Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-545

545. országos illés 1891. augusztus 4-én, kedden. 395 fanyar gyümölcsként lepik el. (Bács Áihanáz leseivel nyugtalanul integet. Mozgás szélsőbal felől.) Vegyük, t. ház, midőn magasabb egyéneket illetnek vádakkal, ezekben az ügyekben eltart a vizsgálat sokszor 15—20 esztendeig is. Mi ennek a ezélja? Nem az, hogy rövid idő alatt nem lehet elintézni, hanem az, hogy bevárják, míg a bűntársuk közű! valamelyik legvénebb korifeus meghal s akkor azt mondják, ez volt ;Í legnagyobb bűnös, a ki el ha lál ózván, a vizsgálatot abban keli hagyni; vagy pedig hosszú időre kitolni, a míg az elévül s akkor azután beszüntetik az eljárást. Ezen méltóztassék segíteni, nem pedig ilyen törvényjavaslatot előterjeszteni. Vagy méltóztassék megnézni a mi büntető törvénykönyvünk 41. §-át, mely az elítélt csaló nagyurakról szól s ii melynek értelmében ezek elítéltetésük esetén is úri módon táplálkozhatnak. Hát igazságos törvény ez, t. ház, mely a nagy urakat elítéltetésük esetén semmi szenvedéssel nem sújtja? Vagy egyenlő jog-e az, a midőn az egyik vizsgálat alatt levővel ügyvédje értekezhetik, a másiktól pedig meg van tagadva az ügyvédjével való beszélgetés. Ilyen tarthatatlan állapot van elég a bűnvádi eljárásnál. Vagy mily igazságszolgáltatás az, t. ház, ha megtörténhetik az. mint a mire nálunk volt eset, hogy egy közjegyző, ki körülbelül 10 évig közjegyzősködött, a szegény árváknak pénzét elsikkasztotta, azután józan észszel még szökni is megkísérlette s mikor visszakerült a vizsgálati fogságba, a vizsgálat folytatcatván, az orvosok által constatáltatott, hogy már évekkel kineyezteíése előtt nem volt józan eszű, őt tehát elítélni nem lehet. De hála Istennek -- e közjegyző keresztény ember volt és megérdemelte sorsát — nem akadt bíró, ki ezeknek az orvosi leleteknek helyt adott volna. De lett volna csak zsidóról s lett volna csak más kiváló érdekelt egyéniségről a szó, nem tudom, hogy nem sikerűit volna-e a bíróságot ily orvosi constatálások által félrevezetni. Az összes zsidósajtó a védelmet megírta volna. És azután, ha csakugyan kimondatott volna az, hogy az illető közjegyző jegyzőségének ideje alatt, sőt már előbb is, nem volt tiszta eszénél: mi történt volna az ő általa felvett közokiratokkal? Valamennyi talán érvénytelen lett volna? S miután olyan nagyon hivatkozunk arra, hogy mily üebös, hatásos, boldogító intézkedés lesz a magyar nemzetre a kinevezés, hát csak arra nézve akarok egy péklát felhozni, hogy miként intézik el a kinevezett bírák az ügyeket. Vegyük csak például a bűnügyi eljárást. Megtörtént az az eset, hogy egy zsidó uraság agyonütötte a béresét. A vádhatóság vizsgálat alá helyezte, a végtárgyalás megtartatott; de már akkor constatáltatott, hogy az uraság nem volt tökéletes eszénél, mikor a béresét agyouütötte; s így az ügyész a végtárgyaláson a vádat elejtette: és nincs elégtétel a szegény béres neje és gyermekei számára. A törvényhozó testületnek oda kellene törekedni, hogy minden ilyen dolgon akkép segítsen, hogy ily ügyeket hivatalból terjeszszen fel a felsőbb fórumhoz. Hogy ne legyünk oly elfogultak és önhittek a kinevezési rendszerrel szemben, méltóztassanak megengedni, hogy egy más esetet, egy telekkönyvi esetet hozzak fel. Kis Péter megveszi Nagy István háíát. Benyújtja a telekkönyvi hatósághoz a tulajdonjog átruházása iránti kérvényt, de az elutasítja, azt mondván, hogy »Nagy István« nem azonos »Nagy Istvány«-nyal s a királyi táblának kellett végzést hozni: hogy az »lstyán« és »Istvány« név ugyanazonosnak elfogadandó. Ezért hát ne dicsekedjünk a kinevezési rendszerrel. A kinek sok ügye-baja van, keserű tapasztalatokat szerezhet bíróságainknál is. Az itt előforduló ecclatans visszaélések jellemzésére csak egy-két példát hozok fel. Egy szegény embert valamely pőrében elítélnek, de az ítéletet csak neki kézbesítik, nem pedig ügyvédjének. A szegény ember azt hiyén, hogy ha az ítélet kedvezőtlen, majd megfelebbezi ügyvédje, nem tett semmit. így az ítélet jogerőre emelkedett és a szegény ember ellen elrendelték a végrehajtást. S ha az ember ilyen miatt fegyelmi eljárást kér a bíró ellen, elutasítják. A jelen esetben is azt mondták: Miért nem ment az a szegény ember ügyvédhez? Pedig volt ügyvédje, de az ügyvéd nem kapott bírói értesítést. De baj van itt magában a parlamentben. Hol az igazság például abban, hogy a verificationalis bizottság igazol egy képviselőt, de elmarasztalja százakban? Ez a parlament szégyenfoltja ? Még néhány szót. Minden parlamenti tagnak becsületességéhez tartozik, hogyha bármely program in alapján e házba bekűldetik, annak nyilván kifejezést is adjon. De még nagyobb kötelessége, hogyha politikai programmját megváltoztatja —• a mikor nem elé:; az egyik pártról a másikra csak átcsúszni (Derültség.) — választói elé lépni és azt mondani; az én politikai meggyőződésem megváltozott, rendelkezzetek velem; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) én azt hiszem, hogy ezen a téren előbb boldogulok; de ha meggyőződésünk nem egyezik meg, a képviselőségről lemondok. (Helyeslés a szélsőbalon.) Kötelessége azután az elnöknél lemondását bejelenteni; és akkor, ha mint képviselőjelölt fellép, azon programmot 50*