Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-511

ggg 511. orseAgos ülés 18 20—25 millió forint befektetést tenne szükségessé s ha figyelembe veszszük, hogy ebben a 140 millió forintban a pénzbeszerzés költségei nem foglaltatnak s hogy az 1882. évi szerződés nem beszél effectiv vagy tényleges tőkéről, 25 milliót pedig úgy könnyedén nem szándékoznának az államnak: valószínű, hogy per lenne belőle s valószínű, hogy ebből ismét egyezség lenne a fél összegre. Méltóztassék a 10—12 milliónak kamatját venni s mely a fennebb említett különbözeket elenyesztetné, úgy a reánk lehető legkedvezőbb körülmények számbavételével sincs kilátásunk arra, hogy csak egy krajez árral is olcsóbban válthassuk meg a vasútat. Ha pedig ez így áll, vájjon miféle ok kényszeríthet bennünket arra, hogy az államosítást elhalaszszuk. Ha remélhetünk valamit, az csak kedvező lehet reánk nézve; mert már említtetett, hogy vasútiunk, részben azért is versenyképtelenek, mivel kedvezőtlen emelkedési viszonyok közt vannak. Hiszen kénytelenek vagyunk vasútainkon a szállítmányok egy részét begyekre vinni és onnan leszállítani, csak azért, hogy a gzép síkon épült osztrák-magyar államvasúttal szemben nem versenyt, de egyszerűen tevékenységet fejtsük ki. Azután itt egy oly vállalatról van szó, a mely nem Ínséges, hanem a melynek üzleti coefficiens-e jobb, mint a magyar állam vaspályák egész hálózataié, ez tehát csak javíthatja az egész hálózatnak üzleti eredményeit. Azután mindenféle intézkedések által javítani lehet a pénzügyi eredményeken általában. Én nem tartom utolsó tekintetnek e részben, hogy nincs a monarchiában egy vasút sem, melynek kitűnőbb hivatalnoki kara volna, mint az osztrák-magyar államvasútnak. Ez oly értelmi tőke, melyet hálózatunknak biztosítanunk kell s melyet felfogásom szerint számokban megbecsülni eléggé nem is lehet. Én kívánóin, hogy ez értelmi erővel a kormány a kellő kímélettel és méltányossággal járjon el, miután az hívatva van hivatalnoki karunkat, a melyet szintén nem akarok gáncsolni, felfrissíteni. Bizonyos nagyon üdvös üzleti traditiokat hoz az magával, melyek az állami szolgálatban nagyon is elkelnek. (Igaz! Úgy van! hal felől.) Mindez oly fontos dolog, hogy én e vasútnak jövendő állapotát a legkedvezőbb színben látom. A dolog lényegét tekintve tehát nincs kifogásom az ellen, hogy e törvényjavaslat s így a szerződés elfogadtassék. Hanem abból, a mit mondottam, korántsem következik az, hogy nekem a törvényjavaslat ellen egyáltalán semmi kifogásom nem lenne. Felhozatott, hogy felesleges dolgokat is váltott meg a kormány, melyek terhére lesznek az államnak. Ilyen például a issava-auinai vonal, mely 4-8 millió forintért i • jnnins 22-én, hétfőn. vétetett meg. Kétségkívül igen szép vidéken fekszik, a legszebben épült vasutak egyike s a ki arra utazik, gyönyörködni fog benne, de hogy az államnak jövedelmeit növelni fogja, azt elhinni képes nem vagyok. Én azt hiszem, hogy azok is, a kik az állami vaspálya-rendszernek meghonosítását nálunk kívánták, nem úgy értették azt, hogy minden vasútat absorbeáljunk, hanem hogy váltsuk meg és építsük ki azokat a pályákat, a melyek főforgalmi vonalak s a melyek jelentőséggel birnak arra nézve, hogy helyes tarifa-politikát követhessünk. De hogy mindenféle Ínséges és nem Ínséges vasútat beváltsunk: azt, úgy hiszem, még azok sem akarják, a kik az államvasúti rendszer mellett foglalnak állást, Mert abban tökéletesen igaza van Beöthy Ákos t. képviselőtársamnak, hogy ennek nagy visszahatása van sok tekintetben. Először államháztartásunkra, a melynek egyensúlya még oly gyönge, hogy azt mindenféle ily megpróbáltatásoknak nem igen tehetjük ki. Ilyen lenne az államosítások túlhajtása, melynek egyik nyilvánulása a lissavaaninai vonal megvétele is. Én e részben egyébiránt általánosságban és nem pusztán e vonalról beszélve mondom el nézetemet. Én arról vagyok meggyőződve, hogy ha Poroszországban, a hol az utolsó időben nagyon megijedtek azon hullámzásoktól, melyeket az államvasutak jövedelmezősége mutatott s szükségesnek tartották azt, hogy figyelmesek legyenek az ebben rejlő bajra, nagyon meg kell szívlelnünk, mi a teendő e tekintetben nálunk, a hol az államvaspálya jövedelmezőségének hullámzása esetleg sokkal károsabb és mélyreható befolyást gyakorolhat, mert hisz adóalapunk bizonyára sokkal gyengébb. (Igaz! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) Felhozatott a bányaművek, uradalmak és telepek kérdése is. Én helyeslem, hogy az állam ezeket nem vette át, mert hiszen van nekünk elég bányánk és iparvállalatunk; azokra tehát nincsen szükségünk. Az ellen sincs semmi kifogásom, hogy a kormány bizonyos tarifa-kedvezményeket helyezett számukra kilátásba. Ez is méltányos dolog. S azt hiszem, ha nem akarjuk tönkretenni azokat, jövőre is kedvezményeket kell adni nekik. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De azon kedvezmények, a melyek a tarifakedvezményeken túl 75 évre kiterjesztetnének, olyanok, a melyek egyrészről az állam méltóságával, nézetem szerint, össze nem egyeztethetők; (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) másrészről pedig azon czélnak sem felelnek meg, hogy az ipari tevékenységet fejleszszük általuk. Mert ha azon kedvezményeket loyalisan magyarázzuk, pedig másként magyarázni nem szabad, mert az államhoz nem illenék kedvez-