Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-511

511. országos ülés 1891, június 22-én, hétfőn. 383 tom, az előadó úr, hivatkozott a jövőt illetőleg, tisztán feltevésen alapúinak; de azok a hátrányok, hogy tudniillik mi túlfizetünk, hogy egy dolgot kétszer fizetünk meg, egész határozottan, positiv, kétségbe nem vonható adatokra vannak fektetve. Ily körülmények közt, t. ház, én a magam részéről ehhez a törvényjavaslathoz hozzá nem járulok. (Helyeslés a szélsőbalon.) Állítom, t. ház, hogy soha életemben nagyobb lelki megnyugvas 8cii nem szavaztam törvényjavaslat ellen, mint most. Mert hogyha megcsinálom felfogásomnak, politikai számításomnak próbáját, az teljesen és tökéletesen talál; talál annyiban, hogy nem fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot úgy sem, ha saját álláspontomra helyezkedem és nem fogadhatom el e törvényjavaslatot, ha a t túloldal álláspontjára helyezkedem. Ha a saját álláspontomra helyezkedem : annak eredménye az, hogy én a mostani pénzügyi és kormányzati rendszert és politikát, mondhatnám, egy kártyavárnak tekintem, mely c nagy terhet nem birja el. Ellenben, ha a t. túloldal álláspontjára helyezkedem: akkor természetesen ennek ellenkezőjét hiszem; akkor hinnem kell azt, hogy a helyzet folytonosan erősbödni fog; hogy növekedni fog az államnak és kormánynak tekintélye és ennek következtében én azt tartom, hogy később sokkal előnyösebb feltételeket lehet kapni, mint most. Hanc veniam damus, petimusque vieissim. T. ház! Én minden transactionál a kölcsönösségnek, a viszonylagosságnak, a méltányosságnak álláspontján vagyok. Meg akarom azt adni másnak; de követelem az ország számára is. És miután én azt hiszem, hogy e transactio nem áll a kölcsönösség és viszonyosság álláspontján, hogy ez egyoldalú, a mit bizonyít az osztrákmagyar államvasút papírjainak felszökése, a mely tényt nem lehet elmagyarázni; miután ismétlem, azt találom, hogy ez nem áll a méltányosság álláspontján : ennek következtében a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) (Az elnöki szélcet Bokros Elek alelnök foglalja el). Varasdy Károly jegyző: Péchy Tamás! Péchy Tamás: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nem a szőnyegen forgó kérdés érdeméhez kívánok szólni, de kénytelen vagyok személyes megtámadtatás miatt nyilatkozni. (Halljuk!) T. képviselőház! Előttem szóló t. barátom méltóztatott erősen kifakadni a vasiítak államosítása ellen, vagyis az ellen az eljárás ellen, a melylyel Magyarországban magyar királyi államvasutak létesíttettek. Volt idő, a midőn ezen eljárás — mondhatnám — az egész ország által hely esel tetett (Felkiáltások a szélső baloldalon: Ma is!) és volt olyan idő, a midőn annak életbeléptetése sok mindenkinek tulajdoníttatott, nekem nem nagyon., Én akkor nem szóltam semmit, mert nekem az egészen mindegy volt, akárkinek tulajdoníttatott az, a míg azzal bizonyos fokig dicséret járt, De most, a midőn megtámadtatik, minthogy én csináltam, kötelességemnek tartom annak felelősségét el is vállalni. (Élénk helyeslés.) T. barátom méltóztatott ugyanerről egész általánosságban beszélni — és itt bocsánatot kérek a t. háztól, ha kissé terjedelmesebben nyilatkozom;, mert a dolog nagyon fontos. (Halljuk! Halljuk !) Méltóztatott általánosságban elmondani azoknak a nézetét, a kik az állami vasúti kezelésről és a társulatok kezeléséről úgy szólván academice írnak. Megvallom, e tekintetben most is osztom — akkor is osztottam, mikor mint minister ezen eljárást inauguráltam — azon véleményt, hogy helyesebben kezelhetők a vasiítak társulatok által, mint az állam által pénzügyi tekintetből. A ki ugyanis ismeri az állami pénz ügyi kezelést, az kénytelen lesz beismerni azt, hogy az az agilitás, mely múlhatatlanul szükséges ily üzlet folytatásánál, az állami kezelési rendszer mellett alig lehetséges. De előttem, megvallom, nem pénzügyi haszon lebegett, midőn az államosítást Magyarországra nézve múlhatatlan szükségességnek tartottam, hanem egyenesen nemzetgazdászati érdek lebegett. (Általános liélyeélés.) A ki visszaemlékszik arra az időre, midőn én a közlekedésügyi ministen tárczát átvettem s midőn Magyarországnak a tulajdonképeni magyar földön csak 41 mértföldnyi vasútja volt: az vissza fog emlékezni arra is, hogy minő csekély bofolyást gyakorolt és gyakorolhatott akkor a magyar kormány a vasfitakra. Nem is beszélek a kérdés nemzetiségi oldaláról, hanem tisztán csak nemzetgazdászati vonatkozásáról. Midőn ministerré lettem, természetesen legelső dolgom az volt, hogy tájékozást szereztem magamnak arról, hogy különösen tarifa-politikai tekintetből minő befolyást gyakorolhatok: és láttam, hogy ez a befolyás egyenlő volt a semmivel. (tfyy van! Úgy van!) Már most azt kérdem, hogy ha ez így volt, pedig így volt, mire való akkor a közlekedésügyi innmter vasúti tekintetben? Hiszen specialiter a mi viszonyaink közt nemzetgazdasági tekintetben is az bír fontossággal, hogy a közlekedésügyi minister — jelenleg a kereskedelmi minister — minő befolyást gyakorolhat Magyarország be- és kivitelére. (Élénk helyeslés. Úgy van!) Ennek következtében tehát mindjárt elhatároztam magamat arra, hogy felhasználva a magyarországi vasutak legnagyobb