Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-519

M. Julius 1-én, szerdán. jgg 519. omftgos ülés I8Í az én javamra jogosult gyakorolni s ha érde­keim ellen káromra gyakorolja, ellene szegül­hessek s meg is vonhassam tőle a megbízatást; nem, ezt nem akarom ; hanem azt akarom, hogy megbízottam úr legyen fölöttem s parancsának én engedelmeskedni tartozzam és pedig — s ez a legjellemzőbb — akkor is, ha parancsa tör vénybe ütközik. (Iga.?! Úgy van! a szélső bal­oldalon .) Hát hogy történhetett ez? (Halljuk!) Úgy történhetett, hogy minden organismus­ban, legyen az természettől organismus vagy társadalmi alakulásból keletkezett, meg van bizo­nyos életerő, bizonyos tevékenységi ellenállha­tatlan ösztön, bizonyos energia, mely kielégíté­sére tért keres, követel és szerez. Mindenik a saját rendeltetése szerint saját természetszerű czéljaira. Ha annak az organismusnak állam a neve, akkor az ő természetszerű rendeltetése és hiva­tása az állami czélok elérésére keresni tért s arra fordítani a benne forrongó energiát. Ám ha megtörténik — a mint bizony meg­történik sokszor s példával eléggel szolgál rá a história — hogy a törekvés és czél közé Iedönthetetlen, vagy legalább annak látszó aka­dály kerííl s a természetszerű czél el nem ér­hető: mi történik akkor ? Lelohad tán, elpárolog talán az energia? Nem teheti, mert őserő, mely kiapadhatatlanúl örökké bugyog, örök törvénj^ek szerint mozog, alkot vagy rombol, de mindig cselekszik, mert a nyugvás, a pihenés lényegé­nek ellentéte, megsemmisítője, mert maga az élet, A népekben s kivált az államokká egyesűit népekben örökké élő energia kielégítést keres és ha azt természetes irányban nem találhatja meg, nem hagyja abba a keresést, hanem keresi akár fonák irányban is, akár a saját vesztére is, a mint az meg van írva a kígyóról, hogy ha elvesztette zsákmányát, a saját testébe harap. A miiit itt így elméletben felállítottam, megtalálja illustratioját önmagunknak jelen hely­zetében. (Halljuk! Halljuk!) Állam volnánk vagy micsoda. Államnak vagyunk beiratkozva a históriában. Karddal véstük államiságunkat Clio ércztábláira s bölcs törvényekkel gondoskodtunk róla, hogy az úgy legyen ott beírva, a mint belevéstük. Jött azonban nagy szerencsétlenségek után egy idő, midőn a kishitűség kétkedni tanított államiságunknak igaz voltában s mi, hogy azt valósággá tehessük, készek voltunk feláldozni államiságunknak egyik részét, hogy a másikat megmenthessük. Feláldoztunk oly részeket, me­lyek nélkül az államiság nem államiság, akár­milyen fenhangon nevezi is annak magát. S azóta tapasztalni vagyunk kénytelenek minden lépten-nyomon, hogy államiságunk csonka volta miatt tekintélyünk nem az, a mi az álla­mot, még a kisebbek köztíl valót is megilleti, a külföld csak egy nagyobb egység részének tekint és súlyunk előtte csak annyi van, a mennyire mi azt e nagyobb egységen belül érvényesíteni bírjuk. S ha nem bírjuk, a külföld szemében minden lehetünk, de állam nem vagyunk. De míg idehaza sem vagyunk az az állam, a mi más állam, mely hatalmával mindeneknek fölötte áll, melylyel szemben törpe minden más erőtényező. (Halljuk! a szélsőbalon.) A mint nem imponálunk pl. az egyházaknak, épúgy nem imponálunk a társországoknak, sőt még a nem­zetiségeknek sem. Ezeknek egyike sem ismeri el azt a mindenekfölött domináló állami souverai­nitást, melylyel nem is bírunk s a nemzeti akarat formulázásában, a törvények alkalmazá­sában és végrehajtásában minden irányban a legfőbb és utolsó döntőforum; mindenik azt hiszi, hogy ennek az államnak az akarata még egy magasabb akarathoz akár Bécsbe, akár Rómába apellálható, ott megmásítható s minden oly viszonylatban, a mikor ők jónak látják a kérdést vitássá tenni, ama magasabb akarat jóváhagyására szorul s csak az által lehet érvé­nyessé és kötelezővé. Államiságunknak ez a csonkasága, az állami tekintélynek e fogyatékossága, az államot meg­illető e föltétlen tiszteletnek e hiányossága nyo­masztólag érezteti velünk hatását a közélet minden terén. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Az államszervezetté organisálódott nemzet érzi, hogy az állam fogalmához tartozó attri­bútumok teljességének hiánya van. A nemzeti organismusban élő őserő, az energia kívánna c hiányon segíteni és ez irányban uéha par­ciális és határozatlan kísérletet, de minduntalan tapasztalni kénytelen, hogy törekvése és czélja között ott az akadály, melyet, miután beleegye­zésével iktattatott törvény közé, hajlandó legyőz­hetetlennek tekinteni. Látva tehetetlenségét az állammá, valódi állammá kifejlődhetés természetes irányában , a nemzeti őserő igyekszik más irányban, fonák irányban érvényesülni s úgy tesz, mint a kígyó: saját testébe harap. íme ez a lélektani oka annak, hogy ezt a javaslatot itt kell látnunk Magyarország tör­vényhozásának asztalán, annak a nemzeti kép­viseletnek az asztalán, mely feladatát traditioi és szükségletei szerint mindig a nép jogainak oltalmazásában, a democraticus alapokra fek­tetett önkormányzati rendszer fejlesztésében s a hatalom túlkapásai ellen biztosításában kereste. Csak így magyarázható meg, másként nem, e jelenség. Abban, hogy a magyar állam az állam szónak igaz értelmében nem elég erős, hogy hiá­nyossága van, hogy kifejlesztésre szorul shogy e

Next

/
Oldalképek
Tartalom