Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-532
582. országos ülés 1891, Julius 16-án, csütörtökön. g3 tudomásom szerint — meglepetéssel értesültem — az ottani tartományi kormány mindent csakis lengyelül hirdet. Tanuljunk a lengyelektől nyelvünkhöz való ragaszkodást és szeretetet és zárjuk ki úgy a »Pester Lloyd«-ot, mint más idegen nyelvű lapot az állami hirdetésekből. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Én e dologról csupán ennyit akartam szólni. A mi már most a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat czímet illeti, az, ágy tudom, eredetileg ez volt: »A közigazgatás és önkormányzat rendezéséről a vármegyékben« ; a bizottság pedig ezt a czímet ajánlja: »A vármegyei közigazgatásrendezéséről*. A t. többség és a kormány a ezímekre nézve bizonyos játékot szokott űzni még a törvényjavaslatoknál is. Emlékeztetem a t. házat a népfölkelési törvényre. E törvényjavaslatot annak idején bőven és kimerítőleg tárgyaltuk megelőzőleg már a véderő bizottságban is. És ha csak a népfölkelésről szólna a törvény, akkor a czím correct volna; de erről csak harmad-negyed sorban beszél s a törvény czélja tulajdonkép nem egyéb, mint a póttartalék szaporítása, vagyis mozgósítás esetén ismét bevonása a póttartaléknak a hadügyminister teljes rendelkezése alá, a 34—36 éves családapáknak újra bevonása az első sorba a combattansok közé. Mikor a véderő bizottságban e törvényjavaslatot behatóan tárgyaltuk, erről én meg győződvén s a honvédelmi minister ^úr nagyon erősködvén azon, hogy a póttartalék szaporítására égető szükség van, tekintve az európai többi hadseregek legújabb idevágó intézkedéseit, azt mondottam: ha szükség van erre védképességünk érdekében, hát meg kell lenni, hanem nevezzük meg a gyermeket a maga nevén s beadtam egy módosítványt a véderő-bizottságban, ajánlván e czím elfogadását: » Törvényjavaslat a póttartalék szaporításáról és a népfelkelésről«. Ekkor már a honvédelmi minister úr, kivel elvileg egy alapon voltam a póttartalékra nézve, kézzel-lábbal ellenkezett, tiltakozott és azt mondta, hogy maradjon csak az eredeti czím. Miért? Ha valaki a törvénykönyvet elolvassa és a tartalmat keresi, úgy is meggyőződik róla, mi van benne; de mert az eredeti czím kellemesebben hangzott, mint a közös hadügyminister járma alá bevonása a roppant mérvben megszaporított póttartaléknak: azért nem állott rá a t. honvédelmi minister úr a valódi tartalmat kifejező ezímre, hanem ragaszkodott az eredetihez. Hát ez egy példa és ezért mondom, hogy némileg játékot méltóztatnak íízni a törvényjavaslat czímével. Itt is így van. Miért nem mondják, hogy törvényjavaslat a megyék államosításáról, vagy a közigazgatás államosításáról, vagy miért nem használnak valami ilyen czímet, a melyben meg lehetne a rendszer valódi kifejezését találni. De kerülik a szót és szabatosabban hangzik nekik: a közigazgatás rendezéséről. Mindig ilyen álezíuihez folyamodnak, mely a tartalmat csak részben, mellékesen fejezi ki a lényeg mellőzésével. Szóval a keserű pilulát a kormányon ülő urak megakarják czukrozni. Ezt csak némi neme a — megengedem, nem rosszindulatú — szemfényvesztésnek. Én azonban megkövetelem, hogy a törvényhozás működése és annak productuma, a törvények alkotása, tiszta legyen, ezt a legnagyobb realitás követeli és így azt akarom, hogy a czím fejezze ki azt, a mi a törvényben foglaltatik. Mikor ezeket röviden a ezímre nézve felemlítettem, ugyanakkor szükségesnek tartom a ministerelnök úr egy igen súlyos vádat tartalmazó kijelentésére bővebben reflectálni, a mely kijelentésre mások is, nevezetesen b. Prónay Dezső t. képviselőtársam reflectált. De én más oldalról akarom ezen vádnak igaztalan voltát megvilágítani s ha megengedtetett másnak, kérem engedtessék meg nekem is, miután a ministerelnök úr maga vádolta a vármegyei intézményt azzal, hogy míg hatalmasok voltak a vármegyék, az ország nem fejlődött. Ez oly súlyos és merész vád, a melyet míg egy részről visszautasítok, másrészt annak ellenkezőjét, a mely még nem érintetett, szükségesnek tartom kimutatni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) A ministerelnök úr vádjával szemben b. Prónay Dezső t. képviselő úr igen szépen, szellemesen, a történelem alapján helyesen kimutatta, hogy a múlt században és a jelen század első felében, mikor még a vármegyék hatalmasok voltak, nem stagnált az élet Magyarországon, hanem fejlődött szellemi és közgazdasági téren is, és kimutatta, hogy a múlt század elején a vármegyék köréből indult ki a legtöbb ágazata azon culturalis és egyáltalán a társadalmat mindenben előbbre vinni hívatott mozgalmaknak, melyek a nagy Széchenyi működésében itt, Wesselényi működésében Erdélyben culmináltak. Szóval azon ősöket, kik annak idejében a vármegyéket vezették, vádolni legkevésbbé sem lehet. Azért, midőn tökéletesen igazat adok báró Prónay Dezső t. barátomnak, részemről azt kívánom, hogy világosítsuk meg kissé azokat a körülményeket, melyek valódi okai voltak annak, hogy a múlt században és ezen században, mindezen törekvések daczára, kellőképen nem haladtunk. Ha váddal illetik a vármegyéket, deríttessenek fel azon okok is, melyek voltaképen okozói voltak a hátramaradásnak. Mert hisz tagadhatatlan, fájdalom, még most is hátrább vagyunk a nyugati államok egynémelyikénél műveltség és előhaladottság tekintetében. De ne állítsuk magunkat oda bűnbakul j
