Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-574

326 Sít. orsíájos llés 1891. deexember 9-én, szerdán. dáúl oly kormány állott az ügyek élén, mely különösen a fővárosban népszerűtlen volt és melyről az ellenzék azt hirdette, hogy az európai kormányok előtt mi tekintélyivel sem bír. Ez a cabinet tehát egyrészt megnyerni akarván a fővárost, másrészt mutatni akarván, hogy az európai hatalmak körében tekintélyes állásnak örvend, forcirozta a kiállítást. Forcirozta aztán talán azért is, mert a nemzetközi kiállítás befejezéséig a maga életét biztosítottnak látta; mert hiszen nem azért hívják meg egész Európát, hogy a meghívottak egy kis házi perpatvarban gyönyörködhessenek. A mely kormány nemzetközi kiállítást rendez, az néhány évre biztosította a maga életét. Ugy olvastam, hogy némely nemzetközi újabb kiállítás rendezésétől ez a gondolat nem volt egészen idegen. Erre való tekintettel pedig meglepő, hogy nálunk nem a kormány törekszik magának ilyen biztosítékot szerezni, hanem hogy mások, a kik különben nem szoktak felette gyengéd érzelmekkel lenni a kormány iránt, erőnek erejével ellátni akarják ezzel a gouvernementalis életbiztosítással. Ámde ha e házban, igen helyesen, oly ügyben a pártpolitika hallgat és csak az országos politika érdekében kívánják a nemzetközi kiállítást: ki biztosít bennünket arról, hogy az európai kormányok két évvel a chicagói kiállítás után, ha hajlandók is reá, képesek lesznek polgáraikra oly nyomást gyakorolni, hogy a mi kiállításunkon részt vegyenek, mint kiállítók ? Mert arra, hogy mint látogatók részt vegyenek, semmiféle hivatalos pressio nem kényszerítheti őket. Hallottam ugyan azt a nézetet, hogy ide fognak jönni az emberek és hasznunk lesz a jövetelükből, mert a Keleten még nem volt kiállítás. Hát a kik ilyen nagy súlyt helyeznek a keleti jellegre, azokat figyelmeztetem, hogy 1885-ben is tettünk már e részben némi kísérletet. Ha azok, a kik akkor ezen ügynek élén állottak, jónak látják, elmondhatják azokat a nevezetes tapasztalatokat, melyeket ez irányban tettek. Annyit azonban én is mondhatok, hogy ezek a tapasztalatok nagyon biztatóak nem voltak. A mi pedig azt illeti, hogy egy Keleten rendezendő kiállításra jönni fognak az emberek, hát tudnunk kell, hogy tulajdonképen kik fognak jönni ? A keletiek vagy a nyugotiak ? Ha keletiek jönnek, akkor azzal az éles megfigyelési talentummal, a mely a keleti emberek tulajdona, látni fogják, hogy Magyarország rendezett egy nagy tárlatot, melyen ő maga meglehetősen alárendelt positiot foglal el, melyre a pénzt külföldiektől kapta és melyen az ő kormánya körülbelül azt a szerepet viszi, mint valamely színházi director, a ki egy idegen inrpressarionak a truppja számára bérbeadta a l maga színházát. (Derültség.) Tudjuk, hogy ennek rendesen mi a vége. Akármennyi fpénz jöjjön be, azt az impressario teszi félre, akármennyi művészi babér teremjen ott, azt mind az idegen trupp kapja és akármilyen blamage keletkezzék is, ez mind a színházi directoré, a ki felültette a közönséget. (Úgy van! Úgy " van! jobb felöl.) Hogy aztán ilyenek a keleti embereknek valami nagyon imponálnának, azt én hinni nem tudom. Vegyük most az éremnek a másik oldalát. Jönni fognak a nyugoti emberek. Hát ezeknek legnagyobb része újabb időben, ha valamely kiállításra megy, oda tisztán exoticus mulatságkedvéért jár, ügyet se vet sem politikára, sem államiságra és ez a rész, azt megengedem, valószínűleg sokkal jobban fogna mulatni egy nemzetközi, mint egy nemzeti tárlaton. A mi pedig azt az igen csekély részt illeti, a mely még mindig komoly tanulmányok czéljából látogatja a kiállításokat, arra nézve feltétlenül érdekesebb egy kimerítő magyar kiállítás, minden idegen és kölcsönzött ezifraság nélkül, mint oly kiállítás, a melyen ötödször vagy hatodszor bámulhatja ugyanazokat az emeritált kiállítási tárgyakat, a melyek az utolsó kiállítások mindegyikén sorra figuráltak. De a politikai okok során halottuk azt is, hogy a budapesti világkiállítást Bécsben nem akarják és hogy nekünk ilyent kell rendeznünk abból a czélból, hogy Ausztriától való gazdasági függetlenségünket demonstráljuk. Azonban az igazság érdekében constatálom, hogy Bécsben idáig egyetlen hang sem hallatszott a budapesti világkiállítás terve ellen. Sőt én nem is hiszem az osztrákokat oly naivoknak, hogy ily terv kivitele ellen bármit is tennének. Miért is elleneznék ők a budapesti nemzetközi kiállítást % Hiszen ha nemzetközi kiállítást rendezünk, az elsők, a kik itt megjelennének, az osztrákok lesznek. A közelség okánál fogva, ők abban a helyzetben volnának, hogy régi és megedzett iparuknak egész gazdagságát és sokoldalúságát itt bemutassák. Ok ezt a kiállítást dominálnák. Az idegen pedig, a ki idejönne, hogy ha komoly tanulmányozási szándékkal jönne, ha szakértelemmel és nyitott szemekkel vizsgálná a dolgokat, oly benyomásokkal távoznék, a melyek a mi gazdasági önállóságunknak hírét aligha növelnék. Én erősen hiszem, ha megszavaztatnák az osztrák nagyipar képviselőit, vájjon országos vagy nemzetközi kiállítás tartassék-e Budapesten: azok egytől-egyig a, nemzetközi kiállítás mellett fognának szavazni. Ennyit a kiállítás politikai oldalára nézve és most térjünk át a gazdasági részre. Vannak, a kik azt mondják, hogy nemzetközi kiállítást