Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-24

24. országos ülés 1892. mamin* 80-án, sseeráán. 9 előirányzatban abban a mérvben, a melyben az eddigi törvényhozási intézkedések szerint érvényesülhettek s azért — azt hiazem — abban a helyzetben vagyok, hogy a bizottság nevében ajánlhatom e költségvetést a t. háznak elfogadásra azért, mert az indokolva van egyfelől pénzügyileg önmagában, másfelől indokolva van a helyzet által politikailag is és végül, szükségessé van téve annak elfogadása az államháztartás rendszeres kezelése és a reformmunkának tovább folytathatása érdekében. Ajánlom a költségvetést elfogadásra. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Szederkényi Nándor jegyző: Heify Ignácz! Helfy Ignácz: T. ház ! (Sálijuk ! Halljuk !) A pénzügyi bizottság jelentésével szemben, mely épúgy, mint a t. előadó ár végszavaiban az elénk terjesztett költségvetést elfogadásra ajánlja, bátor leszek beszédem végeztével úgy a magam, mint t. elvbarátaim nevében egy határozati javaslatot beterjeszteni, a melyben az ellenkező eredményre jutok. (Halljuk! Halljuk!) E határozati javaslat rövid indokolása két részletből áll. Egyik része vonatkozik a költségvetésnek pénzügyi oldalára, az abban visszatükröződő politikára és az alapra, a melyen ez a politikai rendszer nyugszik. A másik része vonatkozik a kormánynak azon állandó törekvéseire, hogy a kezében levő hatalmat minden áron megtarthassa. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Engedje meg a t. képviselőház, hogy beszédemben, a melylyel határozati javaslatomat indokolni óhajtom, ugyanazt a sorrendet kövessem. (Halljuk!) Szólani fogok röviden a költségvetés pénzügyi részéről, azután át fogok térni az általános politikai helyzetre, végül bátor leszek röviden jelezni azon tanulságot, a melyet én a nemrég lefolyt felirati vitából merítettem és egyúttal rectificálni fogok egy történelmi tényt, a mely tévesen adatott elő. (Halljuk!) A mi az elsőt, a költségvetésnek pénzügyi részét illeti, ez alkalommal nem fogok polemizálni a í. előadó úrral; először azért nem, mert készséggel beismerem, hogy igen tárgyilagosan adta elő a véleményét; de másrészről azért sem, mert őszintén és örömmel megvallom, hogy általában osztozom a felfogásában úgy a jelenlegi helyzetre nézve, mint különösen beszédének azon másik részére nézve, a melyben kiemeli, hogy mennyire indicálva van az óvatosság minden oldalról úgy a kormány, mint a képviselőház részéről. De habár ezt beismerem, némely megjegyzést mégis ezen kivűl tennem kell. Két dolog van, a mely megkeseríti a hazafinak azt az örömét, a melyet okvetetlenül éreznie kell a felett, hogy hosszú küzdelem után elKÉi-vii. NAPLÓ. 1892 — 97. II. KÖTET. jutottunk pénzügyi kormányzatunkban az államháztartás egyensúlyához. Az egyik az, ha meggondoljuk — pedig meg kell gondolnunk, mert folyton érzi e hazának minden polgára — mekkora súlyos áldozatok árán értük el e czélt. (Igás! a szélsőbalon.) Nem feledhetjük, hogy mi mindennemű adót már oly rendkívül magas fokra csigáztunk fel, hogy a nép már is csak nagy nehezen viseli el, némely részében az országnak összeroskad alattuk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És nem csak directe az adózót, mint ilyet, sújtja e teher, hanem ne méltóztassanak feledni, hogy az adóknak oly nagymérvű és rövid idő alatt történt rohamos fokozása magyarázza meg azt a rendkívüli drágulás :, a melyet hazánkban észlelünk, ágy, hogy immár el van ismerve az egész világ által, hogy Magyarország ma a megélhetésre nézve egyike a legdrágább országoknak, ha ugyan nem absolute a legdrágább ország Európában. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A másik, a mi egy kissé csökkenti az örömét, az, ha meggondoljuk — ez pedig oly dolog, a mely nem mi tőlünk függ — hogy jöhet egymásután két kedvezőtlen esztendő s ha másfelől megnézzük a mi költségvetésünknek bevételi rovatait s látjuk, hogy annak a 400 millió forintnak több mint fele, leginkább a termelésből, vagyis az egyenes adókból, a melyek most már 100 millióra mennek fel, másfelől üzemekből származik. Mert akkor arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy két egymásután következő rossz esztendőben az egyik is, a másik is, ha teljesen nem is enyésznék el, de mindenesetre oly minimumra reducálódnék, hogy mi egyszerre oly rémítő deficittel állnánk szemben, mint a milyennek példáját Oroszországban látjuk, a mely két esztendei csapás után egyszerre oda jutott, hogy 120 milliónyi rubeles deficit előtt áll. Másfelől igen helyesen mutatott rá a t. előadó úr is, hogy ha ez időszerűit csekély felesleggel zárjuk is le mérlegünket, ne feledjük, hogy óriási teendők várnak az országra. Ott vannak a legelementarisabb feladatok, melyeket okvetetlenül teljesítenünk kell. Nem is szólok a magasabb feladatokról: a legközönségesebbről, a közútakról emlékszem meg. Méltóztassanak csak megnézni az ország némely részét tél idején, mint a melyre kedvező alkalmat nyújtott ezúttal a ministerelnök úr, meg fognak győződni arról, hogy vannak egyes vidékei az országnak, a melyek a közutak, hidak hiánya miatt, heteken, némely helyeken egy-két hónapon át teljesen elzárva vannak a világtól. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És ne méltóztassanak hinni, hogy ez csak egyszerű kényelmetlenségre reducálódik; mert ez óriási közgazdasági veszteséggel jár,