Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-512

512. országos ülés 1891. június 28-án, kedden. 7 már végső határáig elmentünk, ámbár ezt nem gondolom. Egy haszon ebből a versenyből minden esetre előáll: a közgazdasági haszon, mely minden haszonnak elmaradhatatlan következménye. Ezt tekinteten kivül hagyni nem szabad. Tegyük fel, t. ház, hogy az osztrák-magyar államvaspálya abból a czélból, hogy jövedelmeinek magasabb fokát tüntethesse elő, el fogná hanyagolni a beruházásokat. Hát akkor legalább előáll az az eset, hogy a beruházási összeg, a mely most az osztrák-magyar állam vaspálya vonalaiban fekszik, nőni nem fog, hanem marad 165 millió, bármikor történik a megváltás a 75 esztendőn belül. Tudom én, t. ház, hogy mikor a magyar kormány az osztrák-magyar államvaspálya - részénytársasággal a megváltás iránt alkudozásokba bocsátkozott, voltak bizonyos határpontok, a melyeken túl semmi esetre nem lehetett mennie. A törvény, az engedélyokmány, a szerződés mind megállapítja azt, hogy a megváltást megelőző hét év közül a két legrosszabb leüttetvén, a fenmaradó 5 évnek átlagos jövedelme legyen a megváltás alapja. Ennél a pontnál lehetetlen föl nem említenem, hogy a franezia kormányok ebben a tekintetben sokkal több elővigyázattal és óvatossággal jártak el. Nem akarok én ebből szemrehányást tenni kereskedelemügyünk mai vezetőjének. Ez az 1855-iki szerződés idejében történt, hogy a két legrosszabb év üttetik le, holott Franeziaországban az a rendszer, hogy a hét esztendő közül a legjobbat és a legrosszabbat veszik ki. Ha így számítják, egészen más lesz az eredmény. Tudom tehát, t. képviselőház, hogy a szerződések, a törvény, az engedélyokmány határt szabtak a magyar kormánynak arra nézve, hogy valamely alacsony megváltási összegre bizonyos minimumon túl ne terjeszkedhessek. A megváltási összeg meg van határozva a törvényben és meg van mondva, hogy az engedélyokmányban fcntartatik az a rendelkezés, hogy ezen évi járadék-átlagra számított összeg is csak azon esetre szolgál a megváltás kiszámításának kulcsául, hogyha a vasátakba beruházott tőkének 57a százalékot felülmúlja; tehát a beruházási tőkének 57* százalékos kamatja ezen engedélyokmány szerint csakugyan 9,070,000 frtra megy. Itt szintén azután bizonyos aggodalmak állnak elő. 1883-ban, tehát oly évben, a mely nem szerepel a megváltási kulcs kiszámítására alapúi szolgáló évek között, a jövedelem közel 13 millió volt; a következő 1884-ik évben már 9 millióra szállt alá. Az ezután következő évek jövédelmezése úgy van kimutatva, hogy egy sem éri el a 9 milliót; vannak azonban évek, a melyek a 8 milliót sem érik el. Nem valószínű tehát azon feltevés- itt csak feltevésről van szó és épen ez a legnagyobb kifogásom a javaslat ellen, hogy nem fix, bizonyos mathematikai összegekkel számol, hanem eshetőségekkel — mondom, nem birorn elfogadni azt a feltevést, hogy az osztrák-magyar államvaspályának jövedelmezősége nőni fogna és nem hanyatlani. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A megelőző esztendőben azt látjuk, hogy hanyatlott, nem pedig azt, hogy nőtt. Ez azután appreciatio dolga. Igazán azt lehet mondani : az, hogy az osztrák-magyar államvaspályának a jövedelmezősége nőni fog-e vagy hanyatlani, egészen attól függ, hogy az, a ki megítéli ezt a kérdést, pessimista-e vagy optimista? Én azonban azt gondolom, t. képviselőház, minden ilyen esetnél, mikor az állam fontos érdekeiről van szó, jobb a pessimismus. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Különben, a mint a számítást nézem, látom azt is, hogy hiszen az összeg, a mely itten az osztrák-magyar állam vaspálya rész vény társulatnak biztosíttatik, tulajdonképen nem 9,600.000 frt, hanem 10,665.000 frt, tehát körülbelül 1,000.000 forinttal több. 10 százalék le van adó fejében vonva. Ha tehát számítjuk a jövedelmezőséget, mindenesetre a nagyobb összeget, az adó alá vont összeggel együtt előálló összeget kellene számbavenni; mi azonban itt a 9,600.000 frtról beszélünk csupán, melyből már az adó le van vonva. A mi a számításokat illeti, itt némi eltérések vannak. A t. minister úr azt mondja: »Maga a beruházási tőke 165 millió frt, ennek 57* százalékos kamatja 9,070.000 frt. Méltóztassék ehhez hozzáadni a forgalmi eszközöknek tőkeértékéből származó évjáradékot 800.000 frttal: tesz ez együtt 9,775.000 frtot és mi fizetünk 9,600.000 frtot. Kevesebbet fizetünk tehát a contemplált szerződés értelmében, mint a menynyit az államvaspályák jövedelmezőségéből előálló átlag és a forgalmi eszközök megváltásából származó és általunk fizetendő évjáradék összege kitesz.« A kormányhoz közel álló és valószínűleg az ő intentioi szerint számító »Pester Lloyd«ban egészen máskép látjuk a számítást. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) E szerint is, mint mindnyájunk szerint, irányadó az ár meghatározásánál az engedélyokmánynak és az 1882-iki szerződésnek megállapítása. Az engedélyokmány szerint ezen összeg fixirozásánál hét esztendei átlag irányadó. Ezen hét, illetőleg öt esztendőnek átlaga, az adó és a societarius igazgatási költségek levonása után a magyar vonalakra nézve 8,600.000 frt. Ez az összeg tehát az irányadó az esetre, ha a jövedelem felülmúlja az 57* százalékát a vasútakba beruházott tőkének. Ezen összeghez azonban hozzájárul a forgalmi eszközök, a waggon-park stb. megváltásáért járó öszszeg; ezeknek a becsértéke 24 millió forintra van felvéve. Ebből leszámítandó 3 millió forint