Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-567
24S o^ 7 ' orsirtgos Illés 1891 tével járó törvényes határozmányok törvénybe iktatását jelenti; tehát épen jogi helyzet megalkotásáról van szó, mely absolute nem jelentheti azt, hogy egyéni uralmat akarjunk a jogállam fölé helyezni. Ezt el méltóztatott mondani épen, hogy súlya legyen a képviselő úr szavainak azok előtt, kik a tárgygyal közelebb nem foglalkoztak. (Úgy van ! jobb felöl.) Végül t. képviselőtársam közjogi szempontból is kifogást emelt a 2. §. ellen és pedig azért, mert — mint mondja — nem engedheti, hogy létező törvény rendelettel módosíttassék. Igaza van t. képviselőtársamnak. Ezt én sem engedném meg, de ilyet nem is kér a kormány. Nincs itt arról szó, liogy törvény rendelettel módosíttassék, hanem arról, hogy a törvényhozás, mint már mondtam, ezen egyezménynek törvénybe iktatása álta] maga módosítja bizonyos tekintetben a fennálló kereskedelmi törvényt és csak azt engedi meg a kormánynak, hogy ezen általa törvényileg eszközölt módosítást a belforgalomban is alkalmazza. Tehát ez nem személyes hatalmat jelentő rendelkezésnek törvénybe iktatása, hanem egy törvény alkalmazása. Ezek után, t képviselőház, utalva arra, hogy ezen egyezménynek ily értelemben való megalkotása valóban élénk szükség kielégítésére vezet és hogy ez által lehetséges lesz oly alapot teremteni, a melylyel a magyar forgalmi politikának is meg fogjuk adni azon előnyöket, a melyekre a szabad mozgás tekintetéből is különös súlyt kell vetnünk: kérem a t. házat, hogy az egyezményt, illetőleg a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. Jíílgy István jegyző: Irányi Dániel! Irányi Dániel; T. képviselőház! (Halljuk!) Miként Beöthy Ákos t. képviselőtársam, úgy én sem állhatom meg, hogy sajnálatomat ne fejezzem ki azon közöny felett, a melyet ezen fontos törvényjavaslat tárgyalásánál tapasztalunk, a mennyiben a ház tagjainak óriási többsége távolléte által tündököl. (Felkiáltások, jobb felöl: Ott is!) Itt is, ott is. Én a kötelességérzet hiányát saját pártfeleimnél sem fogom soha leplezni. (Helyeslés.) Azt ép úgy hibáztatom, mint ha önöknél tapasztalom ; de végre szükséges, hogy hangok emeltessenek, a melyek ezen hanyagságot méltókép megbélyegzik. (Helyeslés.) A mi már az előttünk fekvő törvényjavaslatot illeti, abban is egyetértek Beöthy Ákos t. képviselőtársammal, hogy hiba volt, hogy ezen nemzetközi egyezmény csupán az igazságügyi bizottsághoz, nem pedig egyszersmind legalább a közgazdasági bizottsághoz utasíttatott, mert ha nem «zenved is kétséget, hogy ezen egyezményben különös súly helyeztetik a kérdés igazságügyi oldalára, ép oly bizonyos, hogy annak ternovember 3-4n, kedden. mészete, lényege közgazdasági. Meglehet, hogy a t. minister urat, midőn az egyezményt csupán az igazságügyi bizottsághoz kérte utasíttatni, azon szándék vezérelte, hogy ezen egyezmény mielőbb a ház elé kerüljön; de én azt gondolom, hogy ha egy másik és nevezetesen a közgazdasági bizottsághoz is utasíttatik, ez által időt nem veszítettünk volna. A tárgyalás alatt levő . egyezmény most esztendeje köttetett Bernben és hogy a kormány sem látta szükségesnek annak előbbvaló benyújtását, azt csak annak tulajdoníthatom, hogy egyáltalán véve nem volt sürgős, mert különben az előterjesztés egy álló esztendeig nem késett volna. Ha tehát most egy pár nappal később intéztetik is el, az valóban már nem tehet nagy különbséget, annyival kevésbbé, mert záros határidő a ratificatiora, az egyezményre kitűzve nincs. Én ennélfogva arra kérem a t. házat, ho^y tekintettel arra, miszerint ezen egyezmény különösen ós lényegileg közgazdasági természetű, azt a közgazdasági bizottsághoz is utasítani méltóztassék. A mi a második szakaszt illeti, a melv ellen Beöthy Ákos t. képviselőtársam felszólalt, e részben is csatlakozom az általa mondottakhoz 1 , nem állván ellene azon felvilágosítás, a melyet xtgy a t. előadó, mint a t. minister úr az imént elmondani méltóztatott. Mert igaz ugyan, hogy az faltai, hogy ezen egyezmény a magyar törvénybe iktattatik, az törvényerejűvé válik; mindamellett nem szenved kétséget, hogy ha ennek alapján a minister felhatalmaztik, hogy a magyar kereskedelmi törvény néhány intézkedését módosítsa, tulaj donképen ő ruháztatik fel törvényhozási hatalommal. Ha az állana, hogy valamely külföldi hatalommal kötött egyezmény beczikkelyeztetvén, ez által eo ipso magyar törvénynyé válik és ez semmi aggodalomra nem adhatna okot, úgy ha ezen esettől eltekintünk és ezt más esetekre akarjuk alkalmazni, megvallom, a törvényhozásvalóságos labirynthusussá bonyolódik össze. Méltóztassék például feltenni, hogy kötnénk a bűnösök kölcsönös kiszolgálása tárgyában valamely állammal olyan egyezményt, a mely a magyar büntető törvénykönyv némely intézkedéseit módosítaná és miután törvénybe iktattatott, az igazságügyi minister felhatalmaztatnék, hogy a magyar büntető törvénykönyv illető szakaszait rendeleti úton módosítsa, ily módon utoljára igen sok kérdésre nézve a magyar törvényhozás a maga önálló törvényhozói jogát más államokkal megosztaná és csak azután, hogy a kormány más állammal bizonyos kérdésekre nézve megegyezett, lehetne annyiban hozzászólása, hogy vagy általában elfogadná, vagy elvetné az egyezményt. Mert egyezményeket, a mint a tapasztalás is mutatja, csak úgy lehet a
