Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-28
28. orsíftgoB Ués 1893. április 4-én, hettita. 93 Az építés folyamán felmerülő költségtöbbletek azon aggályokra adnak okot, hogy még sokáig, igen sokáig nem leszünk tisztában azzal, hogy tulajdonképen, mely összeg fogja az országot ez építésből terhelni. íme mintegy két év előtt az országház környékének szabályozása szempontjából kisajátításra volt szükség; az ottani katonai raktári helyiség igénybe vetetett és kisajátíttatott, annak megfelelő érték adatván a hadügyministeriumnak és a mint a tavaly kiadott ministerelnöki jelentés igazolja, csak úgy hozzávetőleg — ámbár azt hiszem, hogy nem így fog állani — mintegy félmilliónyi összeg háramlóit abból az országház építésének terhére. Hogy mik fognak még időközben felmerülni, azt ma nem tudja senki megmondani. A nyáron már hírek szárnyaltak, megjegyzések, hogy az építkezés körül, különösen a talaj süppedésénél fogva már a falak megrepedésével oly kiadási többlet mutatkozik, a melynek végmegállapítását csak a jövő évben fogjuk tulajdonképen megtudni. A t. minister urak és a t, bizottság, mely ezen ügyet intézi, igyekeztek megnyugtatólag hatni. A mint a t. ministerelnök i\r jelentése, mely most osztatott ki a ház tagjai közt, mutatja, a t, ministerelnök úr, illetve a bizottság is foglalkozott ezen kérdéssel és megnyugtatásod kijelenti ezen jelentés vége, hogy ezen repedésre nézve felmerült aggályok eloszlatása szempontjából a t. ministerelnök a tavasz folyamán kiküldendő bizottság által a hely szinén beható vizsgálatot fog eszközöltetni. Én kívánom, hogy itt több baj ne legyen, mint annyi, a mennyi minden építkezésnél elő szokott fordulni az épület természetes sülyedésénél és alászálíásánál fogva, de, t. ház, van már nekünk egy igen kellemetlen történetünk bizonyos szegedi rakpart alásiippedéséről, mely bennünk méltó aggodalmat okoz általában minden állami építkezéssel szemben. De nem is ez az, a miről szólni kívánok, miután ma osztatott ki a ministeri jelentés, mely azt a megnyugtatást foglalja magában, hogy a t. ministerelnök úr a vizsgálatot meg fogja ejteni és reméljük, hogy a megnyugtató jelentést a háznak is be fogja mutatni. Az országház építése 1884-ben körülbelől 10 évi időszakra terveztetett. Időközben a közönségben, de azt hiszem: a kormány és a kormánypárt körében is a vélemény foglalt tért, hogy az új országház a millenniumnak egyik fő fénytárgyát képezze és az országház mintegy emlékköve legyen a magyar alkotmány ezredéves fennállásának. Ez ugyan az építés megrendelése idejében nem volt kimondva, csak időközben lett közkívánat tárgya. Azóta több véleményt hallottunk erről és mindinkább meggyőződünk róla, hogy csakugyan az országháznak a magyar állam fennállásának ünnepélyében helyet kell foglalnia. De ha ez így áll, a mit én is helyesnek tartok, hamar ily kiadásokkal állunk szemben, melyeket én is helyesnek tartok: akkor az országház építésének mérvét mindenesetre ismernünk kell és tájékoznunk kell az országot és a képiselőház is megvárhatja e tájékozást, vájjon ez az óhaj teljesülni fog-e? 1884-ben lévén elhatározva az országház építése, enaek ma már körülbelül nyolez éve, tehát körülbelül még két év van hátra azon időig, amidőn az előzetes terv szerint az építést be kellene fejezni; a millennium pedig a kereskedelmi minister úrnak az országos kiállítás tárgyában tett lépéseiből ítélve, 1895-ben lenne megiinneplendő. Ha ez így áll és ha nézzük az épülő országház külső képét, mindenki azt fogja látni, hogy az nincs oly stádiumban, hogy két év múlva kész lehessen. (Egy hang bal felöl: Lehet!) Lehet, hogy nincs igazam és lehet, hogy a szakemberek működése folytán befejeztetik az építés, de aggodalmak vannak a tekintetben, hogy az nem fog befejeztetni. Miután már a közönség körében is él az a tudat, hogy azt a millennium ünnepén látni fogja, a kormány nyilatkozatát óhajtanám bírni, hogy körülbelül nyújtson tájékozást, vájjon csakugyan olyan-e az építkezés előhaladása, hogy a milenniumra az országház építése be lesz fejezve és lehet-e várni ezt, vagy pedig, a mint némelyek, sőt köztük szakértők is mondják — magam is hallottam — hogy várhatunk még egy új deeenniumra, míg az ország háza teljes fényében és egészében elkészül. (Helyeslés hal felöl.) r Én nem ítéletet kívánok e tekintetben mondani, hanem csak véleményemet és aggodalmamat előadni. Hogyha a t. kormány e tekintetben megnyugtatót fog mondani, csak örömmel vehetem tudomásul, bár sohasem veszsziik örömmel tudomásul, hogy ez épület az országnak több. mint 20 milliójába fog kerülni. (Úgy van! Úgy van ! bal felöl.) Ez az, a mit ez ügyben előadni kívántam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Gr. Szapáry Gyula ministerelnök: Tisztelt ház! Eltekintve azon kérdéstől, hogy, teljes befejezéséig az országház mennyibe fog kerülni, mert ezt most alaposan megállapítani alig lehet, minthogy ez sok körülménytől függ, csupán az előttem szólott képviselő úr felszólalására kívánok reflectálni. (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr felszólalásának egyik része vonatkozik azon hírekre, melyek az országház talajának süppedéséről elterjedtek, a másik pedig arra, vájjon az országház építése a millenniumra be lesz-e fejezve ? Az első kérdésről kimerítő jelentést terjesztettem elő, a mely a ház tagjai között ki is