Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-528
420 628 * wsz *&»s Wés 1891. Julius 11-én, szombaton. a kaszinóban az aristokraták és olygarchák döntik el, hogy ki legyen alispán vagy szolgabíró. (Igaz. 1 Úgy van! a szélső haloldalon.) Akkor tehát az a választóközönség, a mely politikailag eléggé érett s mely apáinak törvényes gyakorlatából is ismeri ezen institutiot, tökéletesen le lesz szorítva arról, hogy a tisztviselői kar megalkotásának, kinevezésének vagy választásának jogához bármily kicsiny mértékben is hozzászólhasson. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az olygarchák és aristokraták pedig akkor is bírnak joggal, sőt több joggal, hiszen maga a t. ministerelnök úr is bizonyára sok példát tudna arra találni 1887 óta is, hogy a kinevezéseknél a ministerre egy-egy mágnás úrnak sokkal nagyobb befolyása van, mint az illető vármegyére. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Még Szatmármegyéből is például a legújabb időből is találhatna erre nézve példát. A ministerelnök urnak országszerte legjobban elterjedt és legvalódibbnak tartott érve azonban az volt, a mely a parlamentarismusra való hivatkozást tartalmazza, (Halljuk! Halljuk!) s ezt az érvet a ministerelnök úr igazán szépen a következőleg formulázta: »Én — úgy mond — alkotmányunknak és a közszabadságnak nem ismerem erősebb biztosítékát, mint a magyar parlamentet. Ha pedig keletkeznék egyszer egy hatalom, a mely túlteszi magát a törvényeken, az ország alkotmányán és a parlamenten, akkor azt a hatalmat a megyék resistentiája bizonyára nem fogja megtörni. Azért közszabadságaink biztosítását nem a megyékben, hanem a parlamentben kell keresni.« (Több hung a szélsőbalon: Mind a kettőben!) Ez az érv nem új; 50 év óta sokféle variatioban jelent az meg publicistikánknak egész mezején; de ismétlem, közvetlen egyszerűséggel s szépen formulázta azt a ministerelnök úr s ismétlem, úgy vagyok értesülve és azt a benyomást nyertem, hogy az országban ez az érv van legjobban elterjedve, a melylyel e törvényjavaslatot még Kőrösi t. barátom is támogatni siet. (Derültség a szélsőbalon.) Tisztelettel megjegyzem, hogy nemzetünk története azt az érvet egyedül és kizárólag igaznak egyáltalában nem bizonyítja, mert 1723-ban és 1790-ben semmi más nem tudta az alkotmányt, az alkotmány és közszabadság biztosítékait, sőt magát a parlamentet is megóvni, mint a vármegyék. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Tehát a parlamentet is, a melyben most egyedül látjuk a közszabadság biztosítékát, a vármegyék mentették meg. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) De nézzünk már egyszer szeme közé annak az érvnek, hogy hát mi az a parlamentarismus és különösen, hogy mi a mi parlamentarismusunk'? (Helyeslés a szélsőbalon és felkiáltások: Halljuk! Halljuk !) T. ház! Én ismerek egy parlamentarismust, azt, a mely német és egyéb nyelvű kiváló álllambölcsészeti munkákban van felállítva; a melyet ismertetnek gyönge fejű és nem gyönge fejű professorok a tanszékeken és a melyről gyönge és nem gyönge fejű irók könyvtárakat írnak össze, nietyekben fejtegetik, hogy mi a parlamentarismus természete, lényege, előnye, haszna? stb. Egy ily pariamentarismust én is ismerek; de megjegyzem, hogy nagy súlyt nem fektetek rá, mert ha akár a Mars alkatáról, akár a Mars és Merkúrban élő nemzedékek természetéről, viszonyairól stb., akár e parlamentarismusról olvasok munkát: az előttem tökéletesen egyformán érdekes, vagy egyformán nem érdekes; (Halljuk! Halljuk!) mert én az látom, hogy oly parlamentarismus, a minőről ezen tanszékek férfiai s ezen irkáló-firkáló emberek beszélnek s a melynek alapja, alkata és természetéről és törvényeiről nagy könyveket és könyvtárakat írnak össze, nincs a világon; épen úgy nincs, mint a hogy nincs átlagos férfiú és átlagos minister úr. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Ily parlamentet nem ismerek; hanem igenis van parlament és parlamenti élet Angliában, Franczia-, Olasz-, NémeTörszágban, Ausztriában és van talán nálunk is. (Közbeszólások a szélső baloldalról: Olyan, a milyen!) De hogy valamennyi ezen parlamentek közül sem természetére, törvényeire, hatályára, sem működésére, működésének eredményére, sem működésének a nemzeti nagyság előmozditására vonatkozó következményeire nézve nem egyforma: ezt állítom s a ki nem akar üres szavakkal játszani, — mondom — amolyan tanszéki urak szavaival játszani, az kénytelen beismerni, hogy a dolog így van. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon,) Van angol és van magj^ar parlament; de a ki a kettőből egy harmadik parlament törvényét akarná felállítani, az a Lipótmezőre való volna, de nem komoly államférfiú; mert az egyik a másiktól teljesen különbözik; sőt más a continentalis parlamentarismus totó coelo, és egészen más Nagy-Brittanniában a parlamentarismus. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) De hát milyen a miénk ? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Akárhogyan beszéljünk parlamentarismusról, annak igazi lényege mégis csak abban kellene, hogy álljon, hogy a többség a nemzet valódi akaratát képviselje. {Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem pedig egészen megfordítva, mint a hogyan nálunk van, hogy tudniillik a cabinet az udvar akaratát, a többség pedig a cabinet akaratát képviseli. (Igaz !
