Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.
Ülésnapok - 1892-18
250 IS. országos ülés 1892. mfirezias 19-én, szombaton. választások vezetése úgy, a mint a legutolsó alkalommal tapasztaltuk, sem a közjó, sem a politikai közmorál érdekében nem kívánatos. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Ellenmondások jobb felől.) Ezt kívántam csak constatálni. Egyébiránt hiszem, hogy a választási törvény revisiójának szükségességéről nem sokára lesz szó e házban, s akkor lesz alkalmam erről még bővebben is nyilatkozni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Következik a napirend. Lits Gyula jegyző: Sághy Sándor! Sághy Gyula: T. képviselőház! Azon vallomással kezdem felszólalásomat, hogy nem volt eredetileg szándékom a jelen fetírati vitában résztvenni és ha most mégis felszólalok, teszem azt azon provoeativ beszédek után, melyek a t. kormánypárt részérő] épen mi felénk, különösen a nemzeti párt felé hangzottak el. (Úgy van! bal felöl.) Ez kötelességünkké teszi, hogy ezeket megfelelő válasz nélkül ne hagyjuk; kötelességünkké teszi pedig nem egyedtíi e párt érdekében, hanem az ország érdekében, mert nem engedhetjük meg semmiképen sem azt, t. képviselőház, hogy a politikai helyzet és azon törekvések irányzatai, melyek a parlamenti pártok által követtetnek, a közvélemény előtt ferde világításba helyeztessenek és a nemzet közvéleménye akár csak egy pdlanatra is tévútra vezettessék. (Helyeslés a baloldalon.) Sajátszerű jelenségekkel találkozunk, t. ház, e vitában a kormánypárt részéről, úgy a parlamentben, mint a kormánypárt sajtójában. Addig, a míg az ellenzék vezérférfiai és legkiválóbb szónokai vettek részt a vita kezdetén a felirati vitában, addig a kormánypártnak hivatalos sajtója és tulajdonképeni hivatalos orgánuma, folyton a vitának ellankadásáról, elsatnyulásáról, aőt sülyedéséről panaszkodott; de a mint Darányi és Hegedűs t. képviselőtársaim felszólaltak, kiknek beszédei pedig — különösen az utóbbié — a legnagyobb részben polemicusak voltak, a tárgyilagosságot úgyszólván teljesen nélkülözték és személyeskedésbe csaptak át: (Ügy van! bal felől.) akkor a vita egyszerre nagyon magas színvonalra emelkedett és az ellenzéki beszédekkel szemben ez állítólagos nagyszabású, magas színvonalon álló, magasröptű beszédek úgy tűntek fel, mint — hogy jó osztrák-magyarsággal fejezzem ki magamat — a chineser nagy óriások a liliputi törpék mellett. (Derültség a balon.) A másik sajátszerű jelenség, t. hkz, e vita alatt az, hogy a túloldalon panaszkodnak a személyeskedés, a ferdítések és gyanúsítások ellen és mégis, ha objeetive szemléljük e vita folyását, honnan vették kezdetöket és kiindulási pontjukat a személyes támadások s különösen a gyanúsítások felfelé, mint a t. túloldalról ? De én, t. ház, ennek okát nagyon közelfekvőnek találom s igen egyszerűen megfejthetni vélem azon körülményben, hogy a t. túloldal érezvén positiojának gyöngeségét, erejének hanyatlását, a természetes parlamenti helyzeténél fogva őt megillető védekezés teréről átcsapott a támadások terére és pedig azért, mert a védelem terén nem lévén képes positioját erősíteni, ebbeli gyöngeségeit támadásokkal akarta eltakarni. Egészen úgy tett, mint az a sánta, a ki biczegését szégyelvén, azt rejtegetni akarván, a biztosabb rendes lépések helyett jobbra-balra ugrándozik és ez által a szánalom felkeltése helyett eomicumot nyújt és megfeledkezik arról, hogy ez a kísérlet részéről egy kissé veszedelmes is, mert annak lábtörés vagy legalább lábficzamodäs lehet a vége. Már jeleztem, t. ház, ha e vitába személyes momentumok jutottak, akkor e tekintetben a kezdeményezés ép azon oldalról jött, a honnan legkevésbbé vártuk volna s így ennek az okozója a kormánypárt részéről történt támadások. Távol legyen tőlem, t. ház, hogy abból szemrehányást tegyek a túloldalnak, hogy e vitában részt óhajtott venni, mert hiszen ez, ha a parlamentet s p írlamenti tárgyalást komolyan venni óhajtja, kötelessége is. Mert ép a t. túloldalt igen sokszor méltán illette az a vád, hogy e parlamentben legtöbbször csak szavazó gépként vesz részt s active annak tárgyalásaiba nem foly be. E vádat sikerűit, az igaz, ezúttal magától elhárítani: hanem vájjon az a mód, melylyel ezt tették, élőn) ére fog-e válni a parlamenti vitatkozás tárgyilagosságának; és előnyére fog-e válni a parlamenti nyugodt munkálkodásnak, melyet pedig önök oly nagyon hangsúlyozni szeretnek? És ezek a támadások, t. képviselőház, a melyek a túloldalról az ellenzék ellen intéztettek, leginkább és első sorban a nemzeti párt, de különösen annak érdemes vezére gr. Apponyi Albert ellen intéztettek. Úgy látszik előttem, t. képviselőház, hogy Darányi és Hegedűs Sándor t. képviselőtársaiul és még számos más társaik előtt ő képezi azt a vörös posztót, melyet elég csak megpillantaniuk, hogy egyszerre megbokrosodjanak, (Derültség bal felől.) és dühök egész súlyával neki rontsanak a nemzeti pártnak. De az ő dühök kitörése csak egy légycsípés vagy hogy megérdemlett nagyságában ne kisebbítsem, megengedem, talán e^y dongónak a csipkedései; s ezek a csipkedések legfelebb csak arra szolgálhatnak, hogy az alvó oroszlánt álmából felébreszszék, de még bosszantani sem képesek, mert hatalmas sörényének egy kis megrázása elég arra, hogy azokat a csipkedő dongókat messze elriaszsza. (Igaz! Úgy van! bal felől.)