Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-24
}g 24. országos Illés 1892. m harezászati czélokra 100.000 frt, a természetben való élelmezésnél 1V« millió frt, tiszti szállások és lakbérnél IV* millió frt, akkor csak egyes tételeket említettem fel a hadügyi költségvetésből, melyek jövőre mint rendes kiadások fogják terhelni a hadügyi budgetet. (Helyeslés a szélsőtalon.) De nem hagyhatom figyelmen kiyűl, hogy a rendkívüli szükséglet is nagy a hadügyi költségvetésben és az a jövőre folytonosan fokozódni fog, mert hiszen az ismétlőfegyverek beszerzésénél a 9,772.300 frt összes szükséglet legnagyobb része, a füst nélküli lőpornál a 11 millió frt összszükségletnek szintén legnagyobb része még csak az ezután befolyó adók által fog fedeztetni. Ha azután megemlítem, hogy csak az 1888-ban épített baraktáborok javítására 2,000.000 frt szavaztatott meg; két galicziai vár erődítésére egyelőre 1,000.000 frt, a tyroli erődök átalakítására 900.000 frt, a tartósan átvezényelt tisztek pótlására 1,180.000 forint, egy szóval az átmeneti rendkívüli szükségletekre 5,000.000 frt, köztük a hadügyi kormányzatnak nem nagy dicsőségére, csupán az elromlott czikkeknek kicserélésére 858.000 forint: akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a jövő évben a hadügyminister minő számlával fog előállani. De van a hadügyi költségvetésben egy pont, a mely, gondolom, méltánytalanul tetemes kiadásokat ró az adózókra. Ez a Boszniába rendelt csapatoknak rendkívüli szükséglete, a mely erre az évre 4,335.000 frttal van előirányozva. Ha még az első években, a nagy küzdelmek és fáradalmak korszakában érthető volt ezen túlfizetés, de most az elfoglalás 14. évében mégis túlságos igény az a katonaságtól, hogy ők a rendes díjazáson felül még külön jutalomban is részesüljenek. (Helyeslés a hal- és szélsőhalon.) Beöthy Ákos: Én már tavaly indítványoztam a törlést! Molnár József: Hiszen a pénzbeli ellátásnál is ezen czím 1,533.000 írtra rug; ezt pedig csakugyan törleni lehetne, ha különösen tekintetbe veszszük, mily szegényes ellátásban részesítjük a polgári hivatalnokokat. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) T. ház! Én a katonai kiadásoknak a költségvetésben való ilyetén nagymérvű dominálását nem tartom helyes politikának, mert végtére a húrt a végtelenségig feszíteni nem lehet. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ha mi nem igyekezünk a legnagyobb szigorúsággal adóképességünkhöz viszonyítni katonai és hadügyi készültségünket : könnyen azon országok sorsára jutunk, lyek többet mertek és akartak, mint a mennyit elbírtak. A kis Szerbia és Görögország, utóbbi időben Spanyolország intő példa arra, mily nehéz, szinte lehetetlen a kormányzás, ha a kaárczMis 30-án, szerdán. tonai kiadásokban bizonyos mértéket nem tartunk. (Helyeslés bal felől.) Ott van intő például Olaszország, mely ezelőtt két évvel szintén a válságponton állott, de csakhamar belátta, hogy a helyes kormányzás legelső feltétele a pénzügyek rendezése és ez érdek előtt minden más kérdésnek, még a katonai érdeknek is meg kell hajolnia. (Helyeslés bal felől.) De a katonai kiadások aránytalan volta főkép akkor tűnik ki, ha egybevetjük azokat az állam egyéb kiadásaival. A jelen költségvetésben a rendes kiadásokban a többköltség 27 millió. Ennek tetemes része, 10 millió, az osztrák államvasút államosítása folytán növeli az üzemi kiadást és csak a hátralékos részből fedezendő nemcsak az említettem magas katonai, hanem minden más állami többszükséglet is, melyek legnagyobbrészt üzemi kiadások, adóés illeték-behajtásokra, gyárak építésére fordíttatnak, úgy hogy a t. pénzügyminister úr is a közvetlenül közgazdasági czélokra szolgáló többlet-kiadások tekintetében a kereskedelmi tárczából csak annyit tudott felemlíteni, hogy az ipari felügyelők intézménye reformáltatott, az utaknál a műszaki személyzet szaporíttatott és az ipari és külkereskedelmi czélokra szolgáló javadalmazás 26.000 forinttal emeltetett. Az átmeneti rendkívüli kiadásoknál van egy tétel: az államhivatalnokok fizetésemelésére való összeg, melylyel az állam csakugyan régen tartozik tisztviselőinek, de itt is egyoldalúlag és igazságtalanul járt el a kormány, mert az önkormányzati és megyei tisztviselők anyagi helyzetét figyelmen kivtíl hagyta. A mi a beruházási költségek többletét illeti, ennek legnagyobb részét három új dohánygyár építése és 146 ezer forintot az állami hidaknak vasszerkezettel való ellátása emészti fel, a mely utóbbi átalakítást első sorban a hadügyi érdek teszi szükségessé (Úgy van! a szélsőbalon.) és így itt is a katonai szempont volt a döntő. Átmenve a bevételekre, azt látjuk, hogy a kormány e költségvetésben épúgy, mint néhány év óta rendesen, a kiadások emelkedését a fogyasztási adók és jövedékek emelésével és az államvasutak jövedelmével egyenlíti ki. Hogy vájjon ez az alap olyan-e, melyre szilárdan építhetjük jövőre szóló bizalmunkat, kivált a készülő nagy reformokkal szemben: nagyon kérdéses. Én azt tartom ugyanis, hogy az üzleti conjuncturán alapuló jövedelmek, a minők a vasutak jövedelmei, kivált ha azok oly nagy összegben szerepelnek, mint nálunk, legkevésbbé sem tekinthetők oly bevételi forrásoknak, a melyekre való tekintettel a nagy és költséges reformok életbeléptetését nyugodtan kezdeményezni lehetne. (Iga?! Űgy van! a stélsőbalon.)
