Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-562
562. országos ülés 1891. olíóber 20-án, kedden. 161 fogom ezt tenni soha,mert tudom, mivel tartozom a ház méltóságának. Másik megjegyzésem ez. Felette örvendek, hogy megfogamzott agyamban az az ötlet, hogy pénteken kibúzzam az ülést, mert különben nem hallhattuk volna a gyönyörű beszédeket. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a szavazás. Kérdem: méltóztatik-e az 1. §-t elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) k ház többsége elfogadta az 1. §-t. Következik a 2. §. Josipovich Géza jegyző (olvassa). Helfy Ignácz: T. ház! Bocsánatot kérek az igen t, igazságügyniinister úrtól, hogy akkor, mikor a pénzügy rninister úr saját bevallása szerint csak azért szólalt fel, hogy a t. igazságügyniinister úr időt nyerjen, hogy szóhoz jusson (Ellenmondások jobbról) — vagy méltóztatott magát kifejezni, hogy csak ezt az időközt akarta kitölteni — bocsánatot kérek, mondom, az igazságügyminister úrtól, hogy az ő felszólalását neháuy perezre késleltetem és magam vagyok bátor a t. ház fi gyeimét igénybe venni, csak abból a czélból, hogy néhány megjegyzést tegyek a pénzügyminister úr azon válaszára, melyet minapi felszólalásomra adott. Örvendek, hogy négy napi vita után végrevalahára a kormány a minister úr szájával őszintén bevallotta annak okát, hogy miért kívánják az indemnitas időtartamát oly szokatlan hosszú időre megállapítani. Válaszával a t. minister úr nyíltan megerősítette gr. Apponyi Albert képviselő úr amaz állítását, a mely az aggódó óvatosságra vonatkozott. Kimondta más szavakkal: azért kérik az imdemnitast öt hóra, hogy lehetetlenné tegyék, hogy mi a költségvetést agyonbeszéljiik. Először magát az állítólagos tényt kell rectificálnom. Mikor a közigazgatási vita alatt mi ismételten kértük a kormányelnök urat, szakítsa félbe a vitát, mert hiába igyekszik a javaslatot keresztül erőszakolni és ő insistált, megértetve velünk, hogyha kell, őszig is tart minket: akkor emelkedett ez oldalról egy hang, mely azt mondta: no hát akkor költségvetés sem lesz. De hogy azt valaha a mi pártunk kijelentette volna, hogy minden ok nélkül a költségvetést agyon akarja beszélni: ez oly állítás, a mely minden alapot nélkülöz. Kérdem az igen t. minister urat, mi hatalmazta föl akár őt, akár a kormánynak, vagy a kormánypártnak bármely tagját, hogy rólunk, mint komoly politikai férfiakról, mint komobj politikai pártról, feltegye azt, hogy csupán csak passióból, minden kényszerítő, nagyfontosságú ok nélkül, olyan eszközhöz nyúljunk, a mely mindenesetre csak ritkán használható a parlamentaris életben'? A t. minister úr és társai is hivatkoznak a múltra. Szálljunk szembe ezzel a múlttal. Mióta ez a képviselőház fennáll, kétszer volt, mondjuk, agyonbeszélés ; fogadjuk el, hogy az utóbbit is annak nevezzék. Milyen volt ez a két alkalom? Valami csekély kérdésről volt szó? Első ízben szó volt a parlamentarismusnak bisisaról, a választási jogról, a melyet egy törvényjavaslattal meg akartak csonkítani, tetemesen megcsorbítani. -\ másik megint oly kérdés volt, a mely az önkormányzatnak, vagyis a polgárok önrendelkezési jogának, a municipalis szabadságnak, a közszabadsági ak hasisát akarta megtámadni az által, hogy mindent a kormány kinevezésétől akart függővé tenni. Ily két nagyfontosságú kérdésnél határozta el magát az ellenzék ily ellenállásra. Igaz, hogy a volt ministerelnök utolsó beszédében, melyet választói előtt tartott, igazolni igyekezett amaz elsőt a másikkal szemben és kiemelte, hogy e kettőt nem lehet összehasonlítani, hogy akkor sokkal fontosabb dologról volt szó, hogy azt igazolni lehetett, de az utóbbit nem. (Zaj. Halljuk! Halljuk! a ssélső baloldalon.) Herman Ottó: Tanácskozást kérünk! Elnök: Csendet kérek! Helfy Ignácz: Megvallom, hogy mikor a volt ministerelnök ezen nyilatkozását olvastam, két irányban rendkivííl csodálkoztam. Először azon, hogy ugyan abban a beszédben ő merte felhívni az országot a mi pártunk kiirtására azért, mert azt cselekedtük most, a mit évekkel azelőtt ő nagy buzgón cselekedett velünk együtt. (Igaz! Úgy van! ,a szélsőbalon.) Másodszor csodálkoztam azon a logikán, melylyel bebizonyítani iparkodott, hogy az agyonbeszélés akkor sokkal indokoltabb volt, mert az egy rettenetes törvényjavaslat volt; de elfelejtette, hogy az a törvényjavaslat később törvénynyé vált és hogy azon törvény alapján ő 15 esztendeig kormányzott (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) és 15 esztendőn át négyszer, vagy ötször választásokat ejtett meg, a nélkül, hogy valaha eszébe jutott volna azt az égbekiáltó választási törvényt megváltoztatni. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Mondom, csak rendkivííli alkalmakkal szokott az ellenzék ily eszközökhöz nyúlni. Ha tehát a kormány mégis attól fél, hogy még azon rövid idő alatt, mely ezen országgyűlésből hátramarad, előfordulhat ily eset: én ebből csak azt sejthetem, hogy a kormány talán megint az alkotmány életébe olyan mélyen belevágó és sértő javaslattal akar előállani, a melyre nézve előzetesen senki sem vállalhat semmi kötelezettséget az iránt, milyeu eljárást fog követni. A t. pénzügyminister úr — a kinek beszédén,
