volna helyreállítani, mert azzal — mint a tapasztalás igazolta — megélni lehetett úgy, hogy felekezeti izgalmak nem idéztettek fel, míg a, rendeletnek több mint két éven át való fentartását a helyes kormányzás követelményének nem ismerhetem el, mert ez által nemcsak a jelenlegi kormány tekintélye és méltósága sfílyedt, hanem az állami akaratot, tekintélyt és méltó ságot a rendelet végrehajthatatlanságával csorbította, conflictusokat idézett elő és erkölcsi lehetetlenséget követelt. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Ha a t. többségnek tetszik az ily kormányt, a mely őt az egyik hínárból a másikba vezeti, tüskén-bokron át követni, azt teheti a saját felelősségére, de mi, az ellenzék, ezt a kormányzati politikát semmi esetre sem helyeselhetjük és nem lépjük túl az objectivitás határát, midőn figyelmeztetjük azon bajokra, melyek a rendelet föntartásából az országra az állami akarat, tekintély és méltóságra bekövetkeztek és így a legerősebb kritikát gyakoroljuk c kormányzati politikával szembei). (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Hogy mily hiba, volt e rendelet, azt maga a kulturminister úr tegnapelőtt — elismerem — nagy szabású fényes szónoklatában önmaga beismerte az által, hogy indokolni iparkodott ugyan, hogy miért nem lépett már előbb más útra s miért nem vonta rendeletét vissza, a. mint nézetem szerint azt tennie kellett volna?; de ezen indokolása azok után, a, miket kifejtett, azt hiszem, alig állhat meg; kielégítőnek semmi esetre sem tekinthető; de maga is kereste és keresi már is a kibontakozás útját, csak az a kérdés, hogy a kibontakozási út és mód, a melyet e tekintetben tegnapelőtti beszédében jelzett, olyan-e, a mely megint azt a czélt, a mely — meg vagyok győződve a legjobb akarattal és jóhiszeműleg — szeme előtt lebeg, el fogja érni? (Úgy van! bal felől) Épen az a baj, hogy az igen t. cultusminister úr igazán tele van jóindulattal és jóakarattal, de szerencsétlensége neki és szerencsétlensége az országnak, hogy e részben a keze nem olyan szerencsés, mint a minő az ő jóakarata és jóindulata. Több intézkedésénél tapasztaltuk már, a mely a leg-