Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-47

94 47. országos ülés ls92. május 6-án, pénteken. haladás a magyar nemzet, a magyar gazdaközön­ség öntudatára ébredésének eredménye. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Hiszen ha magát a víz­szabályozási ügyeket tekintjük, miként említem, az ármentesítő társulatok, a birtokos osztály költ­ségén milliók és milliók befektetésével épültek azon védgátak, a melyek segítségével ma már a eulturának vannak átadva azon területek, melyek azelőtt posványok voltak és miazmát terjesztettek országszerte. De kérdem: a mikor mi ezen óriási áldozatokat meghoztuk, mint ártéri birtokosok, a kormány jött-e segítségünkre csak oly mértékben is, a melyben kötelessége lett volna segítsé­günkre jönni a folyamrendezés és partvédelem tekintetében? Nem ! S ez az oka annak, hogy igen sok helyen elfajult a folyammeder és el­iszaposodások történtek, minek következtében a folyamok árszíne magasabbra emelkedvén, nekünk földbirtokosoknak nem maradt más feladatunk, mint ismét méter s méterszámra emelni a véd­gátakat. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezeket voltam bátor megjegyezni a t. minis­ter úrnak azon kiemelt érvére vonatkozólag, hogy azon földek, melyek alig értek 30—40 frtot, most 200 frtot érnek és dúsan jövedelmeznek. Annak a földnek, a melyet keserves keresmé­nyünkkel mentettünk meg, értéknövekedése telje­sen ma sincs biztosítva és pedig azért, mert a kormány a maga feladatát lelkiismeretesen nem teljesítette s nem teljesíti De ha a haladást elismerem is, t. ház, két­ségbe kell vonnom, hogy mezei gazdálkodásunk, mezei iparunk egészséges és érdekeinknek meg­felelő nyomon haladna és fejlődne, kétségbe kell vonni különösen azoknak az állítását, a kik a haladásra hivatkozva mintegy demonstrálni akar­ják e haladással azt, hogy a Magyarország és Ausztria közt fennálló közgazdasági viszony a magyar földmíves osztály, a magyar birtokos osztály jól felfogott érdekeinek megfelel. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, 25 évi keserű tapasztalat bizonyítja azt, hogy a Magyarország és Ausztria közt fennálló viszony természetellenes. (Igaz ! Úgy van ! a szélső balolda­lon.) Ezen viszony által annyira meg van kötve a kezünk, hogy még a mindennapi élet szükség­leteihez megkívántató munkára sem tudjuk sza­badon használni. A közös vámterület, a közös pénzügy és bankügy, a közös külképviselet, a közös hadügy mind megannyi akadálya annak, hogy jól felfogott érdekeinket érvényesíthessük. (Igaz! a szélső baloldalon.) Ezek emésztik fel a legfontosabb, legéletrevalóbb erőnket. A míg tehát Magyarország Ausztriának úgy­szólván ki lesz szolgáltatva kegyelemre, addig hiába fogunk itt szebbnél-szebb thémák felett akadémiai értekezéseket tartani, addig ügyeink nagyon vékonyan fognak előrehaladni, mert ezek a közös viszonyok absorbeálják, felemésztik izzadtságunk utolsó cseppjét is és a magunk eulturájának fejlesztésére nem marad erőnk; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) úgy, hogy nekünk jól felfogott helyzetünkben, miként a fuldokló embernek a levegő után, a szabadság után kell első sorban vágyakoznunk. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Szabadság nélkül én nem tudok erős embert, (Úgy van! a szélső balolda­lon.) nem képzelek erős és gazdag államot­(Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Az elnöki széket Bokros Elek alelnök foglalja el.) ( Legelső szükségünk nekünk megszerezni, visszaszerezni azon fegyvert, a melylyel cultu­ralis és közgazdasági érdekeinket megvédhetjük, előbbre vihetjük. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Meg kell szüntetni a közös vámterületet. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) De addig is, míg közös vámterületre vonatkozó kereskedelmi és más szerződések lejárnának, nem volna szabad az államnak összetett kézzel nézni azt, hogy mi miképen pusztulunk. Segítségünkre kellene jön­nie, hogy adóképességünket fejleszthessük, hogy culturalis érdekeinket előbbre vihessük. De ezzel szemben mit tapasztalunk"? Tapasz­taljuk, hogy — miként itt a szónokoknak egész légiója hangsúlyozta — különösen a múltból egyet­lenegy alkotást nem tud a t. kormány felmutatni olyat, a mely a nemzeti jólét forrását — vagy hogy úgy fejezzem ki magamat — Őserejét, a mezei gazdaságot a mai igények, a mai mű­veltség színvonalára alkalmas volna felemelni. S ha a múltban nem történt úgyszólván semmi, époly vékony reménynyel nézünk a jövő elé. Ez a költségvetés, a mely most tárgyalás alatt áll, a melyet csupán csak a minister úr ügy­buzgalma tud felmelegíteni, oly sovány, oly lapos, hogy igazán nagyon kevés reményt kö­tünk hozzá. (Úgy van ! Igaz ! a szélső baloldalon.) Pedig, t. ház, ma már a mi pénzügyi helyzetünk — legalább szeretjük hinni és hirdetjük is — nem oly szomorú, mint a múltban volt. Ma már — hogy rustice fejezzem ki magamat — nem szükséges a tyúkot a tojásért megölni, nem szük­séges a máért a jövő reményét összetörni, fel­áldozni. Még sem találkozunk egyetlen tétellel sem e költségvetésben, a mely a távoli jövőre czél­zólag egyik-másik, fontos mezőgazdasági ágnak előbbrevitelét czélozza. Voltak szónokok, kik felpanaszolták a phylloxera által okozott szomorú helyzetet; például mélyen tisztelt képviselőtársam és barátom Boros Béni Aradmegyéből Szatmár­megyét akar ez alkalomból varázsolni, a hol tudvalevőleg szánt, vet az ember s a barázdá­ban pedig halat fog. Hát, t. ház, a mikor ezen sivárságot ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom