Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-499
499. országos ülés 1891. június 8-án, hétfőn. m Látom, t. ház, hogy ebben a törvényjavaslatban pótadók kivetéséről is van szó. Kérdem, t. ház — mert ezt az indokolásban nem találom — mi szüksége lesz a megyei önkormányzatnak pótadók kivetésére, ha ennek nem az a czélja, a mint azt az imént említem, hogy a megyebizottsági tagokat napidíjjal ellássa ? Mert, t. ház, hogy napjainkban már ingyen a közügy iránt, főkép az ily csonka megyékben, nem nagyon lelkesülnek, azt bizony magunk is a saját intézményünkből levont következtetésekkel igazolhatjuk ; hiszen nekünk csak adnak mégis naponkint 5 forint 25 krajczárt, a mi, hogy nem nagy ősszeg, megvallom — ki sokat költ, meg is pótolhatja— azonban mégis elég arra, hogy az ember úgy, a hogy táplálja, magát belőle egy napig: és mégis akárhányszor van eset rá, hogy itt a nemzet fórumán, az országgyűlésen az elnöknek aggódnia kell, vájjon nem szólal-e fel Csanády Sándor képviselő úr, hogy megszámláltassa a házat. Hog)ha itt a nemzet fórumán ily jelenségekkel találkozunk: mi lesz majd a megyék közgyűlés-termeiben, kivált mikor a tisztviselők lesznek tagjai a megyei bizottságnak, mert az alispán, a, főjegyző és az árvaszéki elnök fog ott szavazási jogot gyakorolni. Méltóztassanak nekem elhinni, hogy leszólván megyegyűlés, a melyen nem lesznek jelen tízen. (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) Megvallom, hogy a magyar nemzetet, mely hívatva van a magyar államiság fentartására, ez idő szerint anyagi tekintetben nagy részben megszaggatottnak szemlélem. Nem tudom mit fog a közel jövő hozni, vájjon az elveszett positiót a megyékben sikerűi e visszaszereznie; de egyet látok: azt, hogy ha így haladunk az adóemelés kérdésében, méginkább elpusztul az a becsületes jóra való hazafentartó nép, mely a magyar nemzetet 1848-ig fentartotta. Az adó ma már oly természetellenes mértékben nő, hogy az nincs arányban a bevételekkel, a jövedelmekkel. És uiost ismét 1,642.500 írttal kérnek magasabb összeget, mint a mennyibe a megyék eddig kerültek. En ezt a. dolgot a pénzügyi szempontból is veszélyesnek tartom; mert nincs könnyebb a világon, mint a fizetéseket felemelni és hivatalokat ereálni; de a fizetéseket lejebb szállítani és a hivatalokat bizon} j '08 fokban megszüntetni, az a lehetetlenségnek sorába tartozik. És itt engedje meg a t. ház, hogy felhívjam becses figyelmét arra, hogy midőn Széll Kálmán, mint pénzügyminister az illetékkiszabási hivatalokat és az adó felügyelőségeket felállította, egy magam voltam az, a ki rámutattam arra, hogy gondolja meg, hogy könnyű hivatalokat szervezni, de nehéz azokat megszüntetni és ha megszüntetik is, a nyugdíjasok számát szaporítják vele. Akkor a válasz erre az volt, hogy az egész csak 60—70 ezer forintba kerül. És mit tanúsított a következés ? Mutatják az évről-évre beterjesztett költségvetések, melyek szerint az adófelügyelőségek egy millió 3—4 százezer forintba s a megyék területén felállított illetékes díjkiszabási hivatalok 7—8 százezer forintba kerülnek. Á vége a játéknak mégis az lett, hogy Wekerlc minister úr bölcsessége ettől a két intézménytől, mint fölöslegesektől az országot megmentette ; igen, de egy csomó tisztviselőt kellett vagy végkielégíteni vagy nyugdíjazni s ez által az ország kiadási rovatát terhelni. Hiszen, t. ház, ha a kormány azt mondta volna, hogy ezen egy millió egynéhány százezer forintot a közösügyi kiadásoktól fogja elvonni, s meg fog takaríttatni a ruhakopásnál, fegyverszállításnál vagy a fegyver-beszerzésnél és ezen egynéhány milliót a tisztviselőink jobb fizetésére fordítja: méltóztassék elhinni, ezer örömmel, odaadó lélekkel szavaznám meg, mert tudom azt, hogy a fizetés-javítás sok szegény magyar emberen segítene. De, t. ház, épen az a baj, hogy a mi t. kormányunk a bécsi tövek vesékkel szemben nem érez magában erőt a demarcationalis vonal ineghíizására és épen azt tapasztalom, hogy egyetlen egy eset sem volt még rá, hogy a bécsi körök kívánalmait ne iparkodott volna kielégíteni; pedig a milliókat csupán a bécsi körökkel szemben való szívós kitartással lehet megtakarítani. (Úgy van! a siélső baloldalon.) Sőt tovább megyek, t. ház. A kormány államosít, mindenfelé, a hol nincs arra szükség ; államosítja a: megyéket; de hiába beszél az ember, hiába kérem mindenre, a mi csak szent lehet előtte, hogy tessék a tüzkárbíztosítást államivá tenni, a mi évenkint tiz-tizenkét millió forintot jövedelmezne: ezt nem meri megtenni, mert néhány nagy ember érdekeit kellene vele megsérteni. A milliók érdeke tehát itt nem jön tekintetbe. Hányszor kértem, hogy méltóztassék az ország pénzügyi mizériáit megszüntetni. Miért adja például az állani a jegybankot kizárólag az osztrákoknak, miért nem állít Magyarországon ilyen bankot és mért nem szünteti meg az országban garázdálkodó népbankokat és takarékpénztárakat? Miért nem állít fel ilyen állami intézeteket, hogy ha már azt a szegény magyar embert az idők viszontagsága úgy megrongálta, hogy kénytelen kölcsönért folyamodni és kamatot fizetni: fizesse azt az országnak, hogy abból a haza is boldoguljon. De ilyesmivel nem törődik a mi t. kormányunk, ilyesmiről nem is mer álmodozni, mert fél, hogy a hatalmasokat áluiá-