Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-532

fö>. országos ülés 1891 de az is a megyék érdeme, a megyéké, nem az atyáskodó osztrák kormányé, mert a megyék utasításai nyomán működtek közre követeik. (Úgy van! a szélsőbalon.) Hogy az ipar nálunk ki ne fejlődhessék s az a kevés, a mi egyes speciális ágában itt-ott még megmaradt, az Ausztriából való behozatalt ne nehezítse, mit csinált az osztrák kormány? A vámok az ő kezében lévén, azt tette, hogy míg az osztrák gyártmányokra — mi lévén Mária Terézia atyáskodó gondosságától Ausztria consummensei — a magyar határon átjövetelök alkalmával csak H százalékot vetettek ki, addig a magyar ezikkért, ha Ausztriába akarták szállítani, 30 százalékot kellett fizetni. íme, ez volt akkor a kölcsönösség. (Felkiáltások a szélsőbedon: Szép kölcsönösség!) Továbbá, hogy némely magyar árúk és nyerstermények ne jussanak Ausztrián kívül a külföldre, Törökországba, vagy Lengyelországba, hanem Ausztria, Bécs olcsón jusson terményeinkhez : ezek árát lenyomta az osztrák kapzsiság és a magyar terménynek, mint a lónak, a bornak, a szarvasmarhának kiviteli vámját oly magasra emelte, hogy azt ne bírják meg a termelők, hanem hogy azok kénytelenek legyenek ezeket Ausztriába vinni, hol — mint mondám — csak 3 százalék volt a vám. Még a legnagyobb kiviteli czikkünknek: a bornak vámját is felemelte. Ezen időben ugyanis Lengyelország önálló állam volt és onnan tetemes pénz jött Magyarországba a borért. Mondom, még a bor vámját is felemelte csak azért, hogy azt Bécsben olcsón vehessék meg a bécsi kereskedők, kiknek az a privilégiumok volt, hogy a Dunán vám nélkül szállíthatták a magyar bort kifelé. (Úgy van! a szélsőbalon.) Ugyanis I. Lipót alatt megalakult az »Orientalische Gompagnie«, melynek székhelye Bécsben volt s melynek kizárólagos szabadalma volt, hogy a magyar borokat a Dunán szállítsa külföldre. Ez az »Orientalische Compagnie«, melynek főraktárai és részvényesei Bécsben voltak, így szívta és emésztette fel Magyarország zsírját a maga javára. Sok adatot lehetne még erre vonatkozólag felhozni, de nem akarok igen messzire kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk! szélsőbal felől.) Említettem a szellemi haladás terén néhány praegnans példát, most felhozom azokat az adatokat, a melyek bizonyítják, hogy anyagi téren is mennyire gátolták fejlődésünket. (Halljuk! Halljuk!) Nevezzük meg hát azt a mi igazi gátlónkat a maga nevén és ne bántsuk a szegény vármegyét azzal, hogy a múltban ő volt az oka, hogy nem fejlődhettünk. Nem kell elferdíteni a históriát; főleg tartózkodjék ettől a t. ministerelnök űr, a ki, sajnálom, hogy nincs most jelen. (Hdyeslés a szélső baloldalon.) Julius 16-ítn, csütörtökön. Q7 Van valami tragicum abb.m, t. ház, hogy a magyar vármegyék megszüntetését és az administratio államosítását épen egy vármegyei család sarja terjeszti a törvényhozás elé. A fiú öli meg az apját. Maga a t. ministerelnök úr is, az ő kiváló administrativ képességeivel, a mit szívesen elismerek, egy nagy hazafias vármegye ölén növekedett fel, a mennyiben Heves vármegyének alispánja volt. (Úgy van! a szélsőbalon.) De vegyük a Szápáry nevet fejlődésétől kezdve. (Halljuk! Halljuk !) A Szápáry-esalád régi vármegyei, egy bene possessionatus, középnemesi család, melyet a mostani mágnás úrfiak köznemeseknek szoktak nevezni, de én úgy momloin, hogy középnemes, mert a Szápáryak, nem pedig »Szapáry«-ak, tényleg bene possessionatusok voltak. A ministerelnök" úr őse Szápáry Péter volt, a ki családját mágnási rangra, emelte. Jól ismerem a kezeírását, mindig rajta volt nevén a két accentus s a helyet is ismerem, a honnan erednek. Ez Veszprémmegyében van t-i úgy hívják: Szápár, alias Gzápár. A ministerelnök úr őse Szápáry Péter tehát a vármegye ölén növekedett nagygyá s családját, mint vármegyei családot emelte mágnási rangba. Mint ifjú ember vitézkedvén, rabságba esett s nevét nemcsak a történelemben, hanem színmüvekben is megörökítették, mert ig*en sok kínzást kellett szenvednie török urától. Igen érdemes vitéz és vagyonos ember volt. Nagy összegű váltságdíját tehát részint a saját vagyonából, részint pedig mások adakozásából fizette ki s rabságából kiszabadulván, Mosony vármegye hálából alispánnak választotta. A Szápáry-esalád tehát egy valóságos alispáni család. Mosonmegyének igen sok ideig állott Szápáry Péter, mint kitűnő alispán, az élén. Később alországbíróvá emelkedett. Minthogy pedig szerző ember is volt, a Széehyektől és a Kéryektöl leányágon megvette a muraszombati várat és uradalmat és így emeltetett mágnási rendre. Ebben legnagyobb része Savoyai Eugennek volt, a ki Szápáry Pétert Mosonyból, a hol nagy uradalmai voltak, mint annak sok időn keresztül érdemes alispánját ismerte. (Egy hang szélsőbal felöl; Bécs felé hajlott!) Azt mondják itt körülöttem, hogy Bécs felé hajlott. E férfiúnak igaz, hogy a hazai történelemben nem volt valami nagy szerepköre, de mindenkor tisztességes és hazafias szerepet játszott. És én örömmel constatálom, hogy habár ő alkalmazkodó természetű volt is, annyiban, hogy például mikor II. Rákóczi Ferencz hadai elfoglalták Muraszombatot és Muraszombat várában bent ült fiával, báró Szápáry Miklóssal, önként megnyitotta a várat és letette a hűségesküt II. Rákóczi Ferencznek, úgy hogy az öreg