Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-31
Í8S ti. oriíágös filéa mm. április ?.éu, «Üt«rt8k8n. ott, a hol nem támaszkodik nagyszabású gyári iparra, vagy pedig intensiv mezőgazdaságra és nem ezek szolgálatában áll és nem ezeknek a kiegészítője, Gazdasigi jelentőséget annak a háziiparnak, mely e feltételekkel nem bír, tulajdonítani nem lehet. t Vagy mit szólnak ahhoz, ha megtudják a ház . tagjai, hogy a Felvidéken 3—4 krt kereshet napi munkájával egy fonóasszony a háziiparnál? De még a legügyesebb szövőnő napi keresménye sem megy többre 6, legfeljebb 8 krra naponta. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak ezt összehasonlítani a gyári munkások 1 frt, 1 frt 20 kr., 1 frt 40 kr. — hogy ne túlozzuk az árakat — napi keresményével és azután megítélni: nem olyan szomorú j;iték-e a háziipar, melyhez igen keserves könnyek és nehéz veritek tapad. (Igaz! Úgy van! jobboldalon.) Egészen más megbírálás alá esik, hogy ha oly vidékeken űzetik a háziipar, hol a mindennapi kenyeret megadja a családnak a mezőgazdaság. Itt mint mellékkereset nélkülözhetetlen. Hanem a kereseti források hiányában szenvedő felvidéki lakosságot lehetetlen megmenteni azzal, hogy ha pl. a felvidéki magyar közművelődési egylet segélyével Nyitra-Novákon gyermekjáték készítő tanműhelyt létesítünk. Akár minő becses segédeszköz is tehát a háziipar, a nagy gyáriipar vagy pedig a kifejlett mezőgazdaság mellett, hanem mentőeszközül és a kivándorlás gátjául nem szolgálhat. (Ügy van! a jobboldalon.) A mi a szakoktatást illeti, t. képviselőház, arra a kereskedelmi minister úr kiváló és elismerésre méltó gondot fordított; noha igen szerény segédeszközei állottak rendelkezésére, mert akkor, midőn Ausztriában a szakoktatásra évente l 1 /* millió forintot költenek, nálunk ily czélra a megszavazott 100 ezer írtból a mi kormányunk csak 17.630 forintot fordíthatott. A mi viszonyaink között a szakoktatás ilyen kiterjedése minket azonban kielégít, mert ha nagyobb mérvben eultiválnók a szakoktatást, akkor az a bajnak eshetnék, hogy tanműhelyeinkben felneveltetnők az ügyes munkavezetőket, és nem bírván nekik munkát adni, azok kénytelenek lennének másutt keresni foglalkozást; minek példáit eddig is kellet tapasztalni. (Úgy van! a jobboldalon.) Tehát a tanműhelyek és az ipari szaktanfolyamok nagyobb mérvű fejlesztése nem segítene gyakorlati irányban jelen viszonyaink között a magyar iparon; mert a tanműhelyek, a taniskolák és a szerény segélyezések lehetnek ugyan támogató tényezői a, magyar iparnak, hanem a magyar ipart megalkotni nem fogják soha. Hátra marad még a gyáriipar, melynek nagy arányokban való kiterjedésétől várhatjuk egyedül a kereseti források megnyílását és így közgazdasági viszonyaink gyökeres és maradandó javulását. Eddig, t. ház, tapasztaltuk, hogy ennek a feladatnak a mi társadalmunk nem bírt megfelelni. Talán ez az oka annak, hogy itt a házban kevesen lesznek olyanok, a kiknek választóik szívükre nem kötötték volna az ipar támogatását. Az egész társadalom ezt kívánja és mert maga nem bírja a feladatot megoldani, a parlament részéről várja a magyar ipar hathatósabb pártolását. Az előttünk fekvő költségelőirányzatban 125 ezer forint van az ipar fejlesztésére felvéve s mely összegből igen jelentékeny rész a tanműhelyek és különböző ipariskolák segélyezésére esik. Ebből az összegből még' a »Központi Értesítő* nyomtatási és szerkesztési költségei is fedeztetnek, vizsgáló bizottságok lakbérei fizettetnek és még a folyóiratok, nyomtatványok és idegen törvényjavaslatok is ez összeg terhére szereztetnek be. A tulajdonképeni iparfejlesztésre vajmi kevés maradhat hátra. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) A gyakorlati érzékkel bíró kereskedelmi minister úr felismerte ez irányban a hiányokat akkor, midőn országos ipari alapot teremtett, mely már eddig 80 ezer frtra növekedett és pedig magánadományokból, az állami költségvetésben felvett összegből, birságpénzekből és lefoglalt bánatpénzek és biztosítékokból. Ez alap különösen arra szolgál, hogy egyes vállalatoknak kölcsön nyújtassák. Csekély volta mellett, mégis oly eszköz volt a kereskedelmi minister úr kezében, hogy — mint maga mondja jelentésében —képes volt segélyt nyújtani oly esetekben, »midőn igen fontos ipari érdekek forogtak koczkán«. És ezeket a fontos érdekeket csak úgy bírta megvédeni, hogy volt alapja, melyet magánadakozásokból, bírságpénzekbői és lefoglalt bánat és biztosítékpénzekből alkotott meg magának. Es hány fontos ipari érdeket nem támogathatott, pénz hiányában, azt leginkább a nagy mérveket öltött kivándorlás mutatja és igazolja. (Úgy van ! a jobboldalon.) De a nevezett esetekben sem segíthetett volna a kereskedelmi minister úr, mint maga mondja, »a korlátolt költségvetési hiteladomány keretében*, ha ez iparalap nem teszi vala lehetővé a pártolást. T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ha szerény viszonyok közt rendezzük is be takarékosan állami háztartásunkat, de oly szegények nem vagyunk, hogy a magyar ipar tőkealapját összekoldult és birságpénzekből vagy
