Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-15

j >T y 15. orseágos Illés 1892. márezlus 16 án, szordán. hogy a felvidék Ínséges, munkanélküli népe az alföldön mezőgazdasági foglalkozást nyerjen; (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) ámde e részben tapasztalatból tudom, hogy a felvidék népe gör­csösen rakaszkodik a ritkán hálás röghöz, melyet őseitől örökölt és azon esztendőkben is, midőn u rossz termésnél fogva Ínséget szenved, a fel­vidéki nép azon része, mely tulaj donföl ddel bír, inkább küzd odahaza az ínséggel, semhogy idegen vidékekre menne munkát keresni és külö­nösen áll ez Árva vármegye egyes vidékeire nézve. Tudom azt, hogy az ily nép megélhetése az iparszerüleg űzött házi iparral mozdítandó elő; tudom azonban azt is, hogy a népiparnak meghonosítása körül a kormány részéről több irányban kezdeményező intézkedések történtek; a népiparnak egyik-másik neme meghonosíttatni is megkísértetett és hogy tényleges esetre utaljak, felemlítem, hogy a felvidéki magyar közműve­lődési egyesület által létesített két fafaragászati tanműhely, mely az illető vidéken a fafaragá­szatot, mint népipart van hívatva meghonosítani, csakis a kormány bőkezű áldozatkészségével volt létesíthető és fentartható. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Nincs tehát igaza az ellenzéknek, midőn a kormányt azzal vádolja, hogy a felvidék köz­gazdasági érdekeit elhanyagolja. A közművelődési egyesületek körül kifej­tett buzgalmáért is az általom mélyen tisztelt Bánó József képviselőtársam azzal vádolta a kormányt, hogy a közművelődési egyesületeknek országos szövetkezését nemcsak elő nem moz­dította, hanem gátolta és pedig azért, mert attól félt, hogy egy hatalmas központi köz­művelődési egyesület alakulása esetén az még a politikai kérdések alakulására is döntő be­folyást nyerne. Legyen szabad mindenek eiött azon nézetemnek adnom kifejezést, hogy alig hihetem, miszerint ezen országos szövetkezetnek alakulása esetén is sikerült volna ezen szövet­kezetet bármely irányú politikai actioba bevinni. (Helyeslés jobb felől.) Bánó József: En nem hiszem, de a kor­mány hiszi. Rudnay Béla: A közmívelődési egyesü­leteknek nem lehet és nem szabad, hogy közük legyen a politikához; (Igás! Úgy van ! bal felől.) azok társadalmi tényezők, melyeknek a társa­dalmi tevékenység hatáskörébe utalt téren kell mozogniok és csak rossz szolgálatot tesz a közmívelődési egyesületeknek az, ki azokat bármely irányú politikai actioba belevonni meg­kísérli, vagy pedig már meg is kísérletté; (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) de az ily poli­tikai actio már ezen egyesület alapszabályainál fogva is az államhatalom részéről elnézhető sem volna. A vádra, hogy a kormány a köz­művelődési egyesületek országos szövetkezetét gátolta volna, annyiban hívatva érzem magam kiterjeszkedni, mert a felvidéki egyesületnél el­foglalt állásomnál fogva részletesen ismerem azon tárgyalásokat, melyek az országos szövet­kezés létestílése érdekében évek óta folytak. (Halljuk! Halljuk!) Mint tényt közölhetem, hogy nem a kormány gátolta meg a szövetkezés léte­sülését, hanem meggátolták magok az egyesü­letek és meggátolta azt épen a Bánó József t. képviselőtársam által kidolgozott szövetkezeti tervezet. Az országos közművelődési egyesületek közt a legkimagaslóbb állást foglalja el az erdélyrészi egyesület. Ezen egyesület kezdettől fogva ellenzője volt az országos szövetkezésnek, még pedig azért, mert féltette azt a kimagasló állást, melyet társai között elfoglal, mely állás természetszerűleg anyagi előnyökkel is jár. De a többi egyesület sem csatlakozott a szövet­kezet eszméjéhez; nem fogadta el a szövet­kezeti tervezetet azért, mert túlságosan maga­saknak találta azon anyagi áldozatokat, melye­ket a szövetkezeti tervezet az egyes egyesü­letekre szövetkezés esetén rótt volna és azon felül egyes egyesületek autonómiájukat indo­kolatlanul túlhajtottan megnyirb altnak vélték azou intézkedések által, melyeket a Bánó József képviselő úr által kidolgozott tervezet életbe­léptetni kíván. Ezen okok és nem a kormány befolyása gátolta meg a szövetkezést. (Halljuk! Halljuk!) És hozzáteszem azt is, hogy a felvidéki egyesület mindig óhajtotta az országos szövet­kezést; de ahhoz a tervezethez, a mely hozzá tárgyalás végett beküldetett, nem járulhatott. Nem járulhatott az általam kifejtett okokból, nem pedig a kormány által gyakorolt befolyás következtében. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Ezekkel kapcsolatban leihozom még azt is, hogy valahányszor a felvidéki egyesület bármily irányú kéréssel fordult a kormányhoz, ott mindig készségvs meghallgatásra talált. S így állít­hatom azt, hogy a közművelődési egyesületek igenis bírják a kormány jóakaratát és rokon szenvét. (Igaz! Úgy van ! a jobboldalon.) A közigazgatási reformkérdéseket illetőleg annyit kívánok megjegyezni, t. ház, hogy ha mi az ország culturáját tovább akarjuk fejleszteni, nézetem szerint a közigazgatás államosítását mi­nél előbb keresztül kell vezetnünk. (Úgy van! a jobboldalon.) Madarász József: De nincs úgy! Körösi Sándor: De úgy van! (Igaz ! Úgy van ! a jobboldalon.) Rudnay Béla: Nézetem szerint azon elé­gületlen ség, mely az ország egyes vidékein az ellenzéki t. szónokok állításai szerint az ország közállapotait illetőleg nyilvánul, a mai közigaz­gatási rendszer gyarlóságai által idéztetik elő

Next

/
Oldalképek
Tartalom