Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-26

S8. orsstógos ílés 189*. április í-én, ftófeken. 47 használtassanak fel, ágy, hogy pénzügyi szempontból ezek ne vonjanak nagyobb kiadásokat maguk után; a másik jelentékenyebb kiadások vasutak építéséből származnak, a mennyiben kénytelenek leszünk új vasúti vonalat, nevezetesen Marmaros-Szigettől Stanislauig, illetőleg az .ország határáig építeni s ez által fognak előállani azok a jelentékeny költségek, a melyek a jövő esztendőkben fedezetet fognak igényelni. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Ezen vasútvonal építése ugyan már folyó évi kiadások közt kerek összegben félmillió forinttal fogja a költségvetést telhelui, de azt hiszem, hogy e magában véve jelentékeny kiadási többlet sem lesz befolyással a költségvetés végmérlegének alterálására, (Helyeslés jobb felöl.) sőt hogyha azokra a kezelési s jövedelmi eredményekre tekintek, melyek most már nem feltevések, hanem positiv számadatok alapján állanak rendelkezésünkre, azt merem mondani, hogy bevételi tételeink nemcsak azon összegben fognak a folyó évben is befolyni, a melyben azok elő vannak irányozva, hanem hogy több ágazatnál jelentékenyen magasabb jövedelemre számíthatunk. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Nem akarok azon számadatok ismétlésébe bocsátkozni, melyeket úgy az egyenes, mint a fogyasztási adókra, az italmérési jövedék és illetékekre vonatkozólag a t. előadó úr a múltkor már ismertetett, hanem csak constatálni kívánom azt, hogy positiv számadatok állanak rendelkezésünkre, melyekből egész joggal vonhatjuk le azt a következtetést, hogy költségvetésünk bevételi tételei mindenben be fognak válni. (Élénk helyeslés és tetszés a, jobboldalon.) De, t. ház. hogyha ezeket a kedvező bevételi számadásokat veszem is figyelembe, úgy is csak azt az álláspontot foglalhatom el, a melyet elfoglaltam akkor, midőn az 1892. évi költségvetést előterjesztettem. Ezen kedvező számadásokból nem vélek ugyanis más bizonyítékot meríthetni, mint azt a bizonyítékot, mely a költségvetés realitása mellett szól. De daczára annak, hogy a bevételi források messze nagyobb eredményeket mutatnak fel, mint az előirányzati tételek, mégis realitás követelményeinek szem elől tévesztése nélkül nem merném azokat meszszebb irányuló finantialis politikának kiindulási pontjául felvenni. (Helyeslés jobb felől.) Ugyanazokat vagyok bátor ismételni, a miket akkor mondottam, hogy bevételeinket tekintve is egész reálisnak tartom a költségvetést s consolidáltnak pénzügyi helyzetünket s hogy e consolidált helyzetünknek csak két ellensége lehet: az egyik, a helyzetnek vérmes megítélése, a másik túlságos igények támasztása. (Igás ! Úgy van 1 jobb felél.) A mint az első voltam, t. ház, a ki az óvatosságot hangsúlyozta akkor, a midőn a kedvező fordulat finantialis helyzetünkben helyreállott, úgy most is csak azokat isméihetem e tekintetben, a miket minden felszólalásom során többszörösen előadtam, sőt bocsánatot kérek, miután nem hunyhatok szemet az előtt, hogy daczára az általánosan hangsúlyozott óvatosságnak, mégis akkor, midőn concret igényeket bírálunk el, minden oldalról nem ezen igényeknek leszállítására s mérséklésére, hanem — merném mondani — sokszor az igények mesterkélt fokozására látok tendetiákat érvényesülni, (Ellenmondás a szélsőbalon.) az akkor mondottakat még azon kéréssel kell pótolnom, hogy ne csak mindig elvben hangsúlyozzuk a takarékosságot s az igények fel nem keltését, hanem mikor concret javaslatokat tárgyalunk, ez alkalommal is egész komolysággal és határozottsággal a nélkülözhetetlenség mértékéig igyekezzünk ez igényeket leszállítani és korlátolni. (Egy hang a szélsőbalról: Á delegatioban a hadügynél.') A delegatiokra majd leszek bátor visszatérni. (Halljuk! Halljuk .') És ép azért, miután soha egy alkalmat sem mulasztottam el, hogy finantialis helyzetünk megítélésében a legkomolyabb óvatosságra figyelmeztessek, méltó megütközéssel kellett yennem azon vádszeríí felszólalásokat, melyeket felhoztak, midőn azt mondották, hogy túlságos önérzettel, büszkeséggel s dicsekvéssel hivatkoztam a finantialis eredményre. Én azt hiszem, hogy ezt soha sem tettem és hogy azok a képviselő urak, a kik engem mégis ezzel a váddal illettek, tán crősebb jellegű felszólalásaik igazolásául, vagy mint Molnár József képviselő úr pénzügyi tekintetben egy kissé sajátszerű új tételeinek bővebb indokolására szükségeltek az én állítólagos dicsekedésemre való hivatkozást. (Derültség a jobboldalon.) Midőn ezelőtt két évvel benyújtottuk az első deficitmentes költségvetést, akkor arról, hogy ez kinek az érdeme, átalában nem szólottam, (Úgy van! a jobboldalon.) azt eonstatáltam, hogy valamennyi factor közreműködésével, a nemzet óriási áldozatkészségével volt az eredmény elérhető. (Úgy van! Úgy van!) Érdemet belőle a saját részünkre még tán addig a mértékig sem formáltam, a mely mértékre az öntudat feljogosítva volna. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) De aztán ezzel szemben nem fogadhatom el gróf Apponyi Albert képviselő urnak azt az állítását, azt az álláspontját sem, hogy ez az érdem mindenkit megillet, cs ik minket, ezt a pártot nem illetheti meg, a mely tulajdonképen okozója volt annak a zilált helyzetnek. (Felkiáltások a báloldalon: Úgy is van! Ellenmondás jobb felöl.) Bocsánatot kérek, ha a t. képviselő úr történelmi fejtegetésekbe bocsátkozik és azt keresi,