Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-520

520. országos ülés 1801. Jnlitis 2-án, cgntSrt8k8n. 203 TDobay Antal: T. ház! (Egy hang jobb felől: Eláll!) Nem áll biz' a! Engedelmet kérek, ritkán szoktam felszólalni; de emlékezhetnek igen jól, hogy ha ötvenen vagy háromszázan kiabálják is az elállást, akkor sem állok el. Nekem, mint képviselőnek, époly jogom van, mint önöknek és bármely más képviselőnek; mindenkor felszólalhatok és rendreútasítást az elállásra nem fogadok el, csakis az elnök úrtól; meglehet, hogy ebben a szerencsében fogok is részesülni. Én sem most, sem máskor nem fogok az önök kívánságára a szótól elállni, sőt meglehet, hogy oda leszek kényszerítve, hogy én, a ki igen röviden szoktam beszélni, béketürésüket hosszabb ideig vegyem igénybe. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Mielőtt a törvényjavaslatra áttérnék, Veszter Imre t. képviselőtársam e hó 20-án tartott beszédének némely állításaira akarom észrevételeimet megtenni. Hogy a t. képviselő araknak és a t. háznak figyelmét arra felhívjam, bátor leszek azt felolvasni. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon. Olvassa) : »En, t. ház, óhajtom a reformot, mert az a vármegye, mely a jelen javaslat ellenzőinek lebeg szemei "előtt, nézetem szerint, útjában áll az ország democraticus irányban való fejlődésének. (Helyeslés bal felől.) A megye egészen 1848-ig egyedül és kizárólag egy kiváltságos osztálynak képezte birodalmát. E kiváltság a törvényben megszűnt ugyan, de nem szűnt meg egyszersmind a gyakorlati életben s különösen a társadalomban. Tény, hogy ugyanazon társadalmi elem, a mely a régi vármegyének képezte egyedüli tényezőjét, ezen megye fogalmából, emlékéből és traditioiból kifolyólag a mai megyében is dominál és monopolisálja majdnem az összes hivatalokat. Tudom, hogy ez nem törvénybe iktatott privilégiumon alapszik; igaz az i% hogy a virilismus behozatala e tekintetben némileg változtatott a helyzeten: mindazonáltal kétségtelen, hogy a megyei befolyás ma épenúgy, mint 100 évvel ezelőtt, majdnem kizárólag a megyei középnemesség kezében van s hogy valamely megyei hivatal elnyeréséhez a legtöbb esetben ma is múlhatatlanul szükséges, hogy az, a ki hivatalra aspirál, valamely régi megyei családnak, még pedig ugyanazon megyebeli családnak legyen praedicatumos ivadéka. Természetes, hogy ez nem segíti elő a társadalmi elemeknek azon assimilatioját s a jogegyenlőségnek azon megvalósulását, mely nélkül Magyarországnak nem volna jövője. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Ellenkezőleg. Ha egy hosszú, gyökereket eresztett régi hagyomány nagy erejénél fogva a mi társadalmunknak majdnem kizárólag csak egyik alkateleme állandóan élvezi és gyakorolja a megye hatalmát társadalmunk többi alkatelemei fölött: akkor ez okvetlenül az osztályok között még mindig létező válaszfalaknak megerősítésére és a társadalmi ellentétek kiélesítésére vezet. (Úgy van! Úgy van ! jobb és bal felől.) Ez pedig így lesz mi nálunk mindig, míg vármegye lesz s a megyei hivatalok választás útján lesznek betöltendők. Pedig nekünk, hogy hazánkból a szónak európailag vett értelmében minden irányban modern államot alkothassunk, gondosan el kell távolítanunk mindazt, a mi a magyar társadalom egybeolvadását megnehezíti. (Helyeslés. Úgy van! jobb és bal felöl.) Azon kell lennünk, hogy a demoeratia ne csak papíron legyen meg, hanem hogy intézményeinkben és társadalmi életünk minden vonalán érvényesülhessen s valóban érvényesüljön is. (Élénk helyeslés jobb- ésbal felöl.) A választási joggal felruházott megye azonban ezt legalábbis megnehezíti. Exclusiv köreiből kirekeszt sok hasznos elemet és ugyanazon exclusivitásánál fogva absorbeálja legéletrevalóbb fiatalságunknak egy nagy részét, mely ha nem volna választás, más téren több hasznot hajtana nemcsak önmagának, de az országnak is. (Úgy van! jobb- és bal felől.) Csak nézzünk szét a mi mostani társadalmunkban és a modern eulturalis foglalkozások azon tág mezején, melyen anyagi jólét terem s melyen szakszerű munkával vagyont, hírnevet, positiot és dicsőséget szerezhetni, csak igen kevés embert találunk az úgynevezett gentry köreiből. Ezen sajnos tünetnek magyarázata kétségtelenül abban keresendő, hogy az a társadalmi elem, mely az idők hosszú során át megszokta hogy megyéjében domináljon és — hogy úgy mondjam — származási qualificatiójánál fogva másoknak állandóan parancsoljon, társadalmi tekintetben is különbnek, jobb anyagból gyúrottnak tartja magát azoknál, a kiknek parancsol. Ennélfogva derogál neki az ijjaros-, kereskedő-, vagy gyárosnak, bár arany fenekű pályája. Társadalmi degredatiót látna abban és különösen az ősi család hölgytagjait egyenesen ájúldozásokba ejtené, ha valamely régi megyei gentry család ivadéka — mondjuk — műlakatos üzletre, vagy pláne bőrgyár felállítására vetemednék. Megmarad tehát az adóságokkal megrakott ősi curián és mivel a tekintetes nemes vármegyében ősi jogon szerzett refugiumot lát, mely neki egy kis falat kenyér mellett egyszerre nagy hatalmat is adhat: bizonyos lenézéssel és tétlenséggel hátat fordít minden más életpályának, s a megyei hivatal reményében elszalasztja a boldogulásnak azon ezer meg ezer módját, melyet a mai idő mindenkinek bőven nyújt, (Úgy van! 26*