Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-48

IKj 48. országos ülés 1892. május 7-én, szombaton. LitS Gyula: Én csak azon vidékről beszélek, a Dunántúlról, melynek viszonyait ismerem. ott be van szüntetve és igen sajnos, hogy a kormány megvonta attól a vidéktől azt a kedvezményt, a melyet egy ideig élvezett. Áttérek most, t. ház, a tejgazdasági felügyelői intézményre, a mit a t. földmívelésügyi minister úr is megemlített. Hogy miben áll a tejgazdasági felügyelői intézmény és működésének eredménye, azt én megvallom, bár magam is tejgazdasággal foglalkozom, eddig felismerni képes nem \ oltani. Hallottam, hogy statistikai adatokat gyűjt a tejgazdasági felfigyelő, de hogy nekünk, tejgazdasággal foglalkozóknak, bármi tekintetben is segítséggel vagy tanácsosai szolgált volna, arra esetet nem tudok. Példát hozok fel e tekintetben. A múlt nyáron történt, hogy a pestmegyei gazdasági egyesület szíves pártfogása és támogatása mellett a tejgazdasággal foglalkozókat értekezletre hívták össze. Arról volt szó az értekezletein hogy a tejgazdasági termékeket a fővárosban mi módon lehetne jól értékesíteni. Kiváló gazclaközönség jelent meg és részt vett a hosszas eszmecserében, de azt, a kinek első sorban kellett volna ott lenni, hogy nekünk útmutatással szolgáljon, a tejgazdasági felügyelőt nem találtuk ott, pedig különösen neki feladata volna oda hatni, hogy a tejgazdasággal foglalkozó közönség a fővárosban megtalálja piaczát és ne legyen bizonyos szövetségnek, ringnek áldozata, annak a tejjel kereskedő ringnek, mely úgy kihasználja a helyzetet, hogy a gazdaközönség igen olcsón értékesíti gazdaságának termékeit, a fogyasztó közönség pedig méregdrágán jut azokhoz. (Helyeslés. Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez ellen kellene a tejgazdasági felügyelőnek állást foglalnia, hogy működése hasznos, a tejgazdasági felügyelői intézmény üdvös legyen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi már most az országos lótenyésztés kérdését illeti, talán méltóztatik emlékezni a t. ház, hogy e tekintetben én egyike voltam azoknak, a ki több éven keresztül a legnagyobb elismeréssel viseltettem a kormánynak ez irányú működése iránt és nem tartózkodtam egész nyíltan és őszintén kimondani, hogy különösen a lótenyésztés kérdése az, a mely irányban a magyar kormányt határozott érdem és elismerés illeti meg. A magyarországi lótenyésztés igen szép és magas fokra emelkedett s a magyar gazdaközönségnek hatalmas jövedelmi ágát képezi. Tudja azt az országban mindenki, a ki csak lótenyésztéssel foglalkozik, hogy e tekintetben a főérdem a ministeriumban egy férfiúé, a kinek szakértelmét és ügybuzgóságát országszerte mindenki elismeri. (Éljenzés. Úgy van! Úgy van!) És fájdalommal értestíl a lótenyésztés iránt érdeklődő közönség, hogy ez a férfiú hajlott kora vagy fáradalmai következtében állását elhagyni kénytelen. Én itt a ház színe előtt kérem a t. minister urat, méltóztassék odahatni, hogy ezen férfiú továbbra is ez osztály élén megtartassák, (Helyeslés bal felől.) mert a mekkora haszon volt az ő működésében, ép olyan lesz a kár és a hátramaradás az ő távozása folytán. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Félkiáltások: Éljen Kozma Ferencz !) De a mikor ilyen elismerést nyilvánítok ezen szak iránt, azon őszinteségnél fogva, a mely tulajdonomat képezi, tartozom egyúttal azt is kimondani, hogy én a lótenyésztés kérdésében kezdek bizonyos ferde irányzatot észrevenni, olyat, a mely már nem mondható országos lótenyésztési érdeknek. Azt látjuk ugyanis, t. ház, hogy az állam az importált telivér ménekért még mindig 50, 60, 70, 80 ezer frtot ad ki. Én abban a nézetben vagyok, hogy a telivér anyag Magyarországban már olyan, hogy az importált ménekre már többé nincs is szükség; de ha az országos lótenyésztés szempontjából fogom fel a kérdést, nem is szabad, hogy szükség legyen. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Kik veszik első sorban igénybe ezen telivér méneket ? Nagybirtokosok, nagy urak, nagy tenyésztők méneseik továbbfejlesztése czéljából. És mit tapasztalunk? Azt, hogy a versenyekkel foglalkozó nagy urak kanczáikat elküldik a kisbéri ménesbe s ott azoknak pavillonokat és más kies helyeket építenek, a hol családi örömeiket élik át. (Derültség.) Tehát épen azok veszik igénybe ezeket az importált méneket, a kik akár egyénileg, akár szövetség útján igen könnyen lehetnének abban a helyzetben, hogy maguk hozassák be az idegen telivéreket. Azt, hogy a magyar állam szerezze be a méneket ezen gazdag férfiak részére, az országos lótenyésztés érdekei nem kívánják; nem kívánják különösen akkor, midőn közönségesebb fajtájú telivér ménekben hovatovább bizonyos fogyatkozásokat kezdünk észlelni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Pedig épen a lótenyésztés érdeke hozza magával, hogy most már ne csak egyes távolabb vidéken legyenek méntelepek elhelyezve, hanem minden életrevaló nagyobb községben legyen egy ménállomás. Rendkívül nagy hátrány nyal jár az, hogy egy községből a gazdaközönség a legnagyobb munka idejében távolabb eső, három-négy órai útra kénytelen lovait elvinni termékenyítés czéljából. Nagy költséget, fáradságot és munkamulasztást idéz ez elő. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az volna tehát a legfőbb czél, ha lótenyésztésünket teljesen magas fokra akarjuk emelni, hogy minden valamire való község, mely