Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-556

S56. orSiágos ülés 181 ez nemcsak tandíj, hanem egyúttal eltartási díj és ez lényeges különbség. Ez a 600 frt bizony a mi viszonyaink közt a kevésbbé vagyonos szülők számára oly nagy összeg, melyet nehezen viselhetnek el, Már pedig kívánatos volna, hogy a kevésbbé vagyonos szülők is mentől többen adják gyermekeiket ezen pályára. Vannak ugyan alapítványok, minő pl. a Buttler-féle és a városok es municiphimok részéről tett alai ítványok közt a Debreczen városé, a melyek az illető muuicipiumok ajánlatára többnyire kevésbbé vagyonos szülők gyerme keivel töltetnek be, a mi rendjén is van, mindazáltal kívánatosnak tartanám, hogy ezen alapítványok száma, ha ezt pénzügyi viszonyaink megengedik, emeltessék. Azt gondolom, hogy e tekintetben az ellenzéknek mindkét árnyalata részéről azzal az előzékenységgel fogna találkozni a t. honvédelmi minister úr, a melyet a t. minister úr a magyar katonai tanügy fejlesztése tekintetében eddig mindig tapasztalt. (Helyeslés bal felől.) Azonban természetes, hogy ez nem rögtön megoldható kérdés. A mi a honvédhadapród iskola felállítását illeti, megvallom én azt csak másodsorban pártolnám, a mennyiben én a magyar honvédtisztikart magasabb szellemi niveaura akarnám emelni és azon fentartani, olyan niveaun, a milyet a Ludovica-akadémiában való katonai nevelés ad; mert tagadhatlan, hogy itt vah,miyel általánosabb tudást és magasabb niveaut nyernek a növendékek, mint a milyet a hadapród-iskola adhatna. Ezen szempontból én részemről a honvéd tisztikar kiképzését inkább pártolnám az eddigi alapon, mint a hadapródiskolák felállítását. Ennyit egészen rövides megjegyzésül a megpendített eszmére. Egyébiránt a kormány úgy a véderő-bizottságban, mint a házban alkalmat adhat az eszme megvitatására, valamint alkalmat adhat a honvédelmi költségvetés tárgyalása is. Részemről attól sem idegenkedném, hogy erre a czélra fordíttassák az a pénz is, mely mos!- a közös* hadsereg katona nevelőintézeteiben 120 magyar állami alapítványi helyen elhelyezett magyar ifjú nevelésére fordíttatik, a hol magyar pénzen a magyar ifjak elnémetesíttetnek. (Igás! Űgy van!-a szélső baloldalon.) T. ház! Minthogy itt egyáltalában a magyar tisztikarról van szó, — mert ennek egy részét fogják képezni azok, a kik a törvényjavaslat alapján fognak a honvédséghez átlépni — engedtessék meg megjegyeznem, hogy bizonyos irányú hanyatlást tapasztaltam. Minthogy pedig ez a hanyatlás most kezdődődik, intő szózatra van szükség, hogy szűnjék meg. . október é-ftn, kedden, gi Míg ugyanis örömmel látjuk, hogy a katonai képzettség fejlődőben van, addig a honvéd tisztikarnak másik és nem jelentéktelenebb feladata, tudniillik a magyar nemzeti társadalommal való benső összeolvadás, a^zal együtt való érzés, a magyar állam nyelvének mindenütt való müvelése. mire nézve pedig a hondvédség élén álló általánosan tisztelve szeretett és népszerű főherezeg oly nemes példával jár elő, {Tetszés.), mondom, ennek a feladatának teljesítése és ez érzés, fájdalom az újabb időben —tisztelet a kivételeknek — a honvédség egyeseinél hanyatlóban van. Magam is számtalanszor tanuja voltam, hogy a magyar honvéd tisztikar tetszeleg azzal — nem tudom kinek, magának-e, vagy a közös hadseregnek, — hogy a német társalgást nyilvános helyen tüntetőleg kezdi folytatni. Fájdalommal kell ezt kifejeznem, mert a honvédség régi idejében ezt nem tapasztaltain. A nemzet a honvéd tisztikart mindenütt, mint a magyarosítás egyik tényezőjét tekinthette. Hogy pedig ilyennek is kell lennie, hogy ez intentioja is volt a honvédség felállításakor, hogy e nemzeti intézmény tisztikara magát mindenütt, mint. nyelvben, szóban, érzületben magyar katona viselje, hivatkozhatom arra tényre, hogy boldog emlékű Andrássy Gyula gróf, a kiegyezés óta az első honvédelmi minister erre a feladatra különös súlyt vetett és a honvédzászlóaljak elhelyezésénél akként járt el, hogy az idegen ajkúak közé, mint egy kis magyar szigetet helyezte a magyar ajkú honvédeket, kik a magyar állameszmét ós a magyar állam nyelvét voltak hivatva képviselni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ebben a tekintetben, mondom, bár katonai képzettség szempontjából haladás constatálható a honvédség tisztikarában, fájdalom, nem látom a haladást, sőt imitt-amott visszaesés tünetei mutatkoznak. Azért hallattam szerény szavamat, hogy az innen, a parlamentből, intő szózatul hangozzék azon egyébként oly jeles tisztikarhoz, arra nézve, mit vár tőlük a magyar nemzet. A magyar nemzet, mely nem kiméli tőlük a pénzáldozatokat, azt várja, hogy a tisztikar valóban nemzeti maradjon, nemcsak hivatalos nyelvében, hanem a társadalmi érintkezésben és érzületében is gondoljon arra, hogy a mindnyájunktól szeretett és tisztelt uralkodónknak letett eskü mellett a magyar alkotmányra is megesküdött. Ne engedje tehát magát sem el germanizáltatni, sem elfeketesárgíttatni, hanem maradjon nevexetes factora a magyar állameszme terjesztésének. Ezt várjuk mmdanyian, midőn ez intézmény felvirágoztatásától semmi áldozatot nem sajnálunk. Minthogy pedig a jelen törvényjavaslat is egy mód a honvéd-tiszti-