Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-54

54. országos fllés 1892. május 17-én, kedden. 213 bevételek: IX. fej. 2. czím. Kiadás. Személyi járandóságok 453.931 frt. Lits Gyula jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház ! Mindenkit meglepett — s hozzátehetem joggal — az a tény, hogy az igazságügyi költségvetésnek általános vitája szemben az igen t. igazságügyminister úr által eddig elfoglalt azon politikai szereppel, melyet csak nem régiben erővel ostromoltunk, nemcsak simán folyt le, hanem talán hozzátehetem, bizonyos mértékig, a mennyiben az igazságszolgáltatás általánosabb, magasabb elvei azt megkövetelték volna, talán meddő is maradt. (Igás! a szélső haloldalon.) A magam részéről, t. képviselőház, igyekszem röviden annak indokát adni. (Halljuk!) Én úgy látom — szeretném, ha nem csalódnám — hogy a t. igazságügyminister űv politikai életpályáján egy áj stádiummal találkozunk. A t. igazságügyminister úr, a ki eddig exponált politikai helyzetet foglalt el, az ő hozzá nem egészen conveniens nagy cséplőgép szerepéről letett és úgy látjuk, hogy azon körbe, a melyben Őt szívesen üdvözöljük, az alkotások terére lép. (Éljenzés jobb felől.) ily körülmények között t. képviselőház, az ellenzék részéről nemcsak ildomos, hanem helyes és méltányos, ha a t. igazságügyminister úrnak reformtörekvései elé oly gátakat nem emelünk, a melyek kizárólag tőlünk függnének. Mi be fogjuk várni egész türelemmel, hogy vájjon ezentúl az alkotások terén a conciliationak milyen nemével és milyen mértékével fogunk találkozni, hogy ezek az alkotások Magyarország jogszolgáltatása terén csakugyan jelentenek-e egy jobb, új korszakot, igen vagy nem s attól teszszük függővé magunktartását a jövőben. Ezt tekintem én indokául annak, hogy ily simán folyt le az igazságügyi költségvetés általános vitája. Mielőtt felszólalásom tárgyára térnék, van még egy reflexióm, t. képviselőház és ez Issekutz igen tisztelt képviselő úrnak szól — a Curiával kapcsolatosan vetem fel magam is a kérdést — a ki a tegnapi napon felpanaszolta, hogy a Curia és az ítélőtáblák bírói szemben az osztrák felső törvényszéki bírákkal — hogy így fejezzem ki magam — a rendjelek és kitüntetések áldásában nem részesülnek quotaszerü arányban. (Derültség a szélső baloldalon.) Én a magam részéről, t. képviselőház, ezt igen örvendetes jelenségnek tartom. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Én sokkal magasabb rendjelt akarok adni a magyar kir. Curiának jelen felszólalásomban egyrészt az által, hogy örvendetesen constatálom, hogy annak a kitüntetés elmaradásának egyik ethikai motívuma bizonyára az kell, hogy legyen, hogy a mi felsőbb bíráink nem kapaszkodnak osztrák módon a kitüntetésekért, 1 hanem keresik az egyedül férfidíszítő azon érde| met és kitüntetést, a melyhez a magam részéről Í igen szívesen contribnálok az által, midőn elismerem, hogy Magyarország magyar királyi Ciiriája, legfőbb bírósága, úgy is, mint testület, úgy is, mint egyesek, megérdemelték azt a. tisz teletet eddigi működésükkel szemben, a melylyel Magyarország legfőbb bíróságát méltán illetik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezen indokból voltam bátor tegnap azon közbeszólással jelezni, hogy abban, ha ily tömeges kitüntetéseket nem producálunk és nem provocáljuk a nemzet közvéleményét, legalább én a magam részéről demokraticus hajlamaimnál fogva annál kevésbbé látok sértést, mert örömmel tapasztalom, hogy oly kitüntetések és külföldi rendjelek, melyek »für Kaiser und Vaterland«-féle érdemekért szoktak osztogattatni, Magyarország igazságszolgáltatásába nem oly nagy mérvben csempésztetnek be, mint Ausztriában, a hol ez oly busásan tenyészik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Most áttérve a czímr;, a királyi Curiánál néhány figyelemre méltó mozzanat tapasztalható, melyet az igazságügyminister úrnak szíves figyelmébe akarok ajánlani. (Halljuk!) Első dolog ejry közjogi jelentőségű kérdés. Az 1887 : XXVI. tczikkben alkotott bankalapszabályok 53. ezikkében van erealva egy furcsa, t. i. választottnak nevezett, de mégis kinevezési rendszeren alapuló bíróság, a mely Ítélkezik akkor, ha a magyar kormány vagy az osztrák kormány és a bank főtanácsa közt peres kérdések merülnek fel. Érdekes ennek a törvénynek bevezető része az indokolás: fel fogom olvasni, hogy a ház a folyamatban levő valuta-rendezésnél is megtaláljon bizonyos motívumokat, melyek csak néhány év előtt is alkalmasak voltak arra, hogy Magyarország törvényhozása előtt indokul hozassanak fel arra nézve, hogy nem lehet önálló magyar bankot felállítni. (Olvassa): »Az iránt semmi kétség, mikép a magyar államot teljesen megilleti azon jog, hogy önálló jegybankot létesíthessen és erről nem is mondott le soha sem, sőt ezen joga törvényhozásilag is kifejezetten fentartatott. Csak czélszerűségi tekintetekből adta parlamentünk beleegyezését, hogy a Bécsben székelő osztrák bank, átalakítva osztrák-magyar bankká, fentarthassa törvényesen államunkra is kitérj eszkedőleg szabadalmazott s kiváltságos állását — és pedig az 1878 : XXV. tcz. értelmében meghosszabbítva 10 évre — tehát 1887. év végéig. Csak az tehát a kérdés, hogy államunk érdekei nem kívánják-e azon szerződési idő lejártával a nemzeti önálló bank felállítása iránti jogának érvényesítését, vagy nem forognak-e fenn fontosabb okok az osztrák-magyar jegybank szabadalmának további meghosszabbítására? Ko-