Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-16

16. országos ülés 1892. márczius 17-én, csiitörtCkön. 203 tünk nyíltan kijelentette, hogy ha éltben a passusban valami helytelenség foglaltatik, hát azért ő elvállalja a felelősséget : mintha bizony az ilyen felirati javaslat arra való volna, hogy valaki privát nézeteinek és passióinak használja fel azt. (Úgy van! bal felől.) Úgy látszik, t. ház, hogy a t. előadó úr sejtelmével sem bírt annak, hogy milyen fontos kijelentést tartalmaz az által A kicsinyelt passus. Sejtelmével sem bírt annak, hogy a jövőre nézve milyen harczokat idézhet az fel. És t. ház, több óra, sőt mondhatnám, több napi vita volt szükséges arra, hogy őt és a többséget meggyőzzük ennek a kifejezésnek helytelen voltáról. De ez még nem lett volna minden, ezen nagyon könnyen átestünk volna, hanem a t. túlsó oldalról még ezután állottak fel Hegedűs Sándor, Tisza Kálmán és Jókai Mór képviselő urak és a nélkül, hogy közel volnánk husvéthez, karácsonyhoz, vagy valamely más nagy ünnephez, gyónásra szánták el magukat és bevallották a t. ház előtt, egészen önfeledten, hogy nyolcz éven keresztül nagy tévedésben voltak. Nem tudtuk, hogy mi ennek a ezélja, hogy mi szükségünk van nekünk ezekre a kijelentésekre és az első pillanatra nem bírtuk felismerni a ezélzatot, csak akkor ismertük fel, mikor indokolni kezdték azt, hogy miért voltak ők nyolcz évig tévedésben. Előadták, hogy már most az ő tévedésök bevégződött és a kiegyezés, mint a csalhatatlanság! dogma, többé meg nem ingatható, változás alá nem vehető. Vagyis az volt az ő czéljuk. hogy a mi létalapunkat, az ellenzék működésének jogosultságát megtagadják, vagyis azt állították, hogy Magyarországon ők voltak az utolsó ellenzék, többé itt ellenzékre nincs szükség, a mit a kormány tesz, az mind jól van téve és mi örökös tétlenségre és hallgatásra vagyunk kárhoztatva. Ez nézetük. Mi ezzel a csalhatatlansági dogmával keveset törődünk. Oldassák ez meg e vita folyama vagy ezen országgyűlés alatt bármikor, tehát most vagy később, vagy ilyen vagy amolyan alakban, ez a t. ház működésére befolyással nem bír, vagyis ez, nézetem szerint, nem acut kérdés, hanem acut kérdés első sorban csak akkor lesz, ha majd ez a két padsor is függetlenségi képviselőkkel telik meg. De azért megjegyzéseinket e dogmára mégis meg kell tennünk, nevezetesen tiltakoznunk kell minden ferde magyarázat s azon ferde felfogás ellen, hogy az 1867-iki kiegyezési törvény örökös, változhatatlan; (Helyeslés bal felől.) mert ez nem csak a józan észszel, hanem az ország jól felfogott érdekeivel is ellenkezik. T. ház! A mint az egyes emberre nézve feltétlen, vagyis meg nem változtatható és előre t megállapított természeti törvények uralkodnak, ugyanezen kritériumnak alá esik egy nemzet és annak minden államjogi ténykedése is; a mint az egyén életviszonyai megváltoznak, ezek az egész élet megváltozását is maguk után vonják; a mint a nemzet érdekei s viszonyai változást szenvednek : ez a törvény nem lesz többé alkalmas a kormányzásra s akkor az a szükség fog beállani, hogy e törvény megváltoztattassák. Hogy mikor fognak e viszonyok bekövetkezni « mi módon fog majd az elintézés történni s kik lesznek akkor a tényezők, ez szerintem a jövendölés terére tartozik, (Igäs! Úgy van! a baloldalon.) a profétáskodás pedig nagyon háládatlan szerep ez országban s egyáltalában nem fizeti ki magát. És annál kevésbbé lehet ezt elméleti úton elintézni, mert egy dolog kétségtelenül bizonyos : hogy a ki ezen kérdések felett gondolkodik, akarva, nem akarva dilemmába esik, melyből pusztán esze soha ki nem vezeti. Ezt a dilemmát pedig előidézi a magyar királynak az osztrák császárral való személyazonossága. Azt, hogy miért van ez úgy, nem fejtegetem, mert nagyon helyesen mondta tegnap Jókai Mór t. képviselőtársam, hogy a fejedelem személyét és annak ténykedéseit országgyűlési viták keretébe minél ritkább esetben kell belevonni. Különben arra az egész kérdésre, hogy megváltoztatható-e e törvény vagy nem, kik által s mikor, megadta a választ néhai Andrássy Gyula genialítása, a ki, mikor Kuranda egy alkalommal nagyon faggadta, hogy mi fog a külügyek terén a jövőben történni, azzal vágta ketté a vitát: Nem vagyok én leveli béka, hogy jövendőigessek !« Mielőtt e pontot elhagynám, egy körülményre bátorkodom a t. ház beesés figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Tisza Kálmán a legnagyobb vehementiával, ékesszólásának egész erejével vetette magát erre pontra s ő hirdette eddig a leghatályosabb módon, hogy a kiegyezést megváltoztatni sohasem lehet. 0 nyíltan beismerte azt, hogy nyolcz éven keresztül tévedésben volt az iránt, hogy vájjon az 1867 : XII. tczikk és az e törvényhez fűzött sorozat nem zsibbasztja-e meg a nemzet életerejét, vagyis hogy nyujt-e ezen törvényczikk elég alapot arra, hogy a nemzeti jogállam nagy épülete ráállíttassék ? Később kijelentette azt, hogy e tekintetben tévedett, mert először nem hitte, később pedig belátta, hogy ez alapnak teljesen elég és a nemzet többet nem kívánhat. Ez, t. ház, ténybeli tévedés, ezt elkövetheti akárki, mert ez hiten alapszik. Hiheti valaki azt, hogy valamely törvény jó vagy rossz és később meggyőződhetik arról, hogy tévedett Ez az ő renoméján, legalább észbeli renommejáu 26*