Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-579

659. orszásros Blés 18W. íeczember l7.en, estttSrtfilíSn. 415 nem jelent semmit, mert különféle pontokba lehet foglalni ezt is, amazt is, máskép is lehet összeállítani. A tanítók kérvényében is csakugyan 3., 4., 5. pont alatt foglaltatik oly dolog, mely itt egy szakaszban van felölelve. De magyarázatul hozzá kell tennem, hogy abból a 15, vagy 12 pontból, mely a tanítók kérvényében foglaltatik, körülbelül 5 — 6 pontban foglalt, kérelmet tényleg teljesít egyrészt az előttünk fekvő javaslat, másrészt ama másik javaslat, mely nem sokára szintén itt tárgyalás alá fog kerülni. Annyi bizonyos, hogy a legjobb jóakarat mellett sem vagyok képes az óhajoknak Eiffel tornyát kielégíteni. (Helyeslés joqb felől) Én azt hiszem, hogy a leghelyesebb a kellő mértéket megtartani, mert a legmesszebb menő kívánságokat teljesíteni, szerintem mindig lehetetlenség fog maradni. (Helyeslés jobb felől.) Különös az, t. képviselőház, hogy Komlóssy Ferencz t. képviselő úr, a ki kétségkívül melegen érdeklődik az ügy iránt s így a lefolyt tárgyalást is figyelemmel kísérte, a néptanítók lapjából citál egy közlést a nyugdíjalapra vonatkozólag, mely lap egyszerűen reproducálta Kovács Albert t. képviselő úrnak a közoktatásügyi bizottságban tett kijelentéseit és előadott számításait. Én épen ezekre vonatkozólag voltam bátor tegnap megjegyezni, hogy ezek engem is a legnagyobb örömmel töltöttek el, mert kilátást látszottak nyújtani arra, hogy a tanítók összes kívánságát teljesíthetjük. De utólagosan kitűnt, hogy azok teljesen ideális alapon nyugosznak, a melyeket később a szakértők számításai rectificáltak. Nem bizonyít tehát semmit, ha a t. képviselő úr azt mondja, hogy a néptanítók lapja, tehát a kormányhoz közel álló egy orgánum ily színben tüntette fel a nyugdíj'alapot. Ez csak azt bizonyítja, hogy a néptanítók lapja híven reproducálta azt, a mi a közoktatásügyi bizottságban történt, elmondva, hogy annak egy tagja mily színben látta a nyugdíjalapot. Épen ily' számításon — mint a minők annak idején Kovács Albert t. képviselő úr számításai voltak — alapszik a 1. képviselő úrnak mai összeállítása a tekintetben, hogy hány tanuló jár az elemi iskolákba, a ki azt a 15 krt fogja fizetni és mennyivel több jövedelemre számíthat a nyugdíjalap, mint a mennyi a mérlegben van felvéve. En azt hittem, hogy a t. képviselő úr figyelmesen olvasta át a mérleget és mellékleteit; ezen állításából azonban sajnosán azt kell tapasztalnom, hogy nem méltóztatott azt kellő figyelemben részesíteni. Mert igaz ugyan, hogy sokkal több tanuló jár az lemi iskolákba, mint a mennyi 15 krjával számítva a mérlegbe fel van véve; de mért vettünk fel kevesebb tanulót a számításba? Azért, mert a tanulók jelentékeny részét oly tanítók oktatják, a kik nem tagjai ezen nyugdíjalapnak és így nem is fognak azok a tanulók a nyugdíjalap javára fizetni semmit. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) Ott van pl. a főváros összes iskolaügye, ott vannak az egyes városok által ellátott külön nyugdíjalappal ellátott, tanítók. Számításba kellett venni továbbá a tandíjmentes tanulókat és a szegénységet, a hol egyáltalában nem róható ki sem tandíj, sem 15 kros pótlék. így tehát a számításnál csak azon összeget lehet tekintetbe venni, mely a törvénynek is megfelel, vagy t. i. minden egyes tanítóra csakis 80 gyermeket lehetett számítani. Ez az a szám, melyet a mérlegbe felvettem és a mely leginkább megfelel a valóságnak és meg fog felelni a jövőben is, mert a törvény értelmében oda kell törekedni, hogy egy tanítóra több, mint 80 tanuló ne essék. (Helyeslés jobb felől.) A t. képviselő úr azon indítványa, hogy a tanítók iránti kegyelemből engedjük meg, hogy 30 évi szolgálat után teljes munkaképtelenségük esetén egész fizetéssel mehessenek nyugdíjba, annyit jelentene — a mint ezt már a tegnapi nap folyamán említettem — hogy akkor a tanítók hozzájárulását 27* usque 3 százalékkal kellene felemel síi. Erre nem tudtam magamat elhatározni és nem tudom ma se, azért terjesztettem elő ezt a javaslatot. (Helyeslés jobb felöl.) Ezek előre bocsátása után kérem a t. házat, hogy a szakaszt változatlanul elfogadni méltóztassék, kivéve azon toldást, melyet magam is javaslatba hoztam, mert hiszem, hogy ez a tanítóknak szintén javára fog szolgálni. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök.* Ki következik szólásra? Madarász József jegyző: Hoek János! Hock János: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy a vita végre elérkezett a döntő, forduló-pontra, inert hiszen a minister úr nyíltan kijelentette, hogy a benyújtott javaslatok egyikéhez sem hajlandó járulni és így a tanítók nyugdíjigényének a szolgálati évek száma utáni mérvét lejebb szállítani nem akarja. Pedig e házban nincs véleménykülönbség a tekintetben, hogy épen a tanítói állás a legnehezebb életpályák egyike; mert hiszen az illetőnek nemcsak testi physicumát, értelmi erejét, hanem összes tehetségét teljesen igénybe veszi. Hiában hivatkozott azért a t. minister úr arra., hogy a tanítók között van sok, a ki az ötven éves jubilaenmát megéri; mert ha a számítás másik részét vette vohm figyelembe, azt ugyanis, hogy a tanítók közül hány vész el élete deléu, ifjúsága virágzó korában: akkor a felállított mérlegbizonyára nem lenne oly kedvező. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Tény az, t. ház, hogy a tanítói pálya és hivatás nehézségeit mindnyájan ismerjük és csak