Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-548

648. országos ülés 1891. augusztus 7-én, pénteken. 459 a törvényjavaslatnak úgy, a mint az benyújta­tott és a közigazgatási bizottság által előterjesz­tetett, egyes intézkedéseit helyesli, de egyes intézkedéseit kifogásolja. (Igaz! Úgy van! jobb felől) De épen azon nézetnek, melynek gróf Apponyi képviselő úr beszédében kifejezést adott, leginkább megfelel a törvényjavaslat mostani szöyege. Meri az kimondja az állami admini­stratio elvét, de a részletekre, melyeket a kép­viselő úr kifogásolt, nem terjed ki és így ő minden ellenmondás nélkül elfogadhatta volna azt, mint a hogy előbb mellette volt. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) De a képviselő úr. midőn az 1. §-nál fel­szólalt, szükségesnek tartotta felszólalását úgy tüntetni fel, hogy ő a ministerelnököt nem tartja elég érdemesnek arra, hogy ezen 1. §. intéz­kedését védelmezze, tehát ő tartja magát híva­tottnak arra, hogy ezt tegye. Ezen felszólalásában a képviselő úr el­ismerte az első szakaszba foglalt elv fontos­ságát és most, mikor mi szintén elismervén, azt törvényerőre akarjuk emelni, azt mondja, az nem ér semmit és ahhoz nem járulhat hozzá. De nem fogadhatom el a képviselő úrnak azon állítását sem, hogy ezen javaslatnak, úgy a mint most meg van állapítva, elfogadása által a kormány állása gyöngült és maga az állami administratio elve compromitálva volna. De hát az, a mit a képviselő iir javaslatba hozott, miként tegnap is bátor voltam említeni, vájjon többet ért volna-e'? Vájjon ha a kor­mány ezen elv kimondását sem bírta volna keresz­tülvinni, akkor az eredmény nagyobb lett volna? Engedelmet kérek, épen nem. Miként lehet azt mondani, hogy a törvény­javaslat sorsa biztosítva és annak keresztül­vitele lehetséges lett volna azon eljárás mellett a melyet gr. Apponyi Albert t. képviselő úr ajánlott, hogy tudniillik a törvényjavaslatnak általánosságban való elfogadása után vegyük azt le a napirendről és tárgyalását folytassuk ismét öszszel. Már tegnap voltam bátor kimutatni azon teendőket, a melyek az alkotmány követel­ményei szerint a törvényhozás őszi ülésszakának idejét igénybe veszik. Hogy azok mellett még ezen javaslatot is le lehetne tárgyalni akkor, midőn őszszel még a közigazgatási bíróságról szóló és egyéb javas­latok is be fognak nyújtatni, azt mint teg­nap, ma is tagadásba veszem és állítom, hogy az általános vita befejezése után a napirendről való levétel annyit jelentett volna, mint a javaslatnak az egész országgyűlési cyclus napi­rendjéről való levétele. (Igaz! Úgy van! a jobb­oldalon.) De eltekintve attól, hogy a parlamenti idő­beosztás szempontjából lehetséges lett volna-e a javaslatot őszszel, vagy esetleg még a költség­vetés tárgyalása után letárgyalni, azon nyilat­kozatok után, a melyeket a ház túlsó oldaláról Irányi Dániel képviselő úr, mint pártelnök tett, a navitásnak igen nagy foka szükséges ahhoz, hogy az mondassék: őszszel ezen javaslat ke­resztülvihető lett volna. (Helyeslés jobb felől.) A képviselő úr azt mondja, hogy ha az erkölcsi garantiák meg lettek volna, megszűnt volna az alap a támadásokra. Azon nagyfokú elkeseredésből ítélve, a melyet a t. túloldal ezen javaslat tárgyalásánál tanúsított, azt hiszem, bármilyen javaslatot nyújtott volna be a kormány, ugyanaz lett volna a sorsa. (Élénk ellenmondúsok a szélső bal­oldalon.) Apponyi t. képviselő úr szerencsét kívánt nekem ahhoz, hogy ez a párt a saját erejéből viszi keresztül ezt a javaslatot és pedig azon alakban, a minőben jelenleg van. Engedje meg, hogy ezen szerencsekívánatot én egy igen jó kívá­nattal viszonozzam. (Halljuk! Hailjuk!) A t. képviselőházat emlékeztetem azon küz­delemre, a mely csak néhány nap előtt a ház bal és szélső baloldala közt folyt. A lehető legélesebb küzdelem volt az s a képviselő urat ép oly erősen támadták meg a törvényjavaslat támogatása miatt, mint engem. Ha azon küzdelmek után most ismét baráti job­bot nyújtanak egymásnak, ezen barátság őszinte­sége iránt nem nagy bizalommal vagyok. (Derült­ség jobb felől.) Méltóztassanak megmondani, hogy hol van az összekötő kapocs ezen két párt közt? Talán a közjogi alapon? Ez iránt épen ellen­tétes az álláspontjuk. Vagy talán a belső admini­stratio kérdéseiben? Ebben is ellentétes az állás­pont köztük. Én tehát szerencsét kívánok neki ahhoz az éljenzéshez, melyben mostanában azon párttól részesült. (Élénk derültség és tetszés a jobb­oldalon.) Azt mondta gróf Apponyi Albert t. kép­viselő úr, hogy lett volna még egy más mód is e kérdés elintézésére. Hogy az a mód nem kivihető, ezt már voltam bátor elmondani; mert szerintem e kérdés elintézésére az ügy jelen stádiumában csak három mód kínálkozott. (Hall­juk ! Halljuk!) Az egyik mód lehetett volna: ragaszkodni a törvényjavaslat tárgyalásához, azt az obstructio daczára is folytatni a nyáron, őszszel, egészen a jövő 1892 szeptember 28-áig. Hogy ezt a kormány miért nem akarta s a többség miért nem akart e módhoz nyúlni, azt bátor voltam tegnap előterjeszteni — nem akarta azért, mert 58*

Next

/
Oldalképek
Tartalom