Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-44

44. ornzftpos Qlés 1893. május 8-iin, kedden. q nézve, hogy az amerikai közgazdaságnak egy-egy ép kezű s testű fehér rabszolga tőkében s kama tokban mennyit ér? S ezeknek eredménye az, hogyha az'általános emberi kornak átlagát veszszük, minden munkabíró európai oly értéket képvisel, a mely még ha a kamatoknak a legnagyobb részét az ügynöki díjak emésztik is fel, úgy az államnak, mint azoknak az iparvállalatoknak a melyeknek, a kivándorlók oda dobatnak, még mindig busás liasznot hajt az általa kifej tett ipari tevékenységben. Ez ügynökségek szálai hazánk felső, főleg pedig ama vidékeire is kiterjednek, a hol ha nincs is tíilnépesedég, legalább sűrűbb a népesség. Ennek illustrálására felhozom Borsód vármegyét, a mely nem tartozik az ország elszegényedett vidékei, vagy azok közé a megyék közé, a hol a megélhetés nehéz,vagy a hol a nép nyomorral küzdene. Ha tehát Borsódvármegyéhen is megtörténik az, hogy egyes községeknek munkabíró lakosai olyannyira elragadtatnak a kivándorlási vágytól, hogy mindenöket pénzzé teszik s a család összes tagjai kivándorolnak: ennek indoka első sorban abban a csábítgatásban keresendő, a melyet ezek a jól szervezett ügynökségek kifejtenek. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon) Hogy ez csakugyan így van: erre nézve felhozom, hogy New-Yorkban s Amerika más nagyobb városaiban székelnek azok a központi társaságok, amelyek fehér rabszolgákat szállíta nak ki az új világba. Ezeknek nagyobb ügynökségeit Európa északi kikötőiben: Brémában, Hamburgban stb. találjuk. Vannak ügynökségeik minden nagyobb városban, de legnagyobb központjuk az európai continensen Berlinben székel. Utána következnek az oly városok, minő Bécs. Csekélyebb és alig megtalálható szál ők jutnak Budapestre; azonban felvidéki városaink, de főleg a határállomások körleteiben összekötő kapcsaik szétágazói a g terjednek el. Ez ügynökségek közegei megkezdik a csábítást az Ígérgetésekkel s folytatják azt a pénzzel való segélyezéssel. Ez s az ismerősei részéről szerzett esetleg, illetve előlegzéssel előnyös tapasztalat viszi a szegény népet arra, hogy megváljon hazájától s egy írj otthonban keressen boldogulást, mert tagadhatatlan tény, hogy azok akik Amerikába eljutva, ott nagyfokú önmegtagadás árán s az itthoninál sokszorta nélkülözéssel teljesebb életmódot folytatnak, boldogulni képesek, a mennyiben naponkint 17* — 2 dollárt is megkeresnek, a mi hazai pénzünk szerint 4 —5 forintnak felel meg, a melyből szigorú életmód mellett tényleg megtakajíthatnak és pénzt küldhetnek haza. Ha meggondoljuk, hogy az első percztől fogva nyomorral küzdő kivándorlott honosaink előtt csak az az út van nyitva, hogy vagy rászánják magukat a kényszermunkára, hogy az Ktpvn. NAPLÓ. 1892—97. IH. KÖTET. előttük álló Ínséget kikerüljék, vagy pedig visszavándoroljanak, a mi csak a legritkább esetben sikerűi, mert a nyert pénzsegélyek és előlegek következtében az ügynökségeknek ki vannak szolgáltatva; nem csudálkozhatunk azon, hogy a kivándorló ott távol hónától tényleg többet képes keresni s még inkább többet képes megtakarítni, mint itthon és így egy idő múlva — a meggazdagodás vágyától is ösztönözve — sokszor aránylag tekintélyes Összegeket képes honmaradt övéinek hazaküldeni. Ez képezi azután az itthon maradottakra a csábításnak második nemét a ez eredményezi azt, hogy annak, ki künn boldogult, példája az itthonnmaradtakat, a ki a haza iránti ragaszkodásból nem hagyták magukat könnyen elcsábíttatni, magával ragadni képes. (Úgy van! Úgy van!) Szomorú állapotok ezek, t. ház, a melyek nem abban lelik igazolásukat, hogy a hazai megélhetési viszonyok okozzák a kivándorlást; hisz erre nézve elég felhozni, hogy a mióta az intensivebb mezőgazdasági cultura felkarolása folytán a czukortépa s a dohánytermelés szélesebb körben terjedt el, magában Borsódmegyében tapasztalható a munkáskéz nagyfokú hiánya, minek következtében egyes gazdaságok a felvidékről kénytelenek szakmányos munkásokat fogadni. Ámde ezeket sem tudják összetoborzani, hogy a megkezdett intenzív mezőgazdasági culturának eleget tehessenek. Ezeken az állapotokon, t. ház, segíteni kell, mert segíteni lehet. Hogy azonban ez ügynökségek működését megszüntessük, erre Magyarország maga, mint ilyen, bármily erélyes legyen is a kormány és a közigazgatás, nem képe^, mert ez ügynökségeknek csak állig néhány szála fedezhető fel hazánkban, mert a hntárvárosokban s a határállomások kötelékeiben nem a magyar honosok, hanem a Németországból s Ausztriából kiküldött utazók és ügynökök fejtenek ki e téren tevékenységet, aminek megakadályozása csak erélyes európai nemzetközi tevékenységtől és állam, rendőrségi intézkedéstől várható. Beöthy Ákos: Lassabban! Miklós Ödön: Én a t. képviselő úr kívánságának szívesen teszek eleget s igyekezni foprok lehető rövidre szabni felszólalásomat. (Felkiáltások: Nem azt mondta, hogy rövidebben, hanem lassabban ! Ne siessen úgy! Halljuk! Halljuk!) A kivándorlás körül azonban még egy másik jelenség is tapasztalható s ez az, hogy a mióta Németország Bismarck herczeg kezdeményezésére — a gyarmatosítási politikát nagyobb erélylyel karolta fel s erre a czélra tetemesebb áldozatokat hoz, az Amerikát eddig oly nagy mértékben táplált német kivándorlás mindinkább csökken s a német kivándorlók most már Ame2