Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-500
SS 600. országos Ülés 1891. június 9-én, kedden, ennek a feladatnak megfelelni, mert ann k a közigazgatási bizottsági tagnak, a ki kötelezettségének eleget akar tenni, nniversal géniének kell lennie, (Úgy van! Úgy van! a szélső halóidalon.) annak ismernie kell az egész alkotmányt és közjogot, ismernie kell minden törvényt és szabályrendeletet és ismernie kell az adnn'nistratio minden ágát. Ugyan méltóztassék csak ezt az egyetlen egy functiót venni. A javaslat egyik pontja ezt mondja (olvassa): »A polgári vagy büntető jog és a törvénykezés tekintetében szükségesnek látszó és törvény vagy rendelet útján eszközölhető intézkedések megtételéhez az igazságügyministerhez felterjesztést tehet.« A közigazgatási bizottság tagjának tehát eriminalistának, civilistának kell lennie és az egész törvénykezést kell ismernie. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Ezek nem komoly dolgok. Azt mondta valahol Goethe: »Wo Begriffe fehlen, ételit ein Wort zur rechten Zeit sich ein«. Mikor a közigazgatási bizottság' hatáskörét megállapították, akkor a phrasisok egész collectióját vették bele. (Úgy van! a szélsőbalon.) Nem számítottak az intézmény természetére, nem az emberi anyag erejére, mely ezen intézménynek tartalmat ad. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) Szerintem tehát ezen közigazgatási bizottságnak tevékenysége mechanicus tevékenység lesz; szakadatlanul le fogja őrölni a dolgokat. Megengedem azonban, hogy egy irányban fog tevékenységet kifejteni, csakhogy ebben nem lesz köszönet, mert abban meg fogja magát fészkelni a clique-uralom és ott különféle localis érdekek compromissiumra fognak lépni a közérdek rovására. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ha tehát mindezeket összevesszük: akkor ki kell mondanom, hogy ezen törvényjavaslatnak önkormányzati eonceptioja az önkormányzati rendszernek minden hátrányát egyesíti magában annak előnyei nélkül. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ép oly elhibázottnak tartom e javaslatnak államosítási eonceptioját. Én t. ház, az államosításnak vagyok híve. Híve vagyok első sorban azért, mert azt egy oly kormányzati rendszernek tekintem, a nielylyel Magyarország állami és nemzeti egységét a legbiztosabban lehet megalkotni. Sokat beszéltek itt a nemzeti geniusról, sokat beszéltek a megyéknek közjogi helyzetéről és téves világításba helyezték azt. Méltóztassanak megengedni, hogy egy pár rectificatiot tegyek. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Én úgy tanultam, hogy Magyarország már Szent-István korában egyik legcentralisaltabb ország volt. Magyarország állami és nemzeti egysége 500 évvel hamarább létesült, mint Franeziaországé vagy Németországé. Magyarországban nem is voltak municipalis, localis szabadalmak, melyek mindenütt a particularisrnusmik voltak fészkei. Egyedül csak 1563-bm lehetett a fejedelem és a nádorispán engedelme nélkül megyei közgyűléseket tartani. Az alispánt csakis 1548-ban választották és azóta szakadatlanul választották. És hogyha egy haragos kényúr vagy egy büszke olygarcha fel merte ütni fejét a magyar állam és a magyar korona ellen, ez állandó viszonyokat nem teremtett, hanem Magyarország nagy királyai mindig a rendes mederbe terelték. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem volt ez nálunk zsarnoki szeszély vagy önkény. Magyarország mindig a szabadság hazája volt és a vérszerződéstől kezdve szakadatlan láuczolatban résztvett a nemzet a törvényhozásban, De volt helyes politikai érzéke, mely ezt a nemzetet jó eleve megtanította arra, hogy számtalan kül- és belellenségeivel szembea. erőteljes állami szervezetre van szüksége. A következő XVT-ik században, a mohácsi vész után, egy más iránnyal szemben, az összpontosító irányzatot a széthúzó irányzat váltotta fel; azonban ennek indoka nem a nemzeti intézmény organicus fejlődésében keresendő, hanem azon óriási catastrophákban, melyek a magyar nemzetet végenyészettel, megsemmisítéssel fenyegették. A török hódoltság idején minden megyét, sőt minden várost — és e tekintetben tessék elolvasni Debreczen vagy Kecskemét városainak történetét — az önfentartás ösztöne vitt arra, hogy államfenségi jogokat gyakoroljon, mert a magyar állam egyszerűen nem létezett. És például Erdélyben, hol nemzeti fejedelmek voltak, a megyéknek megközelítőleg sem volt azon hatalmuk, mint Magyarországon. Az a korszak, az az áldatlan korszak, melv azután a török hódoltság után következett, az a félig" absolut, félig alkotmányos, félig idegen, félig nemzeti rendszer, volt a megye nagyságának valódi forrása. Csoda-e, ha a nemzet minden hatalma a megyében összpontosult ? Hiszen ott érezte egyedül úrnak magát! (Igaz! Űyy van! a baloldalon.) És azt a hatalmat, a mit oda gyűjtött, a gyűlölt idegen befolyástól vette el. (Igaz! Úgy van! a haloldalon.) A nemzet igen is ragaszkodott a megyei rendszerhez, becsülte azt. Az 1848-iki törvényekben örökemléket is emelt számára; de a hazafiak előtt nem volt ám titok, hogy ezen rendszer csakis a mostoha viszonyok által a nemzetre erőszakolt expediens, melylyel a valódi nemzeti nagyság magaslatára emelkedni nem lehet. És a mikor jött 1848, mikor a nemzet először lett ura sorsának, akkor egy oly országlási szervezetet létesített, mely mellett a megye ereje és hatalma incompatibilis volt. (Halljuk! Halljuk !)
