Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-540
264 5W. orszftgos Més 18M. Julius 28-iln, kedden. javaslatban le van fektetve, ezen állításomat és kijelentésemet tartozó kötelességemnek kell ismernem, hogy megindokoljam, nehogy úgy látszassák, miszerint nagy szavakkal dobálózom, mely szavak értelmét talán felfogni sem vagyok képes. Annak, t. képviselőház, hogy ilyen visszaélések megtörténhetnek, sőt mondjuk, hogy bizonyos rendszerességgel periodiee előfordulnak, annak szerintem és a választó közönség ítélete szerint nem azok a tisztviselők az okai, a kik ezt elkövetik, hanem oka azon felső hatóság, mely az ily visszaélések megakadályozására hívatva volna, vagy hogyha már nem tudta megakadályozni, kötelessége voma azt példásan megtorolni. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azonban ezt nem teszik; sőt nem hogy megtorolnák, hanem — nem is kell említenem, mindenki tud hasonló esetet — az ilyen bajt elesinálják, mint a hogy szokták mondani, eltusolják. Mert hát azt a jó tánezos jegyzőt, azt a szolgálatkész szolgabírót, azt a társaságban víg czimborának bizonyult főszolgabírát, a kinek még a mellett nagy családi összeköttetései is vannak, ezért vagy azért a csekélységért, azért a haszontalanságért meghívatalanítani érdemesnek nem tartják. Ellenkezőleg, a ki az ilyen, úgynevezett magas körök kegyeiben álló hivatalnokkal szemben még szót is mer emelni, az attól kezdve egyenesen czéltáblájává lesz az apró-cseprő hivatalos szurkapiszkálá soknak (Derültség a szélsőbalon.) és hivatalom bántalmazásoknak, a nélkül, hogy valahol elégtételre csak számíthatna is. És ezeket, t. ház, igen jól tudja a nép; tudja, hogy a hivatalnok nem azért van a hivatalba állítva, hogy jogtalanul, sokszor gorombán, vagy erőszakosan bánjék az adófizető közönséggel ; tudja, mert hamisítatlan jogérzete megsúgja neki, hogy vele igazságtalanság lett elkö vetve; sejti, hogy valakinek kellene lenni, a ki az ilyen törvényszegésekre vigyázzon: mégis arról kénytelen meggyőződni, hogy nincs, a ki baját orvosolja. Tudja a nép azt is, hogy a hivatalnok azért van odarendelve, hogy hivatalában időzzön és hivatalos munkáját végezze; de milyen fogalma alakulhat, t. ház, az olyan hivatalnokról a népnek, a kiről azt látja, mint pl. egy árvaszéki ülnök teszi, hogy heteket tölt a tanyán, sőt a hivatalos actákat is magával viszi és mikor azokat keresik a levéltárban, nem találják; mikor előfordul és hallja a nép, hogy mikor a censor megjelenik a hivatalban és számon kéri a hivatalnok működését és kérdi, hogy szoktak e minden héten rendesen árvaszéki ülést tartani, azt feleli: »Kivétel nélkül méltóságos uram!« Pedig tudjuk, hogy legalább akkor három hete nem volt árvaszéki ülés. Mily fogalmai lehetnek a népnek az ellenőrzésre hívatott felsőbb hatóságról, ha látja, hogy senki sem veszi észre, hogy egyes subalternus hivatalnokok pénzért hivatalban hivatalos idő alatt magánmunkálatot teljesítenek, míg a hivatalos darabok rakásra nőnek és várják talán ítéletnapig is az elintézést. Milyen fogalmai lehetnek a népnek az ellen őrzésre hívatott felsőbb hatóságokról, ha látja, hogy az ily füle hallatára, szeme láttára erőszakoskodó hivatalnokok nemcsak hogy elnézik másnak erőszakoskodását és visszaéléseit, de maguk is résztvesznek benne. Nem ezen hivatalnokokat hibáztatja a nép azon visszaélésekért, hanem azt mondják, hogy azoknak oka a kormány és különösen a belügyaűnister. A miket eddig bátor voltam felhozni, azok eminenter a választott tisztviselőkre vonatkoztak. Ámde a mi az administrationalis subordinatiot illeti, meg vagyok győződve arról, hogy manapság már nem igen van különbség a választott és a kinevezett tisztviselőknek a kormánytól való függő helyzete közt: az egyik 19, a másik egy híján 20. Hogy azonban a kinevezett hivatalnokok egy cseppet sem jobbak, sőt — tiszteletbecsület a kivételnek — akadnak köztük még sokkal rosszabbak, mint a választott tisztviselők közt, azt tagadni, úgy hiszem, senki sem fogja; legalább én bátor leszek erre nézve néhány példát felhozni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) A személyekről hallgatok, csupán a tényt említem fel. Nem akarom azt sem kiemelni, hogy pl. mily visszás helyzet fejlődhetik ki egy város aclministratiojában vagy társadalmi életében, midőn azt látjuk, hogy oly kinevezett tisztviselők, a kiknek a város ügyeibe mondhatni beleszólásuk sem lehet, mert egy krajczárral sem vesznek részt azon község terheiben, mégis ők viszik a vezérszerepet a városi képviselőtestületben. Nem akirom azt sem felhozni, mily hátrányos az az igazságszolgáltatásra nézve, a mely teljesen független és részrehajlatlan nem lehet; azt sem említeni, hogy mennyire megingatja a népben az igazság iránti bizalmat; de azt már felemlítés nélkül nem hagyhatom és nem lehet eléggé megróni azt a rendszert, a melyet a t. túloldal annyira dicsőit s a mely mellett előfordulhat az, hogy a perek 3—4, sőt 14 esztendeig is elhúzódnak, anélkül, hogy csak első bírósági ítélettel is el volnának látva. (Mozgás a szélső baloldalon.) Általában sok olyan dolog történik, a mit ide fönt nem lát az ember, de a ki oda lent minden aprólékos dologgal foglalkozik, az bizony naponkint meggyőződik róla. Ez így lévén, t. ház, én sem rokonszenvezhetek az oly rendszerrel, mely igazságtalanul kirótt illetékeket, melyek bár a legfelsőbb fokban a pénzügyi bíróság által