Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-499
58 4*®' orsiágos filés 1891. Junlus 8-án,hétföi>. Széll Ákos jegyző: Latkóezy Imre! LatkÓCZy Imre: T. ház! Ha a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat mellett — közigazgatásunk körében szerzett több évi tapasztalataimra támaszkodva — szót emelek, azon feltevés képezi elhatározásom kiindulási alapját, hogy a vármegyei intézmény iránt táplált rokonszenv érzete és kegyelet kötelme bármenynyire uralják is az érzelem világát, nem lehetnek hívatva döntő szerepet játszani akkor, midőn a tárgyilagos megfontolással, a közszükséglettel, a gyakorlati élet követelményeivel ellentétbe jönnek. Szerfelett különbözők amaz alakok, a melyekbe a javaslat ellenzői és annak támogatói érveléseiket öltöztetik; de a figyelmes hallgató nem zárkózkatik el azon benyomás elől, hogy itt tulajdonképen az emberi lény két legnemesebb tényezője, a szív és az ész küzdenek egymással. Én teljesen méltánylom mindazon aggodalkamat, mik egy hazafias, érdemekben gazdag rendszer tervezett megváltoztatása alkalmával felszínre kerülnek. Értem, sőt éreztem mindazoknak lelki küzdelmét, kik a megyékben felnevelve, szűkebb hazájukat most egy tagadhatlan válság előtt látják De midőn egyrészt diesőítik a multat, másrészt nagy reményeket táplálnak a jövőben s a jelen rendszer mellett egy hang sem emelkedik, sőt pártkülönbsóg nélkül kifejezésre jut az a meggyőződés, hogy közigazgatásunk mai állapotai nem kielégítők és a kérdés csak az, hogy mit állítsunk a status quo helyébe : akkor követem azon politikus példáját, ki honhagyta szívét és csak azután lépett a tanácskozás termébe. Nem lehet szándékom, már csak a vita ezen általános jellegére való tekintetből sem a javaslatnak tüzetes és részletes tárgyalásába bocsátkozni. Szorítkozom egyedül szavazatomnak jogi, közigazgatási és politikai szempontokkal való lehetőleg rövid támogatására. Minden embernek, a társadalom, a közélet minden alanyának van bizonyos természetes, vele született szabadsága, mely abban nyilvánul, hogy az illető egyén saját ügyeit önállóan, minden idegen beavatkozástól menten intézheti. Az egyén ezen természetes szabadságán alapszik a testületeknek, közigazgatási területeknek úgynevezett önkormányzati joga is. Mert hisz észtanilag alig lehet indokolni azt, hogy ha több egyén érdekközösséget alkot, miért bírjon kevesebb joggal, mint az egyes. De, t. ház, ha elismerjük az egyénnek; ha elismerjük a testületeknek ezen természetes szabadságát, ezen ősjogát: annyival inkább el kell, hogy ismerjük az államnak, az összesség eme fogalmának ama jogát is, hogy a közczélok megvalósítása érdekében, a közigazgatást, minden partialis befolyástól menten; egyedül országos szempontok alapján intézhesse. Ezen jogból önként folyik az államnak azon további jogosultsága is, hogy a közfeladatok érvényesítésének eszközei, az intézkedés és végrehajtás iránt, a tapasztalás, a viszonyoknak és első sorban a közérdeknek megfelelően rendelkezhessék. Nem képezhet e részben akadályt több képviselőtársam részéről felhangzott amaz ellenvetés, hogy a vármegye az állami közigazgatás közvetítésével a szokáshagyomány és hosszas megszakítás nélküli gyakorlat által oly praerogativát nyert, melyet tőle jogfosztás vádja nélkül elvenni nem lehetne. Kz téves felfogás; mert méltóztassanak meggondolni, hogy 1872. előtt a megyék a közigazgatás törvénykezési ágába is befolytak s a törvényhozás e befolyást tőlük minden rázkódás nélkül megvonta, a mi legalább az usus megszakítása mellett bizonyít. De a megyék mai közjogi állásukat nem is a természeti jognak, hanem a törvényhozásnak köszönik. A szerepkör, melyet az állami igazgatás terén betöltenek, csak egy - egy, magától az államtól derivált jog, hasonló a megbízó és megbízott közti jogviszonyhoz, melyet a megbízó bármikor megszüntethet, különösen, mikor a megbízott nem úgy jár el a nyert mandátummal, mint a hogy azt a megbízó érdeke igényli. És itt önként kitárul az az épen oly nehéz, mint fontos közigazgatási kérdés, hogy vájjon kire bízassák hát az a missio, melynek betöltésére^ megye alkalmatlannakbizonyúlt?Tegyünk-e még egy ujabb kísérletet a tatarozásnak eddig sikeresnek épen nem mondható rendszere szerint, vagy a helyes munkafelosztás elvének hódolva, korlátozzuk az igazgatás két főnemét a maga természetes határaira. Ha e kérdésre találóan válaszolni akarunk, első sorban igazgatási bajainkat kell ismernünk és azok forrását lehető tárgyilagosan, minden túlzás mellőzésével kutatnunk. Már a ministeri javaslat indokolása utal azokra a nagymérvű teendőkre, melyekkel a mai megye el van árasztva és a melyek nemcsak az életviszonyok fejlődése, de a közigazgatás iránt támasztott s mindinkább fokozódó igények folytán a megyék munkakörét évről-évre szaporítják. Midőn 1870-ben a törvényhatóságok rendeztettek: akkor az önkormányzat, az állami igazgatás közvetítése és a községek feletti felügyeleti jog nem bírt mégoly tágköríí jelentőséggel, mint ma. A tapasztalás csakhamar igazolta, hogy mi mindent lehet az állami igazgatás fogalma alá beilleszteni. Néhány év alatt a törvényhozás annyira elárasztotta a vármegyét újabb teendőkkel, hogy