Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-512

:' 512. országos ülés 1891. junius 28-án, kedden. tetni Zágrábba. (Főlkiáltások a szélsőbalon: Kinevezési rendszer! Hát igaz esf) Ezt nyilvánosan olyan tekintélyes emberek beszélték, hogy én kénytelen voltam ellenzéki létemre azt mondani: engedelmet kérek, fel sem merem tenni Magyarország kereskedelmi ministeréről, hogy ez igaz lenne. Épen azért hoztam fel ezt az esetet, hogy figyelmeztessem a t. minister urat, hogy így van gyanúsítva. Hát azok a kis vasúti főnökök mit fognak tenni, a kik természetesen vissza is élnek hatalmukkal"? T. képviselőház! Figyelemmel hallgattam végig Boros Béni úrnak a beszédét. (Halljuk! Ha íjuk!) Mondhatom, hogy ő, mint a vasúti dolgokban otthonos férfiú, kell, hogy alaposan is szóljon hozzá ehhez a kérdéshez. Én őt e részbeni hitében megtántorítani nem akarom, de miután ő maga is felvetette azt a kérdést, hogy a szerződésben contemplált 75 esztendő hosszú idő és azt mondotta róla, hogy a jó isten tudja, hogy akkor minő közlekedési eszközök lesznek és minő viszonyok fognak uralkodni hazánk felett: meg fogja engedni a t. képviselő úr, hogy én azt a megjegyzést tegyem, csak az ő e részben való érvelésére, hogy nekünk képviselőknek, midőn alkuszunk, nem úgy kell ám alkudnunk, hogy mi lesz 75 esztendő múlva, hanem hogy az idők végéig oly állapotok maradjanak, a melyek a magyar államiságot Magyarországon biztosítják és nem szabad olyan, a változandó körülményeknek, az idők viszontagságainak alá jöhető törvényeknek megalkotásán munkálkodnunk, melyek nagyon természetesen, a képviselő úr szerint is, az idők nagy problémáinak vannak alávetve és meglehet, hogy az államot véghetetlen nagy károsodásnak teszik ki. Olcsónak tartja, a t. képviselő úr az osztrák-magyar államvasúttársasággal kötött alkut ós azt mondj:), hogy ennél jobb vásárt a t. kormány nem csinálhatott. Ha csakugyan olcsó az átvett vonalrész, azt hiszem, nem észszerű és időszerű, hogy épen a t. képviselő úr szájából jöjjön ki e szó, mert attól tartok, hogy ha megtudják a börzén, rögtön lefognak hullani a papírok. (Derültség.) Hogy a törvényjavaslatot el ne fogadjam, azt nekem az élet és a tapasztalat parancsolja. Mi annak az oka, hogy mielőtt a két t. minister úr a szerződést elfogadta, az osztrák-magyar állam vasút-társaság részvényei nagyon csekély áron voltak eladhatók és vehetők? S mi annak az oka, hogy mihelyt a t. minister urak elfogadták e terhes szerződést, a részvények egyszerre nagyon felemelkedtek, úgy, hogy a ki pl. egy millió frt árú részvényt vett, az egyszerre 570.000 frt tiszta hasznot kapott. (Ellentmondások jobb felől) Hogy ne? 57 írttal emelkedett minden részvény. T. ház! Azt hiszem, hogy a t. szomszéd urak túl a Lajthán egy nagyon szerencsés szerződést készítettek és hogy a t. kormány e tekintetben nem a legszerencsésebb dolgot végezte a nemzet érdekében. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha én a két t. minister urat vagy az összkormányt iigy akarnám feltüntetni, hogy megrovást érdemelne; a legjobb szándék, a legtisztább akarat vezérelhette elhatározásában, de, hogy az osztrák-magyar államvasúttársaság intézőségei, ezen egyetlenegy symbolumból ítélve, bizonyos tekintetben nagy előnyben részesültek, az oly bizonyos, mint hogy kétszer kettő négy. Tudom, hogy mi gavallér-nemzet vagyunk, (Derültség.) sőt sokszor látom is, hogy némely úri ember többet ad a kellnernek borravalóul, mint a mennyit fizet azért, a mit magába szedett. (Derültség.) Ez a magyarnak veleszületett szerencsétlen szokása és ez az oka annak, hogy pusztulunk, veszünk, hogy oldott kéveként széthull nemzetünk. Azt hiszem, hogy a t. kormányt az vezethette, hogy tovább ezek az idegen emberek Marc'heggtől Orsováig az országot ne barangolhassák be úgy, mint egy külországot képező elem, hanem ha tetszik nekik, a zónarendszerrel utazzák akár minden nap be

f az országot, mint magánemberek. (Derültség.) Úgy okoskodott a kormány, hogy miután ez által nagyobb conceptioit megvalósíthatja, a mint fel is említtetett, hogy a brucki vonalon további nagyobb befektetést kikerülheti, újabb kiindulóháznak felállítása szükségtelen lesz és ezzel bizonyos megtakarításokat fog tenni, a mely megtakarításokat, hogy ezek az emberek itt tovább ne alkalmatlankodjanak, gavallér ember módjára, nekik odaáldozta. Hiszen ha volna miből áldozni, nem volna ez ellen ellenvetésem; de méltóztassanak elhinni, hogy az ország ma nagyon közel áll az elszegényedéshez. Ma Magyarországon csak egyetlenegy osztály van, a mely szerencsés, a hivatali osztály, mint a mely tudja, hogy mi a fizetése; a többi osztálybeli kisebbnagyobb mértékben azt sem tudja, hová fizessen, annyi mindenféle földhitelintézetbe, kisbirtokosok földhitelintézetébe, takarékpénztárakba stb. ilyen intézetekbe kell fizetnie, de ezt ne tulajdonítsa a t. ház annak, hogy azon a vidéken valami luculusi módon cinek az emberek, hanem oka ennek a mai rossz viszonyok, körülmények és az, hogy a ki ma megnézi 1867-ben fizetett adótételét és összehasonlítja azt mai adójával, tapasztalni fogja, hogy ma épen háromszor annyit kell fizetni, mint akkor; de akkor volt irgalom és kegyelem és nem oly rémítő módon hajtották be az adót, mint ma, a midőn nem hiába hallottuk panaszolni, hogy azok a közigazgatási végrehajtók a legborzasztóbb gyermekei ez országuak. Tehát ha mindezeket tekintetbe veszem és látom azokat a szerencsétlen állapotokat, a melyek