Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-540

640. országos ülés 1891. Julius 28-áu, kedden. ^45 közvélemény jogosultságát is nagyon sokszor tagadásba vonták azok, a kik a túlsó oldalon ülnek 8 a kik most is, valahányszor a közvéleményre hivatkozni akarnak, csupán csak 36 vármegye többségéből akarnak közvéleményt csinálni velünk szemben. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, ebbe a decrescendoba Hoitsy Pál t. képviselőtársam azt kiáltotta közbe : »De hát az esküdtszéket csak nem akarják kinevezni!* sakkóra t. gróf képviselő úr ügyes vágással azt mondja: »De hiszen Önök az esküdtszéket csak nem akarják szakszerű bíró nélkül!« tehát kinevezett közeg nélkül. De hiszen ebben van a decrescendo, t. képviselőház. Hiszen mi a lényeges az esküdtszéki intézményben? Független, szabad polgárok verdietje : ez a legfontosabb benne. És mi a bíró feladata ? Az, hogy alakilag vezesse a tárgyalást és a büntetést a paragraphusok alapján mondja ki. Itt tehát, t. képviselőház, szakszerűségről van szó, de az esküdtszék lényege a polgári elem belevonásáig az arbitriumon fekszik és semmi máson; a verdicten, hogy »bűnÖs«, vagy »nem bűnös«. (Úgy van! a szélsőbalon.) És ezen a soron eljutott végre t. képviselőtársam oda, hogy azt mondja: A kormányhatalom personiflcatioja az államhatalomnak és az egésznek legfőbb feladatául többek közt azt mondja, hogy az eszmék valósíthatók legyenek, hogy biztosítva lehessen a haladás, a fejlődés, a főfeladat a jövedelmek pontos befolyása. Ha már valaki, t. képviselőház, összeházasítja a kormányhatalmat az államhatalommal, de a nemzet hatalmát, a nemzet jogát többé nem emlegeti, az már rátéved, már annál a körülménynél fogva is, hogy a kinevezési rendszernek a híve, ennek a rendszernek egész terminológiájára a mely abból logikailag és természetesen folyik. De, t. képviselőház, én azt kérdem, melyik kormányhatalom számára kéri a t. képviselő úr azt az óriási hatalmat, a mely a kinevezési rendszerben benne gyökerezik? Gróf Szapáry kabinetje számára ? Más számára nem kérheti ma. Annak a eabinetnek a számára, annak a rendszernek a számára, annak az iránynak a számára, a melyről a t. képviselő úr akkor, midőn az kormányra lépett, kimondta a maga részéről, hogy őt morális okok tartóztatják vissza attól, hogy ő azzal egyátalán érintkezésbe, fusiobalépjen. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Tehát kinek kéri a t. képviselő úr ezt az óriási nagyjogot? Ki tudja azt kiegyeztetni t. ház, hogy egy férfiú, kinek oly parlamenti positioja van, a kit pártja vezérül fogad, annak hirdet, a ki annak mutatja magát, azt mondja: én erkölcsi okoknál fogva nem lépek szövetségbe a túloldal kormányával, de azért ne higyjék, hogy én kormányra törekszem, mert én szerény ember vagyok, én az önzetlenséget képviselem e házban. Miféle parlamenti felfogás ez ? Hiszen gróf Apponyi Albert képviselő úrnak egyenesen kötelessége, ha pártvezér és van pártja, a bársonyszékekre törekedni. Nekünk itt önzetlen képviseletre, cs. és kir. kontrolra nincs szükségünk. Ezt a kontrolt gyakorolni fogja a nemzet, a melyet mi képviselünk. Helyünkbe jöhetnek mások, de neki kötelessége, ha egyszer párt élén áll és van meggyőződése és iránya és ha tudja, hogy ez az hány jó, azt mondom : félre onnan ! én ülök abba a székbe ! (Úgy van! a szélsőbalon.) És én, t. ház, nem is rettegek attól az alkalomtól, Megfogom mondani, miért nem rettegek. (Halljuk!) Jól tudom, hogy azt a pártot, mely ezen padokon ül, (a baloldalra mutat) le kell, hogy gázoljuk, akár fuzionál, akár más értelemben; (Derültség.) de egy igaz hasznot várok attól, ha gr. Apponyi Albert odaül és ez az, hogy ezen parlamentnek szellemi niveau-ja emelkedni fog ; hogy az a sűlyedés, a mely egy 15 évi marakodó, kapczáskodó irány következtében a parlament szellemében, tanácskozásában, hangjában bekövetkezett, merőben el fog tűnni és a mi helyébe lép, az lesz a valóságos vitatkozás, a melytől én a fellendülési várom, a mely ezután az igazi eszmék feltámadása^képében el fogja seperni azt az irányt, a mely most tespedésben tartja az országot. (Úgy van! a szélsőbalon.) T. ház! Nekem erről több mondani valóm nincs. Ismétlem, nagyon szerettem volna, ha abba a némaságba magammal vihettem volna azokat a hangokat, a melyeket gr. Apponyi Albert a véderő-vita alkalmával hallatott. Hogy nem tehetem, annak nem én vagyok az oka, hanem ő. (Úgy van! a szélsőbalon.) Ezek után, t. ház, más irányban kívánok magához a dologhoz hozzászólni, különösen azért, mert hisz mi kényszerítve vagyunk, hogy ezzel a javaslattal mondhatnám teljesen akaratunk ellenére foglalkozzunk. Azzal kezdem, t. ház, nem sok eset fordul elő parlamentek életében, hogy oly korszak után, mint a minő Tisza Kálmán korszaka volt, a mikor az útcza megmozdult, a mikor a szenvedélyek az orczákon mindenütt látszottak mindaddig, míg ez akadályt el nem hárították, mondom, ritka eset volt, hogy az ily korszakot követő új kormányférfi, a ki kijelenti a ház előtt, hogy az irányon és szellemen változtatni nem kíván, hogy itt nem rendszer, hanem csak személycseréről vau szó, az ellenzék részéről annyi courtoisiában és előzékenységben részestílt volna, mint gr. Szapáry Gyula ministerelnök úr. (Úgy van! a szélsőbalon.) A ki ennek a vitának a keletkezését észlelte és megfigyelte,