Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-28

38. országos illés 1892. április 4-én, hétfőn. §) ministerekkel szemben nincs meg a dalegatíonak az a támpontja, hogy őket politikailag felelősségre vonja. Nincs pedig igen egyszerűen azért, mert a delegatio nem parlamentaris testület. Ne is legyen parlamentáris testűlet. Ennek következtében, hogyha a felhatalmazással való kormányzásnál bizonyos hibák és incorrectségek adják magukat elő, nincs meg a fogantyú, hogy ezek megtörő Itassanak. Ezzel rátérek a t. pénzügyminister úr múltkori felszólalására. A költségvetési vita alkalmával úgy Molnár József, mint Helfy Ignácz t. képviselőtársaim felhozták azt a körülményt, hogy a hadügyi kiadások mily nagyok és hogy ily nagy hadügyi kiadások mellett majdnem lehetetlenség az, hogy a pénzügyek rendeztessenek. Erre a t. pénzügyminister úr azt méltóztatott mondani, hogy az nem áll és hogy különösen azóta, a mióta ő pénzügyminister, mennyire ellenállott annak, hogy a hadügyminister úr túlságosan nagy kiadásokat vegyen be a budgetbe. Ez egyszerűen lehetetlenség. Először is ellentétben áll a t. kormány kormányzati és politikai rendszerével, a melynek signaturáját az képezi, hogy a hol csak valami hatalmas tényező van, a Lajtán innen és a Lajtán túl, a t. kormány annak mindig kedveskedik és így kedveskedik a Soldateskának is akkor, mikor az túlságos követelésekkel áll elő. De ellenkezik ez azon ténynyel is, melyet, fájdalom, tapasztalunk, hogy a közösügyek egész területén, a közös intézményekben találkozunk a régi osztrák traditioval, a régi szellemmel. És ez, t. ház, különösen azért nagyon praejudiciosus költségvetési szempontból, mert ezen felszólalások és ezen régi traditiók voltaképen nem felelnek meg a monarchia helyzetének, erejének s mert ennek következtében már a múlt időkben is túlságos kiadásokba verték a monarchiát. így van ez most is. Nem akarok, t. ház, a közösügyek egész eoniplexumára kiterjeszkedni, hanem maradok a hadügyi politikánál s a katonai költségvetésnél, mert erre vonatkozik a t. pénzügyminister úr múlt előadása, (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok én itt azért, mert régi traditiókról szólottam, magának a hadseregnek katonai és politikai conceptiojáról a múltban, szólani, mely az volt, hogy ez a fejedelmi teljhatalom és a birodalmi egység eszméjének volt eszköze. Ez adta meg annak a szellemét. És hogy e szellem most is uralkodik, bizonyítja azon körülmény, hogy a magyar nemzeti szellem és a hadsereg hagyományos szelleme közt annyi és annyi conflictus van. (Igaz! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) De szólok, t. ház, a régi osztrák katonai politikának azon irányzatáról, melynek közvetve pénzügyi következményei vannak; és ezt a dolitikát én úgy fejezem ki: militarismus. KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. II. KÖTET. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezen militarismus következő tényekben jut kifejezésre a hadügyi költségvetés keretében. (Halljuk! Halljuk!) Például ott van azon irányzat, hogy a hadsereg tisztikara anyagilag mentől előnyöseim helyzetbe hozassék és hogy az mentől nagyobb előléptetésben részesüljön. Erre nézve egész csomó intézkedés van a költségvetésben, a mely jelentékeny összeget nyel el. (Halljuk! Halljuk!) így pl. a rangfokozat! viszonyok javítására sok összeget vettünk fel a költségvetésbe csak azért, hogy a tisztek nagyobb avancementban részesüljenek, mire nézve maga a közös hadügyminister is elismerte, hogy nálunk jobbak az előlépési viszonyok, mint Németországban. Azután i\j és új helyek rendszeresíttettek. így pl. 1888-ban csak egy évben 1200 új állás rendszeresíttetett. Ebből 500 esik új formatiokra, de 600 egészen meg nem állható czímen: »elvezényelt tisztek pótlására* állíttatott be a költségvetésbe. (Közbeszólások bal felől: Nagyon sok !) Ott vannak a nyugdíjak. Óriási összegre megy nálunk a katonai nyugdíj. Egy 100 milliós költségvetésből 12 millió esik nyugdíjra. Hogy ennek más tendentiája nem lehet, mint az, hogy az előlépésre mód nyujtassék, ezt bizonyítja azon roppant nagy aránytalanság, a mely a tényleges szolgálatbeli és nyugdíjazott tisztek között van. Ezelőtt pár évvel tettem egy számítást, a mely, azt hiszem, caeteris paribus, most is megáll. Akkor az arány ez volt: tábornok volt, tényleges 178, nyugdíjas 434. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Törzstiszt tényleges 1200, nyugdíjas 2379. Ezen kivűl a militarismus másban is nyilatkozik; jelesen abban, hogy a hadügyi kormányzat az alkotmányos ellenőrzés alól szabadulni kíván és hogy a mi csak ötlete, vagy szeszélye van a hadügyi kormányzatnak, azt teljesíteni kell. S e tekintetben igen érdekes és jellemző az, a mi az ismétlő fegyverekkel történt. (Halljuk! Halljuk!) 1886-ban a hadügyi kormányzatnak eszébe jut az, hogy ismétlő fegyverekre van szükség s mikor a kérdés még meg sem volt érve, behoztunk egy ismétlő fegyvert s már a következő évben egy egészen más kaliberű ismétlő fegyvert hoztunk be, minek következtében egy pár millió forint ki lett dobva, (Mozgás jobb felől.) De különösen jellemző s érdekes az, a mi a felszerelési hitelekkel történt. (Halljuk! Halljuk!) Ezeket én, t ház, már a delegatioban per longmn et latum előadtam, de meg nem czáfoltak; (Egy hang a szélső baloldalon: Jó azt kétszer is hallani!) és ha ezeket most ismét előhozom, annak indoka az, mert bizonyos gyakorlati consequentiákat fogok ezekből a magyar 13