Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-15

196 * 5> országos fllés 1892 márezins 16-án, szerdán magyarul, mással kénytelen magát képviseltetni. (Mozgás a szélső baloldalon.) Oly alkotmány tehát, t. ház, az, a melynek jubileumát önök ünneplik, hogy megtörténhetik, hogy Magyarország legvitalisabb érdekeit, a nemzetre nézve legfontosabb ügyeket oly ember kezelheti, ;i ki magyarul még csak nem is tud. (Úgy van! a szélső baloldalon.) En azonban meg­fordítom a dolgot és azt kér lem, hogy kezel­hetné-e ezeket az ügyeket akkor is, ha németül nem tudna? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Erre a közös kiegyezésre nézve is, a melyre nézve, remélem, minden kétségen kivííl helyeztem azt, hogy a harmadik factor, a melyet, becsempészni kívánt Tisza Kálmán, absolute nem foglalhat helyet Magyarországon, már a 67-iki kiegyezés is bizonyos visszaesést constatál a per­sona! unió a realunio felé, habár mi sohasem ismer­tük el, hogy realunio köttetetthetett volna Magyar­ország és Ausztria közt. Ezt a jövőre sem akarjuk elismerni. (Helyeslés a baloldalon.) Hiszen 1848 előtt is voltak közösügyek Magyarországon. 1848 előtt is fennállottak a pragmatica sanctio alap­ján a közös védelem kérdéseinek közösségei. Miként oldotta azt meg a nemzet? Úgy, hogy Magyarországnak azelőit is volt újoncz-aján­lási joga; csakhogy azzal a különbséggel, hogy az újonezokat, sohasem a közös hadsereg szá­mára, hanem mindig azon ezredek pótlására szavazták meg, a melyek magyarok voltak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Magyar­országnak akkor még a fejedelem személye körül is erőseid* jogai voltak, mint most. Méltóz­tassanak csak visszaemlékezni a gyámság ese­tére. {BaVjuh! Halljuk!) Magyarországon vagy az országgyűlés rendelt gyámot a királynak ámbár a későbbi törvények szerint a nádor volt a király gyámja, míg Ausztriában a családi gyámság intézménye állott fönn. Ma el van törülve a nádori intézmény, de ezen közjogi­lag annyira fontos kérdésről gondoskodva nincs. (ügy van! a szélső baloldalon.) A pénzügy terén is voltak azelőtt közösügyek. Méltóztassanak csak visszaemlékezni e század elején a devalvatio korszakára, n időn ötödrészre csökkent a váltóezédulának nevezett bankó ér­téke. Akkor is felszólították Magyarországot, hogy száz milliót vállaljon e] ezen közös adós­ságból, de erre Magyarország azt felelte, hogy egy krajezárral sem járul hozzá és hogy az új pénzalap teremtéséről sem gondoskodik. Hogy még a külügyekre is volt Magyarországnak befolyása; igazolja ezt az 1791: XIX. tez és az 1741-iki törvényhozás. Az 1867: XII. tez. mindezen kérdésekben visszaesést, jogfeladást igazol. Es most, t. ház, a kiegyezés 25 éves jubilaeumát tetözcsííl azzal akarják a nemzettel megünnepeltetni, hogy Apponyiékkal szemben, a kik a közjogi alapot és annak intézményeit fejleszteni akarják nemzeti irányban ; az osztrá­kokat hívják segítségül, hogy azok válaszfal gya­nánt álljanak közénk azért^ nehogy valaha ezen törvénynek fejlesztése irányában bármi is történjék. Vájjon jogos-e Magyarországon az olvan tendentia, hogy ott, a hol a törvénynek nemcsak változtatásáról, de interpretatiojáról, magyarázatáról is szó lehet, a hol szó lehet a külügy, hadügy, pénzügy stb. kérdésekről, az osztrák tör­vényhozás többségének biztosíttassák befolyás arra, hogy a magyar alaptörvényt ők interpre­tálják minekünk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez nem méltó azon dicsőséghez, melyet Tisza Kálmán Deák Ferencz számára megakart őrizni, mert az nem dicsőítő, hanem vádbeszéd volt Deák Ferencz ellen, a kire rá akarta bizonyí­tani, hogy Magyarországot ily módon megalázta és hogy kiszolgáltatta Ausztriának. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Most még csak egy kérdésre térek ki Tisza Kálmán képviselő úr beszédjéből. (Halljuk! Hall­juk!) Azt kérdezte a t. képviselő úr, hogy mi lett volna akkor, ha a nemzet 1867-ben ily módon ki nem egyezik? És erre azt válaszolja, hogy következett volna valószínűleg Ausztria senki által nem óhajtott összebomiása (Halljuk,! Hall­juk!) Bekövetkezeti volna egy illetékes helyről jött provocatio alapján az, hogy vándorszínészek módjára,, hol Bukarestben, hol Bécsben, hol Sofiában tartottunk volna országgyűlést. Ez sohasem történt volna meg, mert Kossuth e confoederationalis elméletét, mint már Irányi Dániel t. képviselő úr is kifejtette, Magyarországon párt sohasem osztotta; de ha ez be is következett volna, azt hiszem, e confoederatio semmivel sem lett volna veszedelmesebb ama foederativ viszo­nyoknál, melyet Ausztriával most akar szőni Tisza Kálmán és az ő köre. (Úgy van! a szélső bal­oldalon.) A különbség csak az, hogy míg ak­kor Bukarestben és Belgrádban vándorszínészek jártak volna, addig most, igaz, hogy válogatott sziné-ztársaság. megkötött számban jár Bécsbe. (Élénk derültség a szélsőbalon.) A különbség csak az lett volna, hogy Magyarország hegemóniája alatt felvirágozhatott volna egész Kelet és Dél, míg most Ausztria hegemóniája alatt görnyed a nemzet, mely jobb sorsra s jövője érdemes. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De vajon csakugyan vízözön következett volna-e be? Hiszen tudjuk s erre történeti adatok állnak rendelkezésre, hogy a kiegyezés histotiája fokozatos volt; hogy az 1867: XII. t.-czikket megelőzte annak a Lust­kandel által oly hévvel védett februári alkot­mánynak kihirdetése. Lustkandl bebizonyította, hogy a februári alkotmán> ban Magyarország nagyobb jogokat kapott, minta minőkkel azelőtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom