Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-574

614. orssságos ülés ISftl, deezemf»er9-én, szerdán. 3 SS Azt hiszem, multam nem azt mutatja, hogy működésem csak haszontalan munka volt (Élénk helyeslés bal felől.) és azt sem mutatja multam, hogy valaha szédelgőkkel vagy zsarolókkal állottam volna össze. (Ügy van! Úgy van! a balés szélsőbalon.) Nagyon jól ismerem azt a közmondást, mely francziáúl az mondja: »Dis moi qui tu hantes et je te dirai qui tu es« és mindig óvakodtam ilyfajta egyének társaságától és nagyon megfontolom, mielőtt egy munkát megkezdek, kikkel kezdem azt és legyenek meggyőződve, csakis úgy contempláltam a világkiállítást, hogy a rendezés és szervezés nem külföldiekkel, hanem tisztán magyar rendezéssel, magyar pénzügyi bizottsággal, pénzügyi művelettel legyen létesíthető. (Helyeslés bal felől.) A contemplált terv szerint a kormány nevezné ki a szervező bizottságot, mely a financiális műveletet vitte volna keresztül a magyar állam megterhelése nélkül; a kormány nevezte volna ki a juryt, a mely ítélt volna a kiállított tárgyak felett; a kormány adta volna a diplomákat és kitüntetéseket. Ha szembe állítom a költséget, a mely a kormány tervezete szerint elő fog állani, az általunk tervezett világkiállítás költségeivel: talán több költség állhat elő, de az bizonyos, hogy nem igen nagy lesz a különbség. A t. előadó úr colossalis összegeket mondott, a mikbe a kiállítások kerülnek. Igenis, a párisi kiállítás került 40 millió frankba , de ne tessék elfelejteni, hogy ott először az Eiffeltorony építésére öt millió frank segélyt adtak; továbbá az erőátvitelre, vilíanyossági czélokra egy és fél milliót adtak, más speciális kiállításokra szintén másfél millió segélyt adtuk. Ez maga körülbelül 8 millióba került. Eddig pedig még világkiállítás egyáltalában nem volt, a hol az erőátvitelt és gőzerőt a rendezők állították volna elő. Mit kívánt volna a kormánytól az a bizottság, mely a mi kiállításunkat rendezte volna? Csakis a rendőri felügyeletet és ünnepélyek alkalmával a sorkatonaságot. És mit kívántunk volna a várostól? Csakis a vizet és a gázt, a mit a város könnyen megadhatott volna, mert 1895-ben ezeknek előreláthatólag nagyon miniminimalis ára lesz. Ez lett volna az, a miben az állam vagy pedig a város direete érdekelve lett volna. Ez az a nagy fiasco. Arra, hogy Parist vagy Chicagót le akartuk volna főzni, nem gomloltunk: de tudomásunk van arról és az egész világ tudja, hogy ma hála istennek egész Európa jobban érdeklődik Magyarország iránt, mint ezelőtt 20—25 évvel, mert akárhogy takargassák is, de az érdeklődést ezen állam iránt, mely képes volt magát ezer évig fentartani és ennyire fejlődni, nem tudták elzárni. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De az egész kiállítási tervnek és a miileni um ünneplésének sokkal messzebb menő hordereje közgazdasági oldalánál annak politikai oldala. (Helyeslés bal felől.) És ha AusztriaMagyarország nagy hatalom; ha minduntalan Magyarország erőinek — tessék a delegatio tárgyalásait elolvasni — a nagyhatalmi exigentiáknak megfelelő igénybevételét látjuk: akkor követelem a magyar állam részére (Zajos helyeslés bal felől.) ennek kifejezésre juttatását, nem pedig csak szép szavak kíséretében ezen ország leszállítását a provinciák niveaujára. (Élénk tetszés felől.) Országos kiállításokat rendeznek Steyerországban, Csehországban Prágában, ha a Grewerbe-Vérein 25 éves jubileumát ünnepli; de mikor a magyar nemzet ki tudta vívni, hogy ezer éven át fennáll itt és folyton fejlődik és mikor az utolsó kiállítás után mindenki azt mondta hogy iparunk fényes és hogy nem kell telisünk a külföldtől és azóta is fejlődtünk, mint az előadó úr maga is mondja és most egyszerre visszatörpülünk és meghúzzuk magunkat és egy millenniumi ünnep alkalmával országos kiállítást rendezünk. Ez a politikai momentum. (Helyeslés és tetszés bal felöl.) De a közgazdasági momentum is a világkiállítás mellett szól, mert Magyarországon egy nagy faetor hiányzik: a tőke. És én azt hiszem, hogy ha e rohamos fejlődésben a főváros és a vidék is nem fog alimentáltatni külföldi tőke által: be fog következni egy reaetio, melyet Ausztriában »Krach«-nak neveztek és a mely most egyedül Magyarországot sújtaná és a melynek nemcsak kereskedelmünk, hanem iparunk is meginná a levét. Mikor tervemet érleltem, először az iparosokat kérdeztem meg és azoknak a véleményük akkor az volt — ma úgy látszik más— a mi után mindig imádkozunk, azaz, hogy a gazdának jó termése legyen, mert akkor van pénz az országban és czikkeínk elkelnek; már pedig egy jól sikerült világkiállítás sok pénzt fog az országba, hozni és felér, egy pár jó terméssel. Akkor féltek az országos kiállítástól, mert azt mondták: 1885-ben készült dísztárgyaink ma is műhelyeinkben hevernek, mert nem volt vevőközönségünk, hiányzott az a. számtalan idegen, mely egy országos kiállítás iránt nem tud érdeklődni. Mert hiszen akkor nem volt nálunk több. mint 4—5.000 idegen. Erről csak ágy lehet tenni, ha a külföldet direete mint faetor érdekeljük, a mit csak világkiállítás útján lehet elérni. Felhoztam ez Eiffel-tornyot. Mi oly szerencsés helyzetben vagyunk, városunknak oly csodálatos szép fekvése van, mely érdekesség szempontjából felér az Eiffel -toronynyal. Ha öt év múlva kiállítást rendezünk, mindenesetre leszünk azon a magaslaton, a melyen 1873-ban Bécs 41'