Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-512

512. országos Illés 1891- junins 23-än, kedden. y sőt hosszabb időhöz van kötve. Hiszen ha már 75 évre sem számíthatnánk, akkor megszűnnék minden combinatio, akkor lehetetlenné válnék minden nagyobb alkotás. A t. képviselő úr talán maga is foglalkozott vasúti ügyekkel, azt hiszem, volt azon helyzetben, midőn egyik vagy másik vasútvonal engedélyezését óhajtotta, vagy talán kérte is. Kérdem a t. képviselő urat, miért szabja az engedélyezési időt ez esetben 90 évre, hiszen a risico ott még sokkal nagyobb és nem állami vagyonról, állami elhatározásról van szó, hanem magánvállalatokról, magán emberek pénzéről. Hogyan merészli a t. képviselő úr 90 évre lekötni a magán vagy ont? Es így van ez egyéb vállalatoknál is. Ha nem számíthatnánk 30—40—50 évre, ha a törlesztéseket 5 — 10 év alatt kellene eszközölni, kérdem a képviselő urat: képes volna-e egy jelentékenyebb vállalatot létrehozni? Ezt teljesen lehetetlennek tartom. De azt állítja a t. képviselő ixr, hogy ily vasúti vállalat 75 év alatt nagyon sok risiconak lehet alávetve, hogy újabb találmányok által a vasutak jövedelmeinek esetleges elvesztése is bekövetkezhetnék. Ez mind igaz, jöhetnek valóban oly találmányok, hogy az összes vasúti vállalatokat a legnagyobb mértékben átalakíthatják és megbéníthatják; sőt eoncedalom még azt is, hogy a vasátvállalatokat teljesen lehetetlenné teszik. De én azt hiszem, hogy ily kérdésekkel ma nem foglalkozhatunk; mert mi kötelesek vagyunk a jelenlegi viszonyokhoz alkalmazkodni, kötelesek vagyunk emberi véges eszünkkel dolgozni. A jövőnek titkait nem ismerjük, hogy mi fog történni jövőben, azt nem tudjuk és így azzal ma számolni képesek nem vagyunk; majd számolni fognak ezzel a t. képviselő úrnak gyermekei vagy unokái. Különben a dolog természetes következménye az, hogyha egy államnak vagy magánosnak, vagy társaságnak jelentékeny tőkéi vannak nagy vállalatokba befektetve és ha e vállalatok nagy crisiseknek, nagy átalakulásoknak vannak kitéve, akkor mikor ezek bekövetkeznek, azok, a kik tőkéiket féltik, oly intézkedéseket fognak tenni, melyek ezen tőke megmentését és értékesítését még mindig lehetővé teszik. Kimondom tehát, hogy a t. képviselő úrnak ebbeli aggodalmai nem eléggé indokoltak. Arra is hivatkozott a t. képviselő úr, hogy 75 éven át az állam által fizetetendő járadék mintegy 700 milliót képvisel. Ez tény, de a bevételek is képviselnek ennyit és minthogy a bevételekre ma egész bizton lehet számítani és mivel nem fogadom el a t. képviselő úrnak azon állítását sem, hogy a vasutak bevételei nem fognak emelkedni, mert az eddigi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a vasutak jövedelmezősége általában évről-évre emelkedőben van: így KÉPvii. NAPLÓ. 1887—92. XXV. KÖTET. tehát ismét nem szabad számolnunk oly tényezővel, a melynek léte nincsen indokolva, midőn a meglevő tények épen az ellenkezőt bizonyítják. A t. képviselő úr a tárgyalás alatt levő kérdés megítélésénél pénzügyi számtételeket is hozott fel és pénzügyi adatokkal igyekezett kitüntetni ezen törvényjavaslatnak bizonyos tekintetben szembetűnő hátrányait. Ugyanezt tették néhányan a t, képviselő urak közül, a kik a törvényjavaslat ellen felszólaltak. A t. kereskedelmi minister úrnak tegnapi előadása erre vonatkozólag mindenkit megnyugtathat, a ki ily számadatok megbírálásával gyakrabban foglalkozott és azok értékét méltatni tudja. Én a t. képviselő urat és másokat ezen a téren követni nem kívánom. Sőt általában nem bocsátkozom abba, hogy vájjon ezen törvényjavaslat pénzügyileg kitűntetett számtételei úgy, mint a törvényjavaslatban s annak indokolásában foglaltatnak, mennyire felelnek meg az államosítás folytán fizetendő járadék nagyságának; nem kutatom, hogy ezen számtételek critisalása folytán majd nem fizetünk-e 100 vagy 200.000 forinttal többet, vagy a t. képviselő úr, nagyon helyesen, kimutatta azt, hogy kevesebbet fizetünk, mint a számtételek alapján tulajdonképen fizetnünk kellene. Én egészen más szempontból ítélem meg ezen törvényjavaslatnak érdem eit és értékét, annak az objectumnak, mely most az állani birtokába kerül. E tekintetben sokkal praetieusabb alapra kívánok lépni, mint a milyen alapon eddig a t. képviselő urak mozogtak. Midőn a szerződés lényegét kívánom bírálni, mindenekelőtt kötelességemnek tartom ezen szerződés motívumával is foglalkozni. Ha a törvényjavaslat 1882 előtt nyújtatott volna be a háznak, egészen más elbírálásban részesült volna, mint részesült jelenleg. 1882-ben igen jelentékeny mozzanat történt, mely döntőleg hatott az osztrák-magyar állam vasút egész szervezetére. 1882-ben az eddig centralistieus, idegen ajkú és mondhatom, hogy a magyar aspiratiokkal ellentétes irányú szervezet gyökeres átalakuláson ment keresztül, mikor a dualisticus rendszer lépett életbe és ennek alapján az intézet magyar vonalainak vezetésére kipróbált, kiváló hazafiak lettek állítva. Ezen egyének egyesülve az intézetnek egyéb befolyásos kültagjaival, ezen időtői fogva — és azt bátran merem állítani —• hűségesen és becsületesen működtek a dualisticus alapon. Itt és a külföldön is számtalanszor volt alkalmam tapasztalni, hogy nemcsak a mi polgáraink, hanem a vállalat idegen ajkú vezetői is mindenkor igyekeztek védeni és kiemelni a dualisticus alap előnyeit. Ezt becsületesen s loyalisan tették, sőt többet is tettek, mert 1882-től kezdve igyekeztek vasút2