Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-520

530. országos ülés 1891. súlyát és értékét, ha látom az irányt, melyet e törvényjavaslat követ, a czélt, a melyet bizonyára el fog érni és a következményeket, a melyek iránt senki és azt hiszem, hogy még a túlsó oldalról sem, legalább azok, a kik e mellett a törvényjavaslat mellett állást foglaltak, nem voltak kétségben, a melyek tehát elmaradhatatlanok: (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) akkor nem hunyhatok szemet azon históriai tény előtt, hogy Magyarország kormánya igen sokszor vétkezett büntetlenül a magyar nemzet ellen. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Csanády Sándor: És most még a legnagyobb mértékben! Farkas Imre: Vétkezett 1867 óta is, de azelőtt még sokkal többet és ha ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, a legkevesebb biztosítékunk sem lesz az iránt, hogy ezután nem fog-e még többet vétkezni! (Igás! Úgy van: a szélső baluldalon.) Azt mondják, hogy a história az élet mestere. Gondolom, ez azt jelenti, hogy a históriát azért írták, hogy a ki okulni akar, abból okuljon és okulhat is. A ki Magyarország történetét áttanulta és abból a levonható következtetéseket levonta és egyszersmind figyelmére méltatja ezen törvényjavaslatot: az nem zárkózhatik el ama vélemény elől, hogy ebben a törvényjavaslatban nagy veszély magva van elhintve Magyarország alkotmánya ellen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha ma a vitának ötödik hetében mi, a kik e 'örvényjavaslatot ellenezzük, még távolabb állunk attól, mint a vita elején; és ha önök, a kik ezt pártolják, meg nem győztek e törvényjavaslatnak helyességéről; annak egyedüli oka az, hogy ma már a javaslatnak részletei jobban kidomborodtak és azon veszély, a melyre ráutalunk, sokkal szembetűnőbb, sokkal világosabb előttünk. (Igán! Űyy van! a szélső baloldalon.) Ennek a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslatnak nagy fontosságát nem csak az adja meg, hogy a közigazgatásnak helyes vagy helytelen berendezése az állami élet minden szervében érezteti magát; nemcsak az adja meg, hogy ez az első lánczszemét képezi annak a reformnak, a melyet önök t. túloldalról kilátásba helyeztek, a mely előttünk teljesen ismeretlen, de a mely ennek kezdetéből következtetve, minket nem nagyon sok jóval bíztat; nemcsak az adja meg annak nagyfontosságát, hogy egy oly intézményt készülünk lerombolni, a mely a magyar nemzet ezredéves múltjával, szokásaival, hagyományaival, jellemével összeforrott ; hanem főkép az adja meg ennek a nagy fontosságát, hogy a mint Szederkényi Nándor t. barátom kifejezte magát, a ködgazgatás az alkotmánynak Julius 2-án, esütörtSkSn. egyik integráns része: tehát ez a közigazgatás módosítani, átalakítani fogja az alkotmányt. Minden lépés, mely az alkotmány átalakításánál azért történik, hogy az a kormányhatalmát, súlyát nevelje, távolabb visz bennünket a nemzetnek jól felfogott érdekétől; (Igaz! a szélsőbalon.) megnehezíti a nemzeti érdekek valódi védelmét; de közelebb visz ahhoz a végeredményhez, a melyet mindig elértek azok, kiknek — mint a t. előadó úr megjegyezte — ideáljuk az erős kormány : közelebb visz az absolutismushoz. (Úgy van ! a szélsőbalon.) Nem új irány ez, t. ház, melyet önök követnek, de mert nem az, annál veszedelmeseb]). Nagyon jól mondta b. Prónay Dezső képviselő úr, hogy itt két ellentétes irány, két ellenkező életczél, két államjogi theoria áll egymással szemben: egyik az állami mindenhatóság, másik az alkotmányos szabadság; önök mennek az egyik irányban, mi a másik felé törekszünk. (Egy hang jobb felől: Öregszünk ! Derültség.) De ha oly távol állunk is egymástól, abban a tekintetben, hogy az irányokkal összejöhessünk, ha nem tudunk is megegyezni a végeredményekre nézve ; ha önök ettől a törvényjavaslattól Magyarország megszilárdulását, mi pedig csak az absolutismust várjuk: (Helyeslés a szäsőbalon.) azt hiszem a tanúiságokban a múltra nézve nincs köztünk különbség. Önök csakugyan elismerhetik, épúgy, mint mi, hogy Magyarországnak, a magyar nemzetnek mindig volt oka védekezni a központi államhatalom ellen. Ez az egyik. A másik az, hogy valahányszor a központi államhatalom az alkotmányt, a nemzetet megtámadta, mindig az önkormányzati rendszeren alapuló vármegye volt az, a mely azt megmentette. Szomorú időknek sok szomorú emléke tesz arról tanúságot, hogy Magyarország kormányai nem jó czélra használták fel a rájuk ruházott hatalmat; Magyarországháromszáz éves történelme majdnem szakadatlan lánczolata azoknak a viszszaéléseknek. melyeketa kormánya nemzet ellen elkövetett. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Nemcsak az országgyűlési napló, nemcsak a gravamenek, a népdal is azt mondja : »Szomorú a magyar nóta, háromszáz esztendő óta.« Ha az ellentétek a kormány és a nemzet közt kiegyenlítésre jutottak, a kiegyenlítés nem mindenkor történt úgy, hogy ez az ország javának, a nemzet érdekeinek megfeleljen. (Úgy van! a szélsőbalon.) A kormányban, ebben a mostaniban is, az a féltékenység hagyományos örökségként maradt a multaktól; az a féltékenység, kishitűség néha annyira ment a régi kormányokban a nemzet iránt, hogy a legüdvösebb, legczélirányosabb intézkedéseknek is útját állták, csak azért talán, mert a nemzettől származott az az eszme, mert a 28*