Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-499

72 *W. országos Illeg 1891. Jnnlng 8-án, hátfőn. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) nem annyira a jelenlegi, mint az elmúlt kormányról beszélek, másodszor a magyar képviselőházban, harmadszor az emberekben és pedig a választókban és választottakban egyaránt (Helyeslés a szélső baloldalon.) és csak utolsó sorban keresem és találom magában a rendszerben és szervezetben. Magyarországnak 15 éven át olyan kormánya volt, a mely köztudomásúlag a hatalomnak minél hosszabb ideig való megtartását tíízte czél gyanánt maga elé. Ez a kormány a közigazgatási tisztviselőket, mint ezt már itt e házban ezekről a padokról sokszor elmondottuk, kortes apparátussá tette (Élénk helyeslés a szélsőbalon) és a helyett, hogy kellőleg ellenőrizte volna ezt a kortes apparátust, szemet hunyt mindenféle működésével szemben. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ebből keletkeztek azután: erőszakoskodások és visszaélések a képviselőválasztásoknál, ebből keletkeztek a korteskedéssel igen nagy mérvben elfoglalt tisztviselők részéről a hivatalos teendőknek nagymérvű elhanyagolása; (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) keletkezett sok minden, a mit én most elősorolni nem akarok, a mit rövidesen egy szóval corruptionak szoktak nevezni. Igen furcsa és igen elszomorító jelenségnek találom, hogy ugyanazok, a kik 15 éven át ezt, a közigazgatás eorrumpálásán működő kormányt a legnagyobb odaadással támogatták (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) és így, ha közvetlenül nem is, de közvetve részük van a jelenlegi állapotok előidézésében, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) hogy ugyanazok most az orvos szerepére is vállalkoznak. (Derültség és helyeslés a szélsőbalon.) Még elszomorítóbb jelenségnek találom nemzetemnek azon naivitását — igazán nem tudom egyébnek * nevezni — hogy ezeknek az orvosoknak a gyógyszerétől még gyógyulást is tud remélni. Azt mondottam, hogy az administratio roszszasága a mi hibánk is, vagyis a magyar képviselőház hibája is. Tartozom ezen állításomat indokolni. (Halljuk! Halljuk !) Mindnyájan tudni fogják, t. képviselőtársaim, hogy nekünk egy jó csomó oly törvényünk van, a melyek csak papiroson léteznek, de a valóságban tényleg végrehajtva sohasem lettek. Vannak olyanok, a melyek sehol sincsenek végrehajtva az országban; vannak olyanok, melyek ha az ország némely vidékein végre vannak is hajtva, más jelentékeny vidékeken csak a községi irodák asztalain hevernek s ott már egész garmadákat képeznek. Az emberek persze tudják, hogy ilyen és ilyen törvény alkottatott: értesülnek arról, hogy ekkor és ekkor ezt a törvényt életbeléptették; természetesen várják a törvény megjelenését a gyakorlati életben és midőn ezt nem látják, akkor persze, hogy azt mondják: micsoda nyomorult közigazgatás az, mely ezt meg ezt a törvényt sem tudja végrehajtani s egész könnyű szerrel fel tudnak sorolni 3—4—5—6 ilyen törvényt is. De miért nem tudja a jelenlegi administratio e törvényeket végrehajtani? Egyszerűen azért, mert azok ma még, ezen a fejlődési fokon, melyen Magyarország jelenleg van, teljesen végrehajthatatlanok. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mondjuk el a »mea culpá-t« mi is és valljuk meg őszintén, hogy 1867. óta a magyar országgyűlés nem egyszer alkotott törvényeket, nem számolva a létező viszonyokkal; nem egyszer alkotott törvényeket, melyekkel túllőtt a czélon nagyon, de nagyon messzire. Tudom én, hogy a törvényhozás jót akart; ellenkezőleg azt hibáztatom, hogy nagyon is sok jót akart egyszerre és azért aztán csak rossz származott belőle. Miben rejlik, t. ház, az angol törvényeknek egyik főereje? Abban, hogy az angol törvényalkotások sohasem előzik meg az életszükségleteket, hanem mindig csak lépést tartanak velük. A magyar országgyűlés pedig alkotott számos olyan törvényt, melyek majd csak 50, vannak köztük olyanok is, melyek talán csak 100 év múlva lesznek végrehajthatók. Az ilyen végrehajthatatlan törvények — nem kell ezekből sok, elég hogy legyen csak kettő, három is — igen sokat ártottak administrationknak, mert elkedvetlenítik azon közegeinket, kiknek a törvényeket végre kellene hajtaniok. Mikor egyegy ilyen törvény megérkezik mondjuk például a szolgabírói hivatalba, a főszolgabíró elolvassa, nagyot nevet és azt mondja: no hiszen, szép dolgokat csinálnak azok a t. képviselő urak Budapesten, szeretném látni, jöjjenek ki ide az országba, ha meghozták a törvényt, hajtsák is végre, ha tudják, de mi bizony, a kik itt vagyunk, ezt végrehajtani nem tudjuk. Mikor aztán két-három ilyen törvényt látott már a főszolgabíró: akkor érkezhetik hozzá akármilyen jó törvény, mely már végre lenne hajtható, azt is oda dobja a végrehajthatatlanok közé. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Búsbach Péter: Ez a hiba! Vállyi Árpád: A vége az, hogy a tisztviselő elveszti kedvét. De van ennek még egy másik árnyoldala is. Köztudomású, hogy a végre nem hajtható törvények igen nagy terjesztői voltak és lesznek mindig és mindenütt a törvény iránti tiszteletlenségnek. Egyik legszükségesebb reform nézetem szerint az lenne, hogy vizsgáljuk át törvénytárunkat s azokat a törvényeket, melyekről már teljesen meggyőződhettünk, hogy a mai viszonyoknak meg nem felelnek, egyszerűen