Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-19

280 19, országos ülés 1892. märczius 21-én, hétfőn. valamint Tisza István Barsmegye újbányái választókerületében megválasztott képviselő a szokásos 30 nap fentartásával hasonlag igazoltatván, az előbbit végleg, az utóbbit ezen 30 nap fentartásával igazoltnak jelentem ki. Egyidejűleg Tisza István képviselő úr a VlII-ik, Rukavina József képviselő úr a IV-ik osztályba osztatik be. T. ház! Következik a napirend, még pedig a felirati javaslat folytatólagos tárgyalása. (Halljuk! Halljuk!) Szederkényi Nándor jegyző: Kapotsfy Jenő! Kapotsfy Jenő: T. ház! Midőn a vita ezen előrehaladt stádiumában felszólalok, ezzel véleményem szerint pártállásomból folyó elodázhatlan kötelességet teljesítek, mert azt hiszem, hogy nekünk, kik ez oldalt foglaljuk el, nem lehet eleget tiltakoznunk azon magyarázat ellen, melyet Tisza Kálmán képviselő űr az 1867-iki kiegyezés közjogi értelmezéséül adott, mely nézetem szerint lényeges rést ütne annak integritásán. A képviselő úr arra hivatkozott és helyesen hivatkozott a többek közt, hogy a magyarnemzetnek azon megbecsül hetién tulajdonsága van, hogy nyugalmát, békéjét csak akkor engedi megzavartatni, ha valóban megtörténik, vagy elhitetik vele, miszerint nem adatik meg a nemzetnek az, a mihez joga van. Ebből egyszerű okoskodással nem következik más, mint az, hogy azok zavarják meg a nemzet nyugalmát és békéjét, a kik ellenségeinkkel elhitetik, hogy az 18fJ7-iki kiegyezés oly értelmezése mellett, mint a minő annak Tisza Kálmán képviselő úr által adatott, az általunk alkotott 67-iki törvényeken, közjogunk integritásán rést lehet ütni. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ebből folyólag, t. ház, ámbár a mint különösen a lezajlott választásoknál sajnosán tapasztaltuk, a nemzetben a politikai érzület és közszellem lényegesen hanyatlóban van, mégis remélem, hogy azon másik megbecsűlhetlen tulajdonsága is meg fog ma nyilatkozni a nemzetnek az ellenállásában akkor, ha azt tapasztalná, hogy azon közjogi töredékekből is, melyek az 1867-iki kiegyezésben még fentartattak, most kiforgatni akarják. (Igaz! Ügy van! a szélső haloldalon.) Azt hiszem s nem is gondolom, hogy ezen hitemben csalódnám, hogy a harmadik factor theoriáját ugyanazon konyhán főzték ki, a melyen a véderővitánál hírhedtté lett 14-ik §. készült (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) és ennélfogva e pártnak, az ellenzéknek mindenkor elodázhatlan erkölcsi kötelessége kell, hogy legyen azt a leghatározattabban és legerélyesebben visszautasítani. Különös jelentőséget nyer e magyarázat az által, hogy ezt Tisza Kálmán tette, a kit — joggal-e vagy nem, azt nem vitatom — de Igen sokan az országban s magában e képviselőházban is a többség politikai vezérének tartanak. S mindenesetre különös jelenség az, hogy midőn a többség soraiból több képviselő úr több-kevesebb világossággal és őszinteséggel kikelt e magyarázat ellen, ugyanakkor a ministerelnök úr és az igazságügyminister úr, a ki egy időben a helyes theoriát fényes dialektikájával védelmezte, ez ideig legalább nem tartották szükségesnek azt, hogy ez iránt a közvéleményt, a nemzetet megnyugtassák. Én, t. ház, nem tartom elégnek azt, ha mi az 1867 iki kiegyezési törvény közjogi magyarázatánál példákkal s illustratiókkal állunk elő, vájjon mikép lehetne ezt megvalósítani; nem tartom megengedhetőnek azt, hogy egyenes felelet helyett holmi nemzetközi viszonylatokba hozzuk az 1867-ik évi törvény azon részeit, melyek tisztán közjogi természetűek és jellegűek. Én épen a 67-iki kiegyezési törvény érdekében szükségesnek tartom azt, hogy a legilletékesebb részről világosan kijelentessék, hogy annak megváltoztatásához más, mint a törvényhozás által hozott törvény is, a király által való szentesítés nem szükséges. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És itt kiterjeszkedem még arra is, hogy én a ministerelnök úrnak distiuctioját sem fogadom el, a ki beszédében, bár más értelmezéssel, mégis három faetorról beszélt, mert a mi alaptörvényeink szerint Magyarország képviselőháza és főrendiháza együtt egy factor, a másik a korona. Nem vagyok barátja az akademicus fejtegetéseknek, de annyira világosaknak s annyira praeciseknek tartom úgy a. pragmatica sanctiót, mint a 1848-iki alaptörvényeket s a 67-iki kiegyezési törvény lényegét, hogy azokat félremagyarázni, azokba olyanokat belemagyarázni nem lehet, a mik közjogunk integritását sértik és ha valaki a három factor theoriáját hallgatag is elismerné, ez magában foglalná egyúttal az abdicálást arról, hogy Magyarországnak, mint független államnak, mindazon tényezőkhöz és szervezethez feltétlen közjoga van, mint más független és szabad államnak. S azután azok a jó hazafiak, a kik a 67-iki kiegyezést megalkották, — nem vitatom kényszerhelyzetből vagy óvatosságból-e, de — mindenesetre elmentek az engedékenység azon határáig, melyen túl menni a közjogi integritás feladása lett volna. S én azon meggyőződésben vagyok, t. ház, hogy épen a 67-iki kiegyezés ama védőinek kellene mindig, minden kínálkozó alkalommal hangsúlyozni azt, hogy e törvénybe közjogi értelemben olyat belemagyarázni nem lehet, a mi abban nincs s ismét azt hiszem — bár nem szeretek rémképekkel foglalkozni — meggyőződésemet fejezem ki akkor, mikor azt mondom, hogy sok