Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-53

2Q0 53. országos illés 1392. májas 16-án, hétfőn. tések olvasatlanul kerülnek az irattárba, a mit abból következtetek, mert az ezekben elpanaszolt bajokon senki és semmi nem segít. Az igazságügyministeri költségvetés indokolásában azzal az igen becses ígérettel találkozunk, hogy az igazságügyi kormány módot szándékozik nyújtani arra, hogy addig is, míg a telekkönyvi betétek szerkesztése országszerte eszközöltetnék és keresztül vitetnék, a jelenlegi telekkönyvek a betétek szerkesztésétől, új felvételektől függetlenül s ezt megelőzőleg a tényleges birtokállásnak megfelelően kiigazíthatok legyenek. Ezen ígéret immár részben be is váltatott, mert az erre vonatkozó törvényjavaslat a ház asztalára a legutóbbi napokban letétetett. Én ez ígéretet igen fontosnak és becsesnek tartom és ha ez megfelelő és kellő garantiákkal és gyorsasággal lesz megvalósítva, ennek ellenében el tudom szenvedni azt a rendkívüli lassú tempót, a melylyel a telekkönyvi betétek szerkesztése országszerte történik. Mert Magyarországban, különösen a községebben a kisebb falusi birtokokra vonatkozó telekkönyvek rendkívül elhanyagolt állapotban vannak, minek oka az, hogy népünk az új telekkönyvi intézménynyel ismerős nem lévén, annak horderejét fel nem fogván, a birtokváltozások bevezettetését elmulasztotta s ma már harmincz év után oda fejlődött a dolog, hogy ezen a telekkönyvi rendtartás által előírt módokon segíteni alig lehet, vagy ha lehet, az oly nagy költséggel jár, a mely nincs arányban a kisbirtokok csekély értékével. Ennélfogva én a telekkönyvek könnyebb kiigazítására vonatkozó ígéretet és törekvést a legbecsesebb törekvések közé sorolom. (Halljuh! Halljuk!) A költségvetés tárgyalása alkalmából megemlítendőnek tartom még a kisebb polgári peres, az u. n. bagatell ügyeket. Másfél évtized tapasztalata győzte meg az országot arról, hogy az ezekre vonatkozó törvény egyike a legszerencsétlenebb és legigazságtalanabb törvényalkotásoknak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Miért? Mert azokat, a kik kénytelenek kisebb hitellel dolgozni, követeléseik behajtása tekintetéből az adósok szeszélyeinek szolgáltatta ki. Könnyű azt mondani, hogy a ki kisebb hitellel dolgozik, az annak az alkalmazása körűi legyen óvatosabb, járjon el több előrelátással, de ezt a tanácsot az életben megvalósítani nem oly könynytí, mert utóvégre is sohasem az élet viszonyai fognak valamely reájuk nem illő, habár még oly elmésen kieszelt törvény formáihoz alkalmazkodni, hanem mindig a törvényt kell az élet viszonyaihoz alkalmazni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Bővebben ezzel a kérdéssel sem kívánok foglalkozni, nem pedig azért, mert a sommás eljárásról előterjesztett törvényjavaslatban olvasom, hogy ez a kérdés is végre valahára megoldást fog nyerni. T. képviselőház! Még csak a büntetőtörvénykezéssel, ennek is csak egyetlenegy tárgyával és ezzel is csak igen röviden kívánok foglalkozni: ez a börtönügy. (Halljuk!) A költségvetés indokolásában constatálja az igazságügyminister úr, hogy a mi törvényszéki fogházainknak több, mint felerésze nincsen kielégítő állapotban, sőt jelentékeny része rossz, tehát oly állapotban van, mely sürgős javítást Í igényelne. Nagyon helyes dolog, hogy ennek az állapotnak a constatálasa a kormány előterjesztésében kifejezésre jutott; de óhajtottam volna egyszersmind, ha kilátásba helyeztettek volna oly intézkedések, a melyek után a sürgős javítás ott, a hol arra szükség van, remélhető, mert azok a törvényszéki fogházak, a melyek rossz állapotban vannak, nemcsak mint épületek vannak rossz, tarthatatlan helyzetben — hiszen ez talán még a kisebb baj — hanem rossz állapotban vannak berendezés tekintetében is, minélfogva nemcsak hogy a büntető igazságszolgáltatás érdekeinek és ezéljának meg nem felelnek, de valósággal a btín iskoláiul szolgálnak. Ez pedig olyan dolog, a hol a sürgősnek felismert javítást elodázni nem szabad, a hol takaI rékoskodni nézetem szerint nem lehet. (Igaz! Úgy van! a sz^só'Wow.) Nem pedig annál kevésbbé, mert hiszen az igazságszolgáltatás az államuak úgy sem kerül pénzébe, mert a magas jog- és bélyegilletékek nemcsak hogy kifizetik az igazságszolgáltatás költségeit, de még jelentékeny jövedelmet is biztosítanak : tehát megkövetelhetjük azt, hogy az igazságszolgáltatás jogosult érdekei minden téren kielégítést nyerjenek. Ha általában ezen a téren takarékoskodni akarunk, akkor takarékoskodjunk inkább a rabtartási költségeknél. Nevezetesen ezek a törvényszéki fogházak majd minden időben telve vannak rövid szabadságvesztésre ítélt foglyokkal, telve vannak pedig azért, mert a foglyok túlhumanitásból oly ellátásban és elbánásban részestílnek, a mely a mi népünk viszonyainak nem felel meg. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Pázmándy Dénes t. képviselőtársam minap számokkal bizonyította be, hogy nálunk egy rab élelmezése többe kerül, mint egy katonáé. Ilyen az ellátás. A mi pedig az elbánást illeti, azt hiszem, bizonyítás nélkül is elhiszi mindenki, hogy ha egy bíróra, vagy királyi ügyészre, vagy bárkire bebizonyítanák, hogy egy rabot pofon ütött, a bíró bizonyára nem érné be büntetésül néhány napi szobafogsággal. Ez az elbánás és ez az ellátás jó részben oka annak, hogy a mi fogházaink rövidebb szabadság-