Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-582

478 682- orsz.lgos ülés 1891. kedőinkben nincs kellő vállalkozási szellem. Ez úgy van Ausztriában és úgy van nálunk. Mikor pl. megnyílt a mezi csatorna, nagy reményeket helyeztek Ausztriában Trieszt forgalmának emelésébe és én osztrák államférfiak és politikusok nyilatkozataira hivatkozhatom; azok ugyanis világosan és határozottan kijelentik, hogy ebből nem lesz semmi, mert az osztrák kereskedelem és különösen a trieszti kereskedők nem állanak feladatuk színvonalán. A mi pedig Fiumét illeti, elég annak nagyon kétes közjogi helyzetére hivatkozni, a melyek incidensei minduntalan felmerülnek. (Igaz! Ugy vart! bal felöl.) De a másik előfeltétel, melv hiánvzik, már a mi politikánkban van. {Halljuk!) Mert sehol a világon politika és kereskedelem nem jár egymással oly karöltve, mint keleten Ha kereskedelmi befolyást akarunk, akkor politikailag imponálókig kell fellépnünk. A mi politikánk pedig, a mely egy tétovázó, ingadozó politika, (Igaz! Ugy van! bal felől) az a keleten nem imponáló. Elég e tekintetben utalnom arra, hogy még most sem volt báTörságunk Bolgárországot elismerni. (Helyesh's bal felől.) Ilyen viszonyok közt azt képzelni, hogy keleten valami befolyást fogunk gyakorolni, ez, bocsánatot kérek, igazán a mesék és ábrándok országába tartozik, (Egy hang bal felöl: Ez a délibábok politikája!) de nem egy kereskedelmi szerződésnek indokolásába, a hol határozottan reális alapokon kell az embernek elindulni. (Igaz! Úgy van! bal felöl) Horáiiszky Nándor: A pozsonyi consideratio! (Élénk derültség bal felöl.) Beöthy Ákos: Ezen tárgyalásokon azon alapgondolat, azon vezéreszme vonult végig, hogy az országnak kereskedelempolitikai helyzetünkről világos, szabatos képet nyújtsunk. Azt hiszem, hogy a helyzetnek képe nem volna világos és szabatos, ha, nem vetnők fel azt a kérdést, mennyiben bírjuk mi most azt a biztosítékot, hogy öntudatos, határozott kereskedelmi politikánk van, a mely az ország anyagi érdekeit ebi fogja mozdítani és ha felvetjük e kérdést, erre én legalább a magam részéről kénytelen vagyok határozottan nemmel válaszolni, még pedig két okból: először azért, mert a hol én egy általános kormánypárti politikát jónak nem tartok, a hol abban nem bízom, ott lehetetlenség, hogy a kereskedelmi politikába is bízzam, de azután, t. képviselőház, megakadályoz bennünket abban Ausztriának politikai és gazdasági túlsúlya, a mely lehetetlenné teszi, hogy az ország érdekeit előmozdítsuk. Ez némileg azon szövetségi viszony, azon vegyes házasság terméssetéből foly, a mely köztünk és Ausztria közt van és a mely szövetségnek megvan a maga előnye és hátránya. Ezen szövetségnek természetét igen jól deczember 21-én, hétfőn. jellemezte a XVI-ik század kezdetén Magyarországnak egyik legnagyobb politikusa és államférfia, Martinuzzi-Fráter György, a ki azt i mondta: »qui habét socium, dominum habet.« És ez úgy is volt, a sociusból az egész idő alatt dominus lett. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Jól tudom, hogy beszéltünk e kérdésről más alkalommal is és hogy ilyenkor azt szokták felelni, hogy Ausztriában minduntalan panaszkodnak a magyar befolyás túlsúlya miatt. Nem az a határozó, hogy mit mondanak ők, vagy hogy mit mondunk mi, hanem az, hogy melyik felfogás mellett szólnak a tények. (Úgy van! bal felől.) Ezek pedig így állnak. Ausztria gazdaságilag erősebb, mint mi, (Úgy van! a szélső bal felől.) ennek következtében az a maga politikáját igen egyszerűen ránk erőszakolja. Ezt bizonyítja az, hogy épen Ausztria volt az, a mely a védvámos irányzatnak, az autonóm politikának híve vala, a miből neki haszna, Magyarországnak pedig kára volt. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A múlt alkalommal Matlekovits Sándor t. képviselőtársunk ezen kereskedelmi politika nak eredetét fejtegette és azt mondta, hogy az a 70-es években Olaszországból és Franeziaországból jött hozzánk. Ez, nem relavans, hanem a határozó az, hogy e monarchiában ki kezdte azt meg és kinek volt abból haszna : cui prodest? És a dolog úgy áll, hogy az osztrák befolyás folytán mondtuk fel a. kereskedelmi szerződéseket. (Úgy van! bal felöl.) az osztrák befolyás folytán nem szerződtünk NémeTörszággal, az hozta az autonóm vámtarifát és neki volt abból a legtöbb haszna. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azokat, a miket erre nézve el fogok mondani, szedtem először magának Matlekovits Sándor t. képviselőtársunknak munkájából, (Halljuk!) azután egy nagyon kitűnő osztrák munkából, a mely most jelent meg e czím alatt: »Die österreiehische Handelspolitik«, a melynek szerzője Adolf Beér osztrák képviselő, a ki hivatalos actákból dolgozott. A szerződések felmondására és a védvámos irányzat eredetére vonatkozólag Matlekovits Sándort, képviselőtársunk ezeket mondja : »hogy az osztrák iparosok, kik az 1851-iki tilalmi rendszer üvegházi levegője alatt nőttek fel, a szabad kereskedelemnek nem voltak hívei és a védvám-rendszer húsos fazekai után áhítoztak, ezt magyarázni felesleges.« Ezt nagy mértékben mozdította elő az osztrák parlament is, mely — és itt t. képviselőtársunk okoskodásának fonalán megyek — az érdekképviseletre van basirozva, a minek folytán az osztrák parlamentben a nagyiparosok csaki nem többségben vannak.