Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-47

94 47. országos ülés ls92. május 6-án, pénteken. haladás a magyar nemzet, a magyar gazdaközönség öntudatára ébredésének eredménye. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Hiszen ha magát a vízszabályozási ügyeket tekintjük, miként említem, az ármentesítő társulatok, a birtokos osztály költségén milliók és milliók befektetésével épültek azon védgátak, a melyek segítségével ma már a eulturának vannak átadva azon területek, melyek azelőtt posványok voltak és miazmát terjesztettek országszerte. De kérdem: a mikor mi ezen óriási áldozatokat meghoztuk, mint ártéri birtokosok, a kormány jött-e segítségünkre csak oly mértékben is, a melyben kötelessége lett volna segítségünkre jönni a folyamrendezés és partvédelem tekintetében? Nem ! S ez az oka annak, hogy igen sok helyen elfajult a folyammeder és eliszaposodások történtek, minek következtében a folyamok árszíne magasabbra emelkedvén, nekünk földbirtokosoknak nem maradt más feladatunk, mint ismét méter s méterszámra emelni a védgátakat. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezeket voltam bátor megjegyezni a t. minister úrnak azon kiemelt érvére vonatkozólag, hogy azon földek, melyek alig értek 30—40 frtot, most 200 frtot érnek és dúsan jövedelmeznek. Annak a földnek, a melyet keserves keresményünkkel mentettünk meg, értéknövekedése teljesen ma sincs biztosítva és pedig azért, mert a kormány a maga feladatát lelkiismeretesen nem teljesítette s nem teljesíti De ha a haladást elismerem is, t. ház, kétségbe kell vonnom, hogy mezei gazdálkodásunk, mezei iparunk egészséges és érdekeinknek megfelelő nyomon haladna és fejlődne, kétségbe kell vonni különösen azoknak az állítását, a kik a haladásra hivatkozva mintegy demonstrálni akarják e haladással azt, hogy a Magyarország és Ausztria közt fennálló közgazdasági viszony a magyar földmíves osztály, a magyar birtokos osztály jól felfogott érdekeinek megfelel. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, 25 évi keserű tapasztalat bizonyítja azt, hogy a Magyarország és Ausztria közt fennálló viszony természetellenes. (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ezen viszony által annyira meg van kötve a kezünk, hogy még a mindennapi élet szükségleteihez megkívántató munkára sem tudjuk szabadon használni. A közös vámterület, a közös pénzügy és bankügy, a közös külképviselet, a közös hadügy mind megannyi akadálya annak, hogy jól felfogott érdekeinket érvényesíthessük. (Igaz! a szélső baloldalon.) Ezek emésztik fel a legfontosabb, legéletrevalóbb erőnket. A míg tehát Magyarország Ausztriának úgyszólván ki lesz szolgáltatva kegyelemre, addig hiába fogunk itt szebbnél-szebb thémák felett akadémiai értekezéseket tartani, addig ügyeink nagyon vékonyan fognak előrehaladni, mert ezek a közös viszonyok absorbeálják, felemésztik izzadtságunk utolsó cseppjét is és a magunk eulturájának fejlesztésére nem marad erőnk; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) úgy, hogy nekünk jól felfogott helyzetünkben, miként a fuldokló embernek a levegő után, a szabadság után kell első sorban vágyakoznunk. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Szabadság nélkül én nem tudok erős embert, (Úgy van! a szélső baloldalon.) nem képzelek erős és gazdag államot(Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Az elnöki széket Bokros Elek alelnök foglalja el.) ( Legelső szükségünk nekünk megszerezni, visszaszerezni azon fegyvert, a melylyel culturalis és közgazdasági érdekeinket megvédhetjük, előbbre vihetjük. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Meg kell szüntetni a közös vámterületet. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) De addig is, míg közös vámterületre vonatkozó kereskedelmi és más szerződések lejárnának, nem volna szabad az államnak összetett kézzel nézni azt, hogy mi miképen pusztulunk. Segítségünkre kellene jönnie, hogy adóképességünket fejleszthessük, hogy culturalis érdekeinket előbbre vihessük. De ezzel szemben mit tapasztalunk"? Tapasztaljuk, hogy — miként itt a szónokoknak egész légiója hangsúlyozta — különösen a múltból egyetlenegy alkotást nem tud a t. kormány felmutatni olyat, a mely a nemzeti jólét forrását — vagy hogy úgy fejezzem ki magamat — Őserejét, a mezei gazdaságot a mai igények, a mai műveltség színvonalára alkalmas volna felemelni. S ha a múltban nem történt úgyszólván semmi, époly vékony reménynyel nézünk a jövő elé. Ez a költségvetés, a mely most tárgyalás alatt áll, a melyet csupán csak a minister úr ügybuzgalma tud felmelegíteni, oly sovány, oly lapos, hogy igazán nagyon kevés reményt kötünk hozzá. (Úgy van ! Igaz ! a szélső baloldalon.) Pedig, t. ház, ma már a mi pénzügyi helyzetünk — legalább szeretjük hinni és hirdetjük is — nem oly szomorú, mint a múltban volt. Ma már — hogy rustice fejezzem ki magamat — nem szükséges a tyúkot a tojásért megölni, nem szükséges a máért a jövő reményét összetörni, feláldozni. Még sem találkozunk egyetlen tétellel sem e költségvetésben, a mely a távoli jövőre czélzólag egyik-másik, fontos mezőgazdasági ágnak előbbrevitelét czélozza. Voltak szónokok, kik felpanaszolták a phylloxera által okozott szomorú helyzetet; például mélyen tisztelt képviselőtársam és barátom Boros Béni Aradmegyéből Szatmármegyét akar ez alkalomból varázsolni, a hol tudvalevőleg szánt, vet az ember s a barázdában pedig halat fog. Hát, t. ház, a mikor ezen sivárságot ta-