Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-552

652. országos fllés 1891. angnsitiii 14-én, pénteken. 515 egyáltalában az elégtételkövetelés nem volt | olyan, hogy az valamely büntető cselekményt involvált volna magában. Elfogadom, t. ház, és nem akarok a lovagiasság phasisain . keresztfílmenni, hogy bebizonyítsam, miként az elégtételt követelő cs. és kir százados úr a 163. §-ba ütköző bűncselekményt igenis elkövetett. A honvédelmi minister úr szíves volt e tekintetben bizonyítékról gondoskodni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) midőn Bakaiovich százados urat felhívta arra — mert féltek attól, nehogy véletlenül kisüljön, hogy a párviadalra való kihívás esete forog fenn (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) — hogy nyilatkozzék, vájjon megelégedtek volna-e oly elégtétellel, ha Ugron Gábor képviselő úr a sértést visszavonta volna és bocsánatot kért volna? Mit jelent ez? Nem azt-e, a mit a törvény, mint büntetendő cselekményt jelöl meg? Nem azt jelenti e ez, hogy az elégtételkérés súlyával Uselac százados úr arra akarta kényszeríteni Ugron Gábor képviselőt, hogy olyasmit határozzon el, olyasmit cselekedjék, a mit az a képviselő, hivatalos okirat tekintélyére támaszkodva, meggyőződése szerint nem tehetett? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Tehát azok a híres jogászok, kik nekünk törvényt alkottak, létező törvényekkel szemben nem látják meg a sérelmet. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha Chorin Ferencz képviselő úr azon nézetben van, hogy hiába mondanók ki a jelen esetben a mentelmi jog sérelmét, nem akadna Magyarországon bíró, ki valakit ezért elítélne; íme itt van a czáfolat, maga a btkv.; ez a törvény megállapította a mentelmi jog sérelmét büntető szempontból. Vájjon ezen esetben feltalálhatók-e azon ismérvek, melyek a mentelmi jog sérelmét megalkotják, erre nem szükséges az önök bölcsessége, azt a büntető törvénykönyv már elvégezte és hála Istennek, hogy elvégezte, mert önök, kikre a mentelmi jog védelme első sorban van bízva, a helyett, hogy azt megvédelmeznék, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) előáll anak és hivatkoznak praecedens esetekre, hol a mentelmi jog állítólag, szerintük ilyetén módon lett volna megsértve s mert ez esetben a ház nem intézkedett soha, intézkedni most sem szükséges. Abból, hogy nem intézkedett, a sérelem jogossá nem vált; a jogorvoslat elmulasztása a büntetendő cselekményt nem szabadalmazza. De a mentelmi bizottság többsége praecedensekre hivatkozik s nem veszi észre, hogy az ily esetekre nem híván fel a ház figyelmét, a legsúlyosabb kötelességszegésről tesz tanúságot, mert neki lett volna kötelessége a házat figyelmeztetni arra, hogy a mentelmi jog megsértetett, vagy érintetett. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ha e tekintetben a mentelmi bizottság többségének igaza volna — a mint szerencsére egyetlen egy állításuk sem való — akkor is kötelességmulasztásról tesznek tanúságot, midőn elismerik, hogy a házat hasonló esetekre figyelmeztetni elmulasztotta. De, t. ház és ez a legsúlyosabb momentum a jelen esetben, igaza van-e Chorin Ferencz t. képviselő úrnak abban, hogy a jelen esetben hiába állapítjuk meg a mentelmi jog sérelmét, mert arra büntető bírót Magyarországon nem találnánk? Sajnálattal kell kimondanom, hogy valóban ebben az egyetlen esetben igaza van. Mert a magyar büntető törvénykönyv katonákkal szemben minket egyáltalában meg nem oltalmaz és meg nem oltalmazott soha, és mindazon sérelmekért, melyeket mi polgárok tűrtünk és szenvedtünk a katonák részéről, a büntető törvénykönyv által mi soha elégtételt nem nyertünk, míg ha mi, polgárok sértettük meg a katonákat, mindnyájunkat saját bíróink elé hurczoltak és nagy éclat-val szokták a büntetést kimérni és a megsértett katonának az elégtételt megadni. Hol van itt, a paritás ? És ha büntető bíró csakugyan nem akadt erre az esetre, vájjon megalázhatja-e magát e törvényhozó testület annyira, hogy azért, mert a mentelmi jog sérelméért elégtételre kilátása nincs, inkább eltagadja a sérelmet és magára disputálja azt, hogy még a mentelmi jog sem sértetett meg ? (Helyeslés és tetszés a szélső baboldabon.) Én őszintén megvallom, hogy e sérelemnek constatálasa nélkül a képviselőházat egy nagy szégyen előtt látom. És én teljesen egyetértek Győry Elek t. képviselőtársammal abban, — és ezt senki sem fogja megczáfolni — hogy a szólásszabadság nem kizárólagos és egyedüli tárgya a mentelmi jognak; hogy a szólászabadság csupán folyománya annak a souverainitási jognak, melylyel mi a koronával a törvényhozásban egyezünk és hogy e souverainitás folyományaként a szólásszabadságot ép úgy kell tisztelni, mint minden souverainitást, t. i. feltétlenül, r És ha e feltétlen souverainitás daczára kimondja a t. ház, hogy a mentelmi jog a fenforgó esetben egyáltalában meg nem sértetett, akkor legyenek elkészülve, hogy az ezen esetben feladott souverainitás egyéb követelményeit sem fogják megoltalmazni többé. Kiadják a kezükből a törvényhozás souverainitásának a jogát s megengedik, hogy abba minden egyes a szólásszabadsággal való visszaélés czímén és a megtámadott egyéni becsület jogán, melyet kiki maga fog meghatározni, belekontárkodjék. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Hol van az a korlát, a meddig a parlamentet a további sérelmek ellen megvédelmezhetjük? 65*