Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-43
456 **• orsíágos ttlés 1892, május 2-án, hétffou pedig nem lett volna szabad a kormánynak azt az előirányzatba felvenni. (Helyeslés szélsőbal felöl.) De bátor vagyok figyelmeztetni a t. előadó urat egy más dologra, a mit különben ő bizonyára épen olyan jól tud, mint én. Theoretiee áll az, hogy a kormánynak nem szabad egy fillérrel sem többet költenie az indeumyti tartama alatt, mint a mennyire a múlt évi költségvetés őt feljogosítja. Tényleg azonban ez nem áll így. Igen természetes, hogyha nyilt házban kérdés intéztetik a minister úrhoz ez iránt, ő kénytelen azt mondani, hogy nincs elköltve egy fillérrel sem több; de a gyakorlatban merő lehetetlenség ezt megtartani bizonyos ministeriumokban, különösen a melynek kezelése kapcsolatos bizonyos szerződésekkel, mint szállítási szerződésekkel, vagy hasonló vállalatok szerződéseivel. Azoknak a vállalkozóknak meg kell adni, a mi nekik szerződésszerűieg jár, mert hiszen azt nem teheti a minister, hogy ki tolja hónapról-hónapra a fizetés idejét a vállalkozóm nézve, ki időközben megisbukhatik. Tehát hasonló esetben a kormány, többséggel rendelkezvén, nagyon jól tudja, hogy a költségvetést egy v;igy két hónap alatt, de előbb-utóbb mégis meglesz s ennek alapján — nem mondom, ho^y önként, szívesen, hanem a hol a helyzet kényszerűsége hat reá — bizony túl is lépi az elmúlt év költségvetését. De a t. előadó úr nemcsak azt mondja, hogy az indemirytihez nem szólt senki érdemileg, hanem még a költségvetéshez sem és felemlíti, hogy azon húsz napi vitából alig néhány óra esett a tulajdonképeni költségvetésre. Úgy látszik, a t. előadó úr csak azt nevezi költségvetési beszédnek, mely számtételekkel foglalkozik. Azt hiszem, hogy azok a dolgok, melyeket itt a belügyi tárcza tárgyalása alatt egyik és másik oldalról felhoztak, nagyon szigorúan hozzátartoztak a költségvetéshez. Hiszen a költségvetési vita épen arra való, hogy tisztázván bizonyos eszméket, kidomborítván azt, a mi az országnak tényleges szüksége, vagy a mit okvetetlenül meg kell változtatni, a mihez kell azután alkalmaznia a költségeket is: ez képezi a költségvetési vitának igazi lényegét. A t. előadó úr jellemezte a legújabb vitát és habár világosan ki nem mondta, azt hiszi, hogy ha nincsen formaszerinti obstructio, van mégis valami, a mi ahhoz közel jár. Erre mutatnak — azt mondja — külső jelek és belső okok. Megvallom, nagyon lestem fejtegetései során ezen belső okokat, a t. előadó ár azokat nagy bölcsen elhallgatta. Majd el fogom neki mondani én. Hanem a t. előadó úr külső jelekre is mutatott és itt nevezetesen említette azt a külső jelt, hogy mennyire kétségtelen, hogy itt mégis az obstructionak egy nemével állink szemben, mert én magam jeleztem múltkori beszédemben, hogy az én hitem szerint — megjegyzem, hogy egyéni véleményemet mondtam — a költségvetési vitának azon részeire nézve, a mi még hátra vau, a tárgyalás nagyon hosszára nem fog húzódni, mert az ón hitem szerint csakis két tárezánál lesz nagyobb vita: a közoktatási és vallásügyi ministerium és az igazságügyi ministerium tárczájánál. Ezt fejeztem ki, mint véleményemet. Ebből a t. előadó űr azt következteti, hogy íme az ellenzék már előre megállapítja, hol legyen nagy vita, hol legyen rövid vita. Nem azt mondtam, hogy megállapítottuk, hanem jeleztem ezt a magam szerény felfogása szerint. Mint említettem, a t. előadó úr nagyon bölcsen elhallgatta a belső okokat. Igenis obstructio nincsen, de hogy abnormis parlamentaris helyzetben vagyunk, az tény, az oly igazság, a melyet mindenki lát. És ha ennek belső okait méltóztatik kutatni, akkor ne tessék az okot ezen az oldalon keresni, hanem méltóztassék átmenni a túloldalra és különösen vesse szemét a ministeri székekre .(Ugy van! a baloldalon.) A parlament vezetésében rejlenek a belső okok, melyek ezen abnormis állapotot előidézik és meg fogja látni a t. előadó úr, hogy az ellenzék legjobb akarata, a legkedélyesebb hangulat mellett sem fogjuk a jelen vezetés alatt elérhetni azt, hogy a parlamenti tanácskozások abban a kerékvágásban folyjanak, a melyben a parlament működése áldásos lehet, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. előadó úr felszólalása végén sokat beszélt a chauvinismusról; de bármennyit beszélt — igen élesen figyeltem szavaira — azt még sem tudtam belőle megérteni, hogy tulajdonképen mi képezi tehát a chauvinismust. Mert ezen utolsó vita folyamán szó volt a legújabb tünetekről az önök kebelében. Én kérdem az igen t. előadó úrtól: chauvinismusnak nevezi-e azt, ha a törvényhozó testületnek egy tagja a nemzeti színeket és jelvényeket védelmezi idegen színek és jelvényekkel szemben? (Tetszés a szélső baloldalon.) Vagy chauvinismusnak nevezi-e az előadó úr azt, ha egy képviselő feláll a törvényhozó testület termében és szemrehányást tesz a kormánynak a miatt, hogy akkor, a mikor nemzeti hőseinknek emlék ünnepélyétől távol tartja magát, sőt eltiltja az abban való részvételtől közegeit is: idegen alakoknak, olyanoknak az emlékünnepére elmegy, a kiknek szolgálatai — meglehet — máshol sokat értek, de nekünk nem voltak hasznunkra, sőt a szabadságnak kárára voltak. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ezt nevezi a t. előadó űr chauvinismusnak?! (Tetszés a szélső baloldalon.)
